Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-23 / 43. szám

Harmincadik évfolyam. 43. sz. Budapest, 1887. október 23. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LA SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL IX. ker, Kinizsy-utca 29. sz. I. em, Előfizetési díj: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdi külön 30 kr. Teljes szÉtm/u. példáin.yokikiSLl maija-dig- szolgrÁl3aat-u.n.k:. Protestáns anyák. Jó minapában, mikor még a theologus diákok padjában ültem, az egyháztörténelem egyik §-a különösen megragadta figyelmemet. Ezen § azon kérdéssel foglalkozott, hogy a 4. és 5-ik századokban minő volt a keresztyének között a vallásos élet, hogy az azon korban vívott nagy theologiai harcok, tanviták mellett, milyen volt a szívbeli kegyesség, a vallásos kedély? Az illető szakasz azután elmondá, hogy ha sokan a dialektikus szőrszálhasogatásokban keresték is és találták a keresz tyénséget, és a heves harcok, néha fustélyokkal is vívott küzdelmek között el feledkezének a szívbeli kegyességről, de voltak olyanok is. kik kegyességükkel tettek tanúságot jó keresztyén -ségük felől, kiknek szívében valójában Krisztus lakozott, kik nem a vitákban való jártasságukkal, hanem feddhetlen életükkel, erényeikkel tündököltek kortársaik között. Ilyenek voltak többek közt — mondá egyháztörténelmi kézikönyvünk: a kegyes Anthusa, Monica, Emilia, kiknek anyai, illetőleg nagyanyai gondjaik mellett növekedtek fel Chrysosthomus, Ágoston, N. Basilius. Ni I ni! elméikedém magamban, a keresztyénségnek legkiválóbb oszlopemberei, a vallásosságuk s kegyességük által kortársaik közül kiváló édesanyáktól, nagyanyáktól származnak! Mi köze az anyák jámborságának, a nagymamák vénasszonyos kegyeskedésének ahhoz, hogy a fiak és unokák a tudomány terén, a philosophia s theologia körében minő emberekké nőjjék ki magukat? Ez már — mint mondám — jó minapában volt, azóta elfolyt legalább is három évtized, s ez évtizedek alatt úgyszólván folyvást előttem lebegtek a most említett gondolatok, reflexiók, azóta megismerkedtem az egyházi s politikai történelemnek úgy szintén korunknak sok nagy emberével s hova-tovább gyökeret vert bennem az a meggyőződés, hogy igen-igen sok esetben igaz az, hogy férfi sorsa a nő. Abban az értelemben is, melyben hazánk koszorús írója mondja, a nő alatt a feleséget értvén, de abban is, ha a nő alatt az édes anyát értjük. Sőt mehetünk egy lépéssel tovább s mondhatjuk, hogy a milyen az anyák többségének szel* leme, olyan az illető nemzet, vagy egyház vagy társadalom jelleme. Oly sokat beszéltünk hazánk főurainak a század elején uralkodott idegen, magyartalan szelleméről. Mi volt az oka ? Keresd a nőt, keresd a német és francia nevelőnőket. A francia irodalom és műveltség világuralomra jutása behozta a főúri házakhoz az idegen nevelőnőket, ezek hatása alatt növekedtek fel a főúri családok leányai, a leendett anyák és alig egy-két évtized elég volt arra, hogy a párducos ősök unokái nemzeti tekintetben elkorcsosuljanak. Tudom, hogy voltak másféle okok is, de erősen meg vagyok győződve, hogy a legfőbb ok az édes anyákban keresendő. Viszont a mikor a magyar táblabiráknak, a köznemeseknek meg nem hamisíthatott magyar nemzeties szelleméről, törhetlen jelleméről beszélünk, nem kellene azokról a bodros fejkötőjű asszonynénémekről, nem ritkán a corpus jurisban is jártassággal bírt magyar nemes asszonyságokról megfeledkeznünk, a kiknek anyai és nagy anyai gondjaik alatt Magyarország köznemessége nevekedett. A milyen szelleműekké képezed a leendő anyákat, olyan szelleműekké lesznek egy-két évtized múlva a fiak, az unokák. Magyar nemzeties szempontból — hálaistennek — a közelebbi időkben nincs okunk búslakodni az anyákra való tekintetből. Elismerést érdemlő buzgósággal s áldozatkészséggel munkálódnak az utóbbi időkben állam, társadalom, egyes városok, egyesületek, valamint a hazában levő egyházi hatóságok legnagyobb része azon,