Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-16 / 42. szám

tized óta a., mert a kerület nem kérdezi meg a gyülekezeteket. A vád első pontját illetőleg hivatkozom Anonymus igazságérzetére. Menjen vissza régibb időre s az »utalványozás® dolgában tapasztalni fogja, hogy akkor »utalványoztak® egyesek, sokszor az; egyházkerület előleges tudta nélkül (hányszor szorultak a pénztárak kölcsönre s utalványoztatott az egyik pénztárból a szükséges összeg a másikba stb.), most utalványoz az egyházkerület, de csak akkor, ha a fedezet biztos. A mi illeti a vád második részét, hogy t. i. a kerület a gyülekezetekhez nem fordul, midőn új kiadások fedezéséről van szó, hanem inkább utalványozza a rendelkezésére álló jövedelemnek utolsó krajcárját is, ez eljárását épen az 1871. jegyzőkönyv 61. pontja igazolja. Egy tanárt kellett nyugdíjazni. A kerület ezt határozatilag kimondta s felhívta a gyülekezeteket, fizessék meg a csekély nyugdíjösszeget. A gyülekezetek ezt megtagadták. Azt hiszi Anonymus, azért, mert a kerület nem kérdezte meg előre a gyülekezeteket : nyugdíjazzam-e az illető tanárt, vagy nem ? Én úgy tudom •— akkor én is mint esperes-lelkész ismertem még a gyülekezetek hangulatát — hogy azért tagadták meg, mert úgy is túl voltak terhelve, s az egyházmegyék jelentéseikben utaltak az államsegélyre, melyből a kerület — a gyülekezetek megterhelése nélkül — a kért összeget utalványozhatja. Úgy is történt. S csoda-e, hogy a kerület ezen okulva, a felmerülő szükségletek fedezésére ád, amiből adnia szabad és lehet. Anonymus, úgy látszik, az utalványozás kifogásolt eljárásánál azon járulékra céloz, mely évenlcint a tanítóképzőintézeti pénztárból a főtanodaiba /oly. Legalább erre mutatnak az altala példakép felhozott számok (1400, IOOO, 900 frt). Megnyugtatására szolgáljon ez. A tanítóképző tanerőit kezdettől fogva, s részben most ís még, a lyceumtól kapta. Lyceumi tanárok, kiknek működése a tanítóképzőre is kiterjedt — sőt részben ennek fejében a lyceumban kevesebb órát adtak társaiknál — rendes fizetésűket felvették a lyceumi pénztárból, a tanítóképző intézeti pénztárból pedig az elvállalt óraszám arányában nyertek pótlékot. Ennek a szolgálatnak fejében fizetett a tanítóképző, a mint anyagi helyzete javult, a főtanodai pénztárnak évi 300 frtot. 1878-ban megnyílván ez intézet számára új jövedelmi források (Királyföldy-alapítvány, fenntartási alap) egy egész 1100 forintnyi tanári fizetés fedezésére köteleztetett az eredeti 300 forinton felül. S minthogy az érdekelt tanárok közül mindegyik lyceumi tanárnak vallván magát, rendes évi fizetését a tanítóképzői pénztárból felvenni vonakodott, s e vonakodás a kerülettől nyert vokátor értelmében jogosult is volt, nem maradt egyébb hátra, mint az egy tanári fizetés fedezésére szolgáló 1100 frt összeget is évenkint a főtanodai pénztárba áttenni. Ez tehát ismét tisztán alaki jelentőséggel bír. Egyébkint ez 1400 frtnyi járulék, mint előbbi cikkemben is kiemeltem, idővel 900 forintra szállíttatott le. Ez az »utalványozás derűre-borúra?!« A negatív javaslatokhoz csatlakozik néhány positiv is. Tőkésíteni kell! ^zép és jó tanács, de jogosult-e Anonymus ajkain ? O kimutatja, vagy jobban mondva, kimutatni törekszik, hogy a rendes bevételek nem fedezik a rendes kiadásokat s hogy ennek eleje vétessék : kell tőkésíteni, vagy más szóval, a szűken mért bevételek egy részét új kiadásra, tőkésítésre kell fordítani. Szép circulus : sok a kiadás, azért nincsen fedezet, s hogy legyen fedezet adjunk ki többet, t. i. tőkésítsünk ! Medicina morbo pejor est. No de hagyjuk ezt 1 A fődolog — s ebben teljesen egyetértek cikkíróval — tőkésíteni kell, a mennyit csak lehet és szabad. De mielőtt számokkal kimutatom, hogy erre törekedtünk eddig is, megengedi bizonyára Anonymus, ha e kérdésben mindenekelőtt kifejezést adok azon elveknek, melyeket — nézetem szerint — még a szóban forgó követelménynyel szemben is, okvetlen szem előtt kell tartani. Mind azt, a mi a kerület sajátja, arra fordíthatja, mire fordítani jónak tartja, tehát tőkésítésre is. Ellenben az alapítványi jövedelem hováfordításában kötve van az alapítványozó akaratához. Ez utóbbi elv folyamánya, hogy ha csak az alapítványozó máskép nem intézkedik (p. o. hogy a tőke jövedelme csak akkor értékésíthető, ha ez bizonyos előre meghatározott összegre szaporodott, milyen Beliczay Jónás alapítványa) a jövedelem azonnal, a mint befoly, arra a célra fordíttassák, melyre rendeltetett. Nem áll tehát jogában az alapítvány kezelésével megbízott testületnek, a jövedelmet, vagy ennek egy részét in infinitum tőkésítésre fordítani, mert ez ellenkezik az alapítványozó akaratával, ki ezt ki nem kötvén, kétségtelenül kívánta, hogy a jövedelem azon pillanattól fogva értékesíttessék a kitűzött cél érdekében, a mint az befolyt. Az ezen elvvel ellenkező eljárás valóságos jogsértés. E jogi elvtől való eltérés megszűnik jogsértés lenni, sőt az alapítványozó intentiójából folyó kötelességgé válik a kezelő testületre nézve, különösen ha az alapítványnak örök időkre való biztosítása követeli ezt. Nevezetesen, ha a) az alapítványi célra rendelt összeg csonkán jut az illető testület kezelése alá, az örökösödési százalék, a perköltségek fedezése vagy egyéb körülmények foly| tán, melyeknél fogva az alapító levélben meghatározott értéknél csekélyebb összeg esik az alapítványi célra (p. o. a Királyföldy Péter, Zsedényi György két alapítványa) ; b) ha utóbb bekövetkező, a kezelő testület hibája folytan nem okozott eshetőség folytán az alapítvány j eredeti értéke fogyott. E két esetben az alapítványozó iránti kegyelet követeli, hogy a tőke eredeti értékének megfelelőleg, a jövedelemnek részben való tőkésítése által kiegészíttessék; c) ha az eredeti tőke bizonyos meghatározott öszszegig oly célból neveltetik a jövedelem néhány százalékának tőkésítése útján, hogy az eredeti érték bekövetkezhető eshetőségek ellen biztosítva legyen (tartalékalap) s végül d) ha a jövedelem egyes években arra a célra nem fordítható, melyre az alapítvány tétetett (ha p. o. ösztöndíjra nincs competens jelentkező). Alkalmazzuk most már ez elveket egyházkerületi pénzviszonyainkra. Az államsegélylyel szabadon rendelkezvén a kerület, annak egy része tőkésíttetett a mult években úgy, mint tőkésíttetik jelenleg is. A báró Baldácsy-féle a'apítványi jövedelmet azonban alig tőkésíthetné, mert a fennt említett elvek egyike sem alkalmazható erre, az alapítványi tőke nem is levén a kerület kezelése alatt. Ugyanazon okból a Királyföldy-féle alapítványi tőkét sem lehetne — mint cikkiró indítványozza •— 100,000 frtig felszaporítani, mert ezt az alapítvány biztosítása nem követeli. De igenis helyes az az intézkedés, melyet az egyházkerület tett, hogy t. i. az alapítványi tőke, mely az alapítványozó végrendelkezésének megfelelő értékben be nem folyt, tőkésítés folytán anynyira neveltessék, hogy az alapító által meghatározott értéke örök időkre biztosíttassák. Ugyanily intézkedést tett a két Zsedényi-féle alapítványi jövedelemnek tőkésítése érdekében. S ezen bölcs intézkedésnek lehet tulajdonítani, hogy az egyes alapítványok értéke — az ismételten említett