Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-10-09 / 41. szám

fogja megbeszélni a tanítóval a dolgokat. A tanító és pap együtt^kell hogy munkálják Istenországát. A tanító az Úr kicsinyei között, a pap a felnőttek közt. A tanító képesítve van amarra, a pap emerre s a mennyivel magasabb fokú képzettséget igényel a felnőttek oktatása, annyival van ennek magasabb fokú képesítése, mely amazét mint kisebb fokút magában foglalja, ha bélyeges papíron nincs is megírva róla a bizonyságlevél. Ezért a tanító-képesítési oklevél nem szükséges. Nincs erre szüksége külföldön egyetlen papnak is és senkinek eszébe sem jut ilyeneket követelni. Pedig felekezeti iskola ott is van. így ott vannak pl. Hollandiában a jdiakonie* és a jchristelijke school* ok, melyek mindenikét az szülte, hogy az egyház látta miszerint az állam neki közönyös, vallástalan embereket nevel. Ez iskolák közvetlen az egyház fennhatósága alatt állanak, felügyelőik a lelkészek. Miután azonban még eddig külön tanító-képezdéket nem állíthattak, hát az állami tanitóképezdékből kikerült ifjakat a theologiai tudományokban képeztetik egy-két évig, hogy így nyerjenek egy háziasságot. Tehát épen megfordítva cselekesznek, mint a mit most a dunamelléki egyházkerület akar tenni, s a mit tett már a tiszántúli. Megfoghatatlan előttem, hogy mely intentió vezette a dunamelléki egyházkerületet, mikor azt az u. n. paedagogiai vizsgát felvette a vizsgaszabályzatba. Kétszer, juniusban és szeptemberben egy és ugyanazon tárgyakból, ugyanegy terjedelemben vizsgáznak a theologusok minden igazi ok nélkül. Csak annyit látok ez intézkedésből, hogy már 1884-ben meg volt a törekvés, hogy előbb-utóbb tanítói diploma akasztassék az ifjak nyakába. Pedig ez nemcsak nem helyes, de nem is szükséges. Hivatkozni szoktak s Sz. úr is hivatkozott arra, hogy sok helyütt van tanító-káplánság és lelkész-tanítóság, ezért kell diploma a theologusoknak, mert nem tudni, hogy közülök ki kerül majd ilyenre s az állam nem engedi meg képesítő oklevél nélkül a tanítást. Ez utóbbi tökéletesen igaz; de az már nem áll, hogy sok helyütt van tanító-káplánokra szükség; mert pl. a dunamelléki kerületben jelenleg épen 100 segédlelkész van s közülök csak 18 a tanító-káplán. Ha ezek tanítókul akarnak maradni, szerezzék meg a diplomát; de minek volna ez a más 82-nek? Sőt egyenesen kifejezem ama nézetemet, hogy a tanító-káplánságok mind inkább-inkább fogyasztandók s helyük vagy rendes tanítókkal, vagy lelkészekkel töltendők be; mert a tanitó-káplánok sem az egyik, sem a másik feladatukat teljes lelkiismeretességgel épen helyzetüknél fogva nem tölthetik be. A tanítónak is nem csupán az a feladata, hogy jól-rosszul, épen csakhogy kitöltse az órákat, sem a papnak nem az, hogy csupán a functiókat elvégezze, mindeniknek van még igen sok más, ha lelkiismeretes ember. Már pedig a tanító-káplán vagy lelkész-tanító csak épen úgy tudja egyeztetni kettős hivatalát, ha mindeniknek kötelességeit igen szűkre szabja maga elé. S oly helyeken pl. mint Dömsöd, Jász-Kisér, Laczháza jóformán egészen csak tanítók a segédlelkészek és csak igen egyszer s másszor papok. A tanítókáplánságoknak s lelkész-tanítóságoknak ép úgy meg kell szűnni, mint megszűntek a rectoriák. Megszünteti őket nem egy egyházkerületi végzés, hanem az idő. Ez intézmények nemcsak a tanítás, de az egyházi élet kárával is járnak. A fiatal emberek ez állomásokon folyton változnak, s majdnem minden iskolai évben más-más vezetés alá kerülnek a gyermekek. Mindenik kísérletez velük s mire ő maga belejőne a tanításba, a gyermekek meg hozzá szoknának, már tovább megy megint. Egy még ideig-óráig fennállandó intézményért nem szükséges, hogy most kényszerítsék az egyházkerületek a theologusokat tanítói diploma megszerzésére. Maradnak a missziói telepek. No itt meg az állam nem oly szigorú és követelő, örvend, hogy valaki lendít egy kicsit a népnevelés ügyén. Teljesen tudom méltányolni ama buzgóságot, mely népiskoláinkat fenntartja, sőt egyenesen kívánnám, hogy ez iskolák minél virágzóbbak lennének s bár egyet se adtunk volna ki kezünkből, mert iskoláinkban gyökerezett mint legtermészetesebb és legszilárdabb talajban egyházunk; de ez iskolákat nem emeljük egy hajszállal sem magasabb niveaura, ha a lelkész növendékeknek tanítói diplomát adunk. Mert azok a jobbak, a tehetségesebb ifjak, azok, kiket igazi ínterna vocatio hozott a theologiai pályára, a kikben van igazi lelkesedés az egyház ügyei iránt, a kiknek hát igazán hasznát is venné az egyház, ha tanítóságra mennének: azok nem mennek el, ha diplomájuk van is; ha meg csak a gyengébbek mennek, örülvén a nagy bajjal megszerzett tanítói oklevélnek, úgyis reményük nem lehet a theologiai pályán boldogulni, akkor ezekbenbizony nincs semmi nyeresége az ügynek. E szempontból sem szerencsés s célra vezető a tanítói diploma megszerzésének általánosan kötelezővé való tétele, mert nincs vele elérve a cél, hogy iskoláink színvonala s bennük a vallásos élet ereje emeltessék. Hogy mit kellene e tekintetben tenni? annak elmondása most nem ide tartozik s az adandó felelet nagyon messze elvezetne a fennforgó tárgytól, csak annyit kívánok még elmondani, hogy a kifejtett okok alapján fenntartatni óhajtom a dunamelléki egyházkerület eddigi intézkedését. 'Taníttassanak a pae-