Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-18 / 38. szám
rendeletének diplomájára, melyet — szinte csodálatos megfoghatatlanságképen mink őrizünk: s nemcsak elismernünk, de igen sok tekintetben óhajtanunk is kell és védelmeznünk azon összeköttetésnek létezését s fentartását, mely hazánkat — egyházunkat — Európához fűzi. S míg Európa el fogja ismerni, hogy hazánk culturalis tekintetben kötelességet teljesített akkor, midőn — hogy megint Pulszkyval szóljunk (i. m. 163. 1.) — »a nyugati eszmék, érdekek és célok szellőjét bebocsátotta, készséggel ápolta s sajátjának tekintette az azoknak megfelelő törekvéseket,* s nem hibája csak szerencsétlensége az, hogy ez eszmék valósítására nem volt meg azon szervezete, nem azon eszközei, mint a minők meg voltak nyugat népeinek, melyeknek nem kellett török járom lerázásával vesződniök: Magyarország tudni fogja és tudja is} hogy nagy kötelességet mulasztana, sőt bűnt követne el akkor, hogyha a jelen kedvező viszonyokat fel nem használná a haladásra, a közmívelődés emelésére 1 S mi protestánsok volnánk-e méltó utódai, igaz követői dicső őseinknek, ha a mit ők megvédelmeztek (t. i. a prot. Siont), nem építenők : nem evangelizálnánk s a prot. tudományt nem mívelnénk ? 4 8 ) S a tudománymívelő munkának — tudjuk hála Isten jól — nem kicsiny ép azon része, melyet a magyar prot egyháztörténet ápolásának feladata megkíván. A honi történettudományt bélce idején mívelni siessünk. Mert háborúk viharaiban, forradalmak idején, és még inkább a forradalmakat előző avagy követő absolutismus szélcsöndjében a történet igazságának szava elnémul: elnémítják a hatalom birtokosai, kik azt nem szeretik hallani, így volt ez Franciaországban, így mi nálunk a válságos időkben. Azért tehát nem késhet, ne is várasson magára sokáig az, a mi sürgős. (Folyt, köv.) Krupecz István, pozsonyi theol. m.-tanár. BELFÖLD. Pap Gábor püspök egyházlátogató körútja. A barsi egyházmegyében megkezdett püspöki vizitációról következő tudósítást vettünk. Csata, barsmegyei kis községnek rég nem volt oly ünnepélyes szine, mint ma. A főpásztor folyó hó 8-án d. e. 11 órakor érkezett meg a nána-ipolysági személyvonaton, Vályi Lajos egyházkerületi főjegyző, Nagy Sándor esztergomi lelkész és Bódogh Kálmán esztergomi hites ügyvéd kíséretében. A pályaudvarban a barsi egyházmegye egész lelkészi kara, élén Jókay Lajos esperessel és a vidék nagyszámú intelligentiája várta a főpapot, kit egyházmegyénk nevében az esperes ekként üdvözölt: Főtisztelendő, méltóságos püspök úr ! Szeretve tisztelt fopásztorunk ! Ez ünnepélyes órában élénkebben érezzük, mint más viszonyok közt, hogy egy nevezetes vallásfelekezetnek, a több megyékben letelepedett dunántúli ev. reform, egyházkerületnek vagyunk élő munkás tagjai. Már maga azon tény, hogy az egyházkerület vezérlő feje, Méltóságod személyében e megyében megjelent, azon ünnepélyes és eddig soha elő nem fordult fontos cselekvény, melyszerint egyházunk erkölcsi és anyagi állását bölcs és beható vizsgálata tárgyává teszi, maga ezen tisztelgő gyülekezet, mely nem a külső fény és pompa jeleivel, mint inkább a tisztelettel párosult szeretet és hódolat 48 ) V. ö. >Ev. Egyház és Iskolac 1887. r. szám, becskereki Jeszenszky szavaival. benső meleg érzelmeivel sereglett össze: |mind ez világosan mutatja azon benső összeköttetést, mely minket szellemi vezérünk személye által felekezetünk többi tagjaival összecsatol. És ezen összetartózandóságnak érzete bátorítólag, buzdítólag hat reánk, mert ebből látjuk, nem vagyunk magunkra hagyatva, gondos, bölcs felügyelői szem őrködik felettünk, s a mi kisded egyházaink, melyek elszigetelten kevés súlylyal bírnak, a nagyobb rész támogató hozzájárulása által tényezővé lesznek az egész társadalomra. Éppen ezért az ellenvéleményűek ellen is, a komolyan gondolkozókkal együtt határozottan állíthatjuk, hogy egyházunk fennállása, virágzása nemcsak nem felesleges napjainkban is, hanem feltétlenül szükséges, mert elismert igazság az, vallás és erkölcsiség nélkül máig sincs rendezett alapokon nyugvó állam. És midőn egyházaink fennállásának fontosságát jeleztem, szabad legyen még ezeknek egy sajátságos tulajdonságára rámutatnom. Meg nem cáfolható, mert történelmileg bebizonyított tény ugyanis, hogy ezek a mi egyházaink a magyar nyelvnek hű gondos ápolói voltak. Nem volna alkalomszerű e helyen felsorolni azon adatokat. Elég legyen hivatkoznom azon ismert tényre, hogy azokban a szomorú időkben, midőn a magyar nyelv törvényes első szülöttségi jogától elüttetve, kitagadott árva, mostoha fiúként sem a törvény termeiben, sem a társadalomban elfogadást nem talált: templomaink, iskoláink voltak azon Vesta templomok, honnan a magyar nyelvet kiszorítani ez ideig nem lehetett. Es ha most egyházaink három százados múltjára visszagondolunk, nyugodt önérzettel mondhatjuk, hogy ezek annyi vész és vihar, annyi szellemi küzdelmek mellett is megfelelnek feladataiknak. Most midőn elsőben van szerencsénk Méltóságodhoz ezen egyházmegye, Barsvármegye területén, lelkesült öröm száll meg bennünket, csak e pár szóval adunk kifejezést mieinknek: »Isten hozta közénk, szeretett fopásztorunk!« Erre a püspök következőleg válaszolt: »Mélyen tisztelt esperes úr, szeretve tisztelt küldöttség 1 Azért jöttem uraim önökhöz, azért választottam ez egyházmegyét püspöki körutam kezdeteül, mert tudom, hogy itt igen sok volt a rom s törvényeinkből kifolyólag szükséges, hogy másfél század múlva megjelenjék itt annak püspöke. És sajátságos, hogy éppen Csatán találkozunk 16 hónap múlva lesz éppen 40 esztendeje, hogy Borsban voltam, akkor mint ifjú a hazaszeretet lelkesülésével, karddal kezemben e helyről indultam csatába s mily különös játéka a sorsnak, hogy ma is Csatáról indulok szellemi csatába, megyek bibliával kezemben a szeretet fegyvereit használva fel. Mert igen uraim, engem igen érdekel, hogy a hol azon sötét idők oly sok romot hagytak, vájjon a későbbi nemzedék képes volt-e e romokat helyre hozni s kiépíteni ? Örömmel látom itt az egyházmegye lelkészi karát, s világi képviselőit; azt a lelkészi kart, melyről hiszem és tudom, teljesen meggyőződve vagyok, hogy hivatalát becsüli; azt a lelkészi kart, mely a legnehezebb viszonyok között is függetlenül önállólag, magasra emelte a lelkiismeret lobogóját. Bizom, tudom »szeretem hinni, hogy itt a romok helyébe felépült lakályos helyiségeket találok az ő vezetések alatt. Örömmel szemlélem itt a világi elemet, mely a szent papsághoz tartozik, s mely hála a gondviselésnek, mindig ott volt látható a csatatéren, védve egyházunk, felekezetünk vallásunk érdekét. Szeretettel ölellek mindnyájatokat, mikor is magamat szíves jó indulatotokba ajánlva a nt. egyházmegyére lelkészi, tanítói, világi tagjaira, úgy Barsmegye összes közönségére Istennek áldását kérem.« A politikai hatóság részéről a lévai járás főszolgabí*