Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
zelhetjük rossz vagy középszerű elméjűek tudományos egyesülését másképen, mint a haladás szellemétől megóvottan, úgy viszont nem állhat fenn csupa jelesekből álló collegium a nélkül, hogy tagjai között egyúttal az önhittség, irigység is ne ütne tanyát, nem is szólva az élet praktikumának elhanyagolásáról s általában a valónak nem igazi színében való szemléléséről, a mi ezen egyoldalúságnak nehezen kétségbevonható következménye. (Mert ember a lángelméjű is »törpe, gyenge«). Nem marad tehát más hátra, mint középúton járó rendszerünknél megmaradnunk; néki pálmát adnunk. S ezt cselekedve fogunk tudni számolni a tényleges viszonyokkal is, meg a magasabb tudományos érdeknek is szolgálhatunk ; fogjuk tudni a gondolkodást összeegyeztetni jól a cselekvéssel, a theoriát a praxissal, más szóval leszünk képesek életolctatdst adni; s fogjuk tudni végiil a tudományos seminariumi intézményeknek is megillető helyeiket kijelölni. Az egyoldalúan idealistikus s egyoldalúan praktikus felső oktatási rendszereket combináló rendszer híve van azon szerencsés helyzetben, hogy a combináltakból átveheti mindazt, a mi bennük jó. Az idealistáktól megtanulja, hogy a professornak tudósnak kell lennie, a tudományokban búvárkodnia, azokat fejlesztenie, előbbre vinnie kell; megtanulja. »hogy tanulmányozása eredményeit, tekintettel azon útra a melyen az eredményre jutott az ifjúságnak — mint tudóssá válni hivatottnak — előterjeszteni s hallgatóinak ez által alkalmat kell nyújtania a személyivé vált tudománynak szentélyébe való bepillantásra (előadások), valamint alkalmat kell nyújtania arra is, hogy a tudósc á készülők önmunkásságuk előterjesztése és thhez fűződő eszmecsere alapján a. részlettanulmányozások helyes útján haladjanak s felvilágosítást nyerjenek (seminariumok).«3 5 ) A gyakorlat embereitől meg megtanulja, hogy a főiskolai professornak paedagogusnak kell lennie, kinek nemcsak néhány kitűnő elmével, de vegyes tehetségű többséggel van dolga, melyet azért, mert nem annyira a tudomány, mint inkább a cselekvés számára kénytelen előkészíteni, elhanyagolnia nem szabad, mely többséget ha tudományra nem foghat is, de rajta legalább a szoktatás és jellemalkotás munkáját becsülettel bevégezni tartozik; megtanulja, hogy az a tanár, »a ki figyelme javarészét, napos oldalát a tudomány felé fordítja, s csak északos oldalával tekint a tanuló felé*, nem jó tanár, valaminthogy azon felső iskola »mely az életmentés munkáját elhanyagolja, s csak a partra jutottakkal szorít kezet* s a habokban vergődőkkel nem törődik — nem alma mater, s az egész eljárás nem paedagogiai eljárás. Mert valóban 3 6 ) »az a néhány kitűnő tanuló nem nyújt kárpótlást a nagy tömeg elhagyatottságáért és az a 8, legfeljebb io°/0 -a tanulóinknak, kiket a tudomány szentélyébe bevezetünk, aligha járul nagyobb szellemi s erkölcsi erő-összeggel a nemzeti szellem tőkéjéhez, mint a mennyivel az Isten számába hagyott 9O°/0 a nemzet értelmi és erkölcsi erejét apasztja.® Azért tehát a kiváló tehetségű, magasabbra törő, tudóssá igazán válni akaró tanulókat buzdítani elmulaszthatatlan kötelesség, hiszen ők drága kincs, melyet elveszteni vétek ; azonban a nagy többséget sem szabad elhanyagolni, hanem neki is módot kell nyújtania a tökéletesedésre, haladásra. így kell törekedni a tökélyben rejlő ideál felé! 35 ) Egy kiváló idealista szavai. 3C ) Mely idézetünkre s az előző kettőre nézve olv. Felméri Lajos »Az iskolázás jelene Angolországban« című derék munka II. k. 322, s 329. 1. íme a combináló felső oktatási rendszer szép, de nehéz feladata! Keretébe igen jól be lehet illeszteni a tudományos seminariumokat is. A beillesztésnél — a mondottak alapján — következő szabályok kínálkoznak vezérlőkül a theologiai intézeteken : 1) az intézetbeli theologusra pályája folyamán nem minden seminarium kötelező, 2) bizonyos — meghatározott — számú s szabadon választott semnariumot azonban látogatni s benne munkálkodni tartozik mindegyik azon megszorítással, hogy 3) a magyar prot. egyháztörténeti seminariumnak legalább egy féléven át (s a praktica-theologiainak tovább is) működő tagja legyen. 1 Az első tétel, nemcsak a kényszerítésnek igen sokszor s talán itt is áldásnélküli voltából, nemcsak tekintettel a hallgatandó tárgyak halmazára észbeveendő »sunt denique certi fines« okáért, hanem azért is ajánlja magát, hogy általa alkalom nyujtátik egyeseknek, hogy egy vagy több theolog. tudományra, melyekhez kiváló hajlandósággal vannak, jobban ráfordíthassák figyelmöket, a minek egyházunk s a tudomány kárát bizonyára nem vallaná. A második tétel pedig, melyben a jóra irányuló fokozás lehetősége is meg van, mint a tanszabadságnak szükséges korlátai egyikét épen nevelési szempontból is ajánlhatjuk, mert nem osztozhatunk — főleg ha theologiai intézeteinkre gondolunk — azon németországi — noha itt sem mindenütt honos — felfogásban, mely a teljes tanszabadságnak — a vele való visszaélések eltűrésével is — minden áron fenntartását üdvösnek tartja az egyetemeken. A mi végül harmadik s utolsó tételünket illeti, melyben a theol. akadémiai hallgatók seminariumválasztási szabadságának megszorítása foglaltatik: a bizonyítás beleolvad mindabba, amit értekezésünk további folyamán tárgyalni feladatunknak tartunk. II. Az egyháztörténeti seminarium. 5. Történet, világ- s egyháztörténet: mivolta, feladata s módszerei. Az egyháztörténelmi seminarium feladatának, valamint a feladat megoldását feltételező módszer meghatározását, megvilágítását megelőzőleg szükségesnek tartjuk magának a történetnek, közelebbről egyháztörténetnek (történetirásnak s oktatásnak) mivoltáról, feladatáról s módszereiről pár szót ejteni. Történetnek nevezzük azt, a mi történt, s az elbeszélést is róla 'ó ') — mondja — Hase. Ebből folyólag a történet, valamint a történetírás s tanítás feladata nem lehet más, mint a történt dolgoknak ábrázolása, előterjesztése ; az ábrázoltnak elsajátítása, öntudatba fölvétele pedig a történettanulás dolga. S mik azok a történt dolgok ? Úgy nevezzük őket, hogy tények, művek, események, jelenségek stb., szóval a valóság, még pedig a folyton folyvást változó valóság tárgyai, melyeket tevésökben megismerni s megismertetni a történet feladata. Mert van nem változó valóság is. Ez a természet, melynek nincs története, csak leírása, valamint a természetnek s az egész mindenségnek ura, Isten, ki levésnek nincs alávetve. A történt dolgok azonban csak részben szemlélhe-37 ) Dr Kari Hase : »Kirchengeschichte auf der Grividlage akademischer Vorlesungen.« Leipzig 1885. I. Theil 2. §.
