Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-08-28 / 35. szám

Es ezzel alkalmasint elő is soroltam mindazt, ami a hunyadmegyei magyarság megmentése és visszahódítása érdekében idáig történt. Ámde ezek még távolról sem merítik ki a magyar elem erősítésére szolgáló intézkedések sorozatát. Sok van még, amit e nemzeti baj orvoslására tenni lehet és tenni kell, ha azt akarjuk, hogy a Hunyadyak földén ismét nagy és hatalmas legyen a magyar. Mindenek előtt tisztában kell lennünk afelől, hogy a baj orvoslása nem eszközölhető egyszerre és rohamosan. Holmi »császár-metszés® itt nem lenne sikeresen alkalmazható. Hanem : miként lassan és fokozatosan támadott a baj, úgy gyógyítása is csak lassan és fokozatosan történhetik. Előbb tovább terjedésének kell útját állanunk, azután a sebes részeket orvosolnunk, s végre az egész testet praeserválnunk, hogy a betegség recidiválásától tartani többé ne kelljen. Más hasonlattal élve, olyforma munkát kell itt teljesítenünk, mint Izrael fiainak a babyloni fogságból való visszatérés után, amidőn egyik kezökben karddal védelmezték, a másikban vako'ó kanállal építették az Úrnak templomát. Védekezve építeni s . csak azután gondolni a hódításra: ez lehet a mi helyes és célravezető politikánk. A másik, amiben szintén egyet kell értenünk az, hogy nem külön-külön, erőinket szétforgácsolva, hanem csak együttesen és közös erővel teljesíthetjük e nagy nemzeti feladatot — megmenteni a hunyadmegyei magyarságot az eloláhosodás veszélyétől. Államnak, egyháznak és társadalomnak kezet kell fogni egymással e nagy munka teljesítésére, mert egyik sem elég erős, a másik kettő nélkül, magyar fajunktól a fenyegető veszélyt elhárítani, s mert mindenik rá van szorulva a többiek támogatására, erkölcsi és anyagi segélyére. A harmadik, amire nézve igen sokan csalódásban ringatják magokat, az, hogy a vissza- és a megmagyarosítás csupán az iskolák útján eszközölhető volna. Hathatós eszköz bizonyára az iskola, sőt mondhatni, a leghathatósabb valamennyi között, de nem mindenható és nem az egyedüli. Tíz-tizenöt évi tapasztalás arról tanúskodik e megyében, hogy túlságosan vérmes remény volt kötve az isko'ák magyarosító működéséhez, kivált a falvakon, az e^mi iskolákéhoz. Megtanulnak bennök a gyermekek valamennyien magyarul, de midőn a tanköteles korból kilépve, sőt igen gyakran még előbb is, az iskolát elhagyják : magyarúl nem tudó szülőik, testvéreik, szomszédaik és barátaik körében néhány év alatt teljesen elfeledik az iskolában tanult magyar beszédet. Csak ahol tömegesebben él együtt a magyarság, s a felnőttek is tudnak, bár fogyatékosan, magyarul: bizonyult sikeresnek az iskola útján való nemzeti védekezés. S még ily helyeken is tökéletes siker csak akkor lesz elérhető, ha gondoskodva lesz arról, hogy az ifjú nemzedék iskolába járás előtt és után is hallhasson magyar beszédet. Az iskola, gyermekmenhely és templom nélkül, csak félmunkát végez a magyarosítás mezején. Legtöbbet tehet a hunyadmegyei magyarság ügyének előbbvitelére az állam kormánya. És pedig következőképen : Ha fenntartja és szaporítja a magyar tannyelvű iskolákat, különösen oly helyeken, hol legalább 20—30 magyar család lakik és a reform, egyháznak nincs elég anyagi ereje, ilyet fenntartani. Ha kiváló gondot fordít arra, hogy e megye területén létező összes hivatalok, lehetőleg magyar és pedig kipróbált erős nemzeti érzésű egyénekkel töltessenek be. Viszonyaink közölt még egy Írnoki, sőt egy díjnoki állomás betöltése Ís fontossággal bír a magyar nemzeti érdekek szempontjából, annyival inkább a magasabb állomásoké, melyekben sokat lehet használni is, ártani is, a magyarság ügyének. Nagy jelentőségű ez ügy Hunyadmegyében, ahol a m. kir. kincstárnak milliókat érő uradalmai, bánya- és gyártelepei vannak, s hol az allam, a vasúti személyzetet is beleszámítva, több mint 5000 családnak ad kenyeret. S ha ugyancsak a magyarosítás céljából továbbra is fenntartja, sőt szaporítja meglevő bánya- és gyártelepeinek számát, s azok munkásai közé a lehetőségig magyar embereket vétet fel — és ha bérlőiül, vállalkozóiul stb. hasonlók-épen magyar egyéneket fogad el. Szóval: ha a magyar elemet minden lehető módon erősíti és pártfogolja. Lám a Péchy Tamás és a báró Kemény Gábor erős nemzeti politikája minő örvendetes változásokat eredményezett országunk összes közlekedési viszonyaiban. Magyarrá lett ott minden és mindenki, ha sült német, tót vagy oláh volt is azelőtt. Ilyen politikának kellene uralkodni államunk valamennyi minisztériumában s akkor 20—25 év múlva, igazán meglenne a gr. Széchényi által megjósolt erős és virágzó Magyarország. Ilyen politikával újjá teremthetné a kormány még az olah tengertől elözönlött Hunyadmegyét Ís, hol pedig a magyarság száma oly aggasztóan kevés. De sokat tehet megyénkben a magyarosodás előmozdítására a magyar reformált egyház is, bár más módon és más eszközökkel. Már fentebb érintettem a hunyadmegyei reformált gyülekezetek nagyfontosságú nemzeti misszióját, s kiemeltem e misszió teljesítésében szerzett érdemeiket, úgy a múltra, mint a jelenre vonatkozólag. Hálás szívvel emlékeztem meg az erdélyi egyházkerület és az országos közalap több rendbeli segélyeiről, melyekkel gyógyítani, vagy legalább enyhíteni kivánta szegény gyülekezeteinknek s/ázadok óta fájó sebeit. Ezen segélyek tették lehetővé nagyérdemű püspökünknek azt, hogy a jelen év folyamán egy meglevő papi állomást jobban dotált körlelkészséggé változtatott, egyet romjaiból új életre hivott, egyet pedig — a piskiit kis Barcsa filiájával — egészen újból teremtve, misszionáriusi központtá a'kotott, kettővel szaporítva ekképen a vajda-hunyadi egyházmegyében működő református papok kicsiny seregét. És ezzel a papi állomások száma el is érte a szükséglet határát, legfennebb Petrozsényben kell még egyet szervezni, mely a többi református gyülekezetektől távol, egészen elszigetelve all Ilunyadmegye területén. De ha ez is szervezve lesz, akkor aztán nem lesz nagy kiterjedésű megyénknek egyetlen vidéke is, hol a ref. hívek, bármiféle papi functio szükségekor, más vallású lelkész szolgálatára szorulnának. Annál több gondot kell azonban fordítanunk a meglevő papi állomások, illetve gyülekezetek erősítésére. Nemcsak azért, mert ezekben már meg van az alap a tovább építésre, s így kevesebb segélylyel is nagyobb eredményeket lehet elérni, hanem azért is, mert a magyarosítási mozgalmak hullámgyiirűinek ezekből kell kiindulniok. Mind meg annyi régi bástyák ezek, melyekhez nemzeti nagy létünk s régi dicsőségünk kedves emlékei fű/.ődnek. Meglevő positió;

nk megerősítésével újabb védbástyákat építhetünk magyar fajunk védelmére, de hiába állítunk fel újabbakat, ha a régiektt, az erősebbeket összeomlani s elleneink által elfoglaltatni engedjük. Kicsiny és alantas ember vagyok arra, hogy egyházam nagyjainak e fontos ügyben tanácsokat adhatnék, s jól tudom, hogy nem is szorulnak ilyenekre. Mindazáltal legyen szabad az alábbiakban kifejezett nézeteimet becses figyelmökbe ajánlanom, s azok alapján kegyes párt-