Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-08-07 / 32. szám
Harmincadik évfolyam. 32. sz. Budapest, 1887. augusztus 7. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL IX. ker. Kiniisy-utca 29. sz. I. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes számú pélcLámyokilszal 12n.ijn.cLig- szolgáLHiaiu-Xils:. tUÍCvtt tltCiJ Ixaít! „Hullatja levelét az idő vén fája Terítve hatalmas rétegben alája." Hullatja nagy, hatalmas leveleit a mi egyházunk fája is, sőt nem egyszer egy-egy nagyszabású, terebélyes ágát veszti el, mintha már csakugyan megvénhedt volna, s nem birná el többé a szúette törzs a nehéz lomb-koronát. Ott feküsznek már hatalmas rétegben alája terítve annyian nagyjaink közül, s ha ez avart járjuk, csak azt látjuk: > itt is egy név, ott is egy név4 és alig sírjuk el egyik felett fájdalmunkat s alig ocsúdunk fel, hogy elmélkedjünk róla, hogy felidézzük őt: már a másik hull le növelve a réteget és üres helyet hagyva a törzsön, melynek mohosuló kérgén alig-alig látunk egy-egy fejledezni kezdő riigyecskét, mely reményt adna, hogy felnövekedvén pótolandja a pusztulást. Alig eszmélkedtünk fel még Dobosunknak, egyházunk fája e merész felszökellésű ágának megrendítő dőltéből, ime utána esett, letörve 83 évnek pusztító viharátóla másik: Édes Albert. Hogy ő ki volt? — arra az az egyszerű gyászkeretű halotti jelentés, mely előttünk fekszik, csak annyit felel, hogy a tisza-tarjáni ev. ref. egyháznak egykor lelkipásztora s az alsó-borsodi egyházmegyének nyugalomba lépett esperese volt, ki életével megelégedvén, a mult hó 29-én elment, hogy eltemetkezzék az ő atyái mellé. Es ennyi elég is jelentésnek, mert hiszen a többit úgyis tudja az egész magyar protest. egyház, tudják különösen lapunk olvasói. Mindnyájan ismerték az ároni családnak ezt a kimagasló, kiváló alakját, ki bibliájával az egyik kezében irja meg máig is népszerű, kedvelt egyházi beszédeinek három kötetét, míg az ó-kor classicusaival a másikban fordítja s magyarázza a római világ remek műveit.* Amabból meríti lelke mély vallásosságát, kedélye nyugodt derűjét, emezekből szelleme gazdagságát és könnyű, csapongó jókedvét. Romlatlan magyar irályában azonban a classicusok satyráinak játszisága avagy maró gúnyja átváltozik a humornak édes-keserű hangjává. Érzi, tudja, hogy gyarló az ember, de hát ő maga is egy e gyarlók közül, s mosolyog. Az irodalommal már egészen fiatal, mondhatni gyermek-ifjú korától kezdve foglalkozott s jóformán a játszi daltól fel az egekig szárnyaló hymnusig és az egyszerű leírástól el a szónoki művek legmagasabb fajáig: az egyházi beszédig, minden műfajban produkált valami nem mindennapit. * Ilorácius levele a Fisokhoz; kéziratban Lucamis Pharsaliája, Horácius és Juvenalis satyrái stb.
