Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-02 / 1. szám

az írni és olvasni nem tudó protestáns ember, jelenleg kétségkívül még kevesebb. Ám de a világi műveltséggel — úgy tapasztaljuk — nem jár karöltve mindenkor az egyháziasság. Gyermekeink többet tanulnak mai napság a népiskolában a világi ismeretekből, mint mi és apáink, de igen sokszor a katechismusnak, a vallás-erkölcsi érzés fejlődésének hátrányára. E tapasztalat felébresztette egyházunkban az ifjú nemzedék vallásos nevelésére irányzott munkásságot. Igaz, hogy még csak elszórtan, de mégis több helyen találkozunk már vasárnapi iskolákkal s pedig fényes eredményt felmutatókkal ; találkozunk egyházakkal, melyek a népiskolai vallásoktatásra kiváló súlyt fektetnek s jelentékeny áldozatokat hoznak. Gyenge csirák ezek, igaz, de szép reményekre jogosítok. Misszió. Hallottunk róla valamit. Hallottuk, hogy más protestáns népek az e névvel nevezett mezőn is jelentékeny munkásságot fejtenek ki. Ma már mi is ismerjük némileg e mezőt, legalább ennek egyik felét. Idegen vallásfelekezetűek, sőt néha idegen ajkúak között lakó hitrokonainkat felkeressük, a protestáns érzületet bennök felébresztjük, fokozzuk, őket fiók-leányegyházakká szervezzük, az egyházunk testétől elvált tagokat ismét ahhoz kapcsoljuk, összeszedjük, felelevenítjük az elszórtan heverő csontokat. Sőt néha-néha olvassuk, hogy protestáns templomok emelkednek oly helyeken, hol talán még soha vagy legalább századok óta nem hirdettetett a tiszta evangéliom. Sőt egy kissé tovább is megyünk. Nem ugyan még más világrészekbe, de legalább a szomszéd tartományokba. Egykori honfitársainkhoz s hitrokonainkhoz, kiket jó vagy balvégzetük elszakított a szorosabb értelemben vett Magyarországtól, elküldjük vallásunk hirdetőit s ma már mindkét protestáns egyháznak missziói telepei vannak a kapcsolt tartományokban. Egyes csillagok az éj sötétében. S míg egyrészt élőszóval hirdettetik azevangéliom s ápoltatik a protestáns szellem, másfelől a sajtó is nagyobb és nagyobb szolgálatot tesz. Zsenge korát éli még ugyan folyvást egyházi irodalmunk, de ha lassan is, folyvást erősödik. Most 30 éve a merész tervezések közé tartozott egy protest. egyházi lap megindítása, ma pedig már minden kerületnek van egy ilyen, van ezen kívül folyóirat, néplap; van az egyik felekezet körében külön társaság — a nagy reformátor nevét viselő, — mely egyik főfeladataként az egyházi irodalom felvirágoztatását tekinti, vannak férfiak mindkét egyház kebelében, kik már hozzá kezdettek a nagy munkához, bibliánk revisiójához s bizton reményijük, hogy néhány év múlva nem kell pirulnunk bibliánk nyelvezete miatt. De nem csak a szellemiekben, nagy változás állott be az anyagiakban is. >

y

A protestáns egyház ismeretes szegénysége*5

ez volt a századok óta megszokott kifejezés. Hiszen szegények vagyunk az igaz a hazánkban oly hosszan uralkodott egyházzal, ennek száz és száz millió értéket képviselő alapítványaival szemben. De mégis nem oly ijesztő az a mi szegénységünk, mint vélnők ; nekünk is van már alaptőkénk s ennek jövője biztosabb, kamata áldásosabb, mint a mondott egyházé. Azt az emlegetett nagy egyházi vagyont minden órában elveheti az állam, el a társadalom: a miénket csak növelheti, mert annak alapja híveink szivében rejlik. Ne mosolyogjon a t. olvasó ezen kincs felett, szép alapvagyon ez. Csak egy-egy kerületben megközelíti, sőt némelyikben födözi a százezer forintot ezen alapvagyon évi jövedelme. Kerületeink évi jegyzőkönyvei örvendetes, s egyre nagyobb reményekre jogosító tanúságot szolgáltatnak ezen forrás gazdagsága felől. De van reálisabbnak látszó alapunk is. Van közös vagyona a három protestáns felekezetnek, van külön mindegyik felekezetnek s ismét külön minden kerületnek. Kis vagyon az igaz külön is, együtt is, mások gazdagságához viszonyítva ; de apáink szemében is nagy kincs lett volna az. Alig mertük volna csak ezelőtt néhány évvel is reményleni, hogy évenkint 50—60 ezer forintot oszthassunk ki szegény egyházaknak, szegény lelkészeknek, misszió célokra s e mellett a mi kevés vagyonunk van, rendben tartatik, biztosíttatik. Apáink sokat emlegették a protestáns egyház nagy szegénységét, de nagyon sok protestáns egyházi és iskolai vagyont engedtek szétmállani, elpárologtatni: ma úgy a kis egyházak parányi tőkéje, mint egyházegyetemünk százezrei gondos felügyelet szigorú ellenőrzés alatt állanak. S ha ezen elősorolt és több más jelenségekre, adatokra gondolunk: nyugodt lélekkel sőt — mi tagadás benne — nem kis önérzettel mutatjuk fel e lapok 29 éves folyamát. Mert ha sokat nem tehetett is, de a jóakarat ineg volt, s minden áldásosabb újításnál, mozgalomnál ott volt lapunk legalább a napszámosai között a szent ügynek. Három évtized óta lelkiismeretes hűséggel szolgálta lapunk egyházunk igaz érdekeit. Ott állott az egyház jogainak hű védelmezői között, mikor a harc azon a téren folyt; ott állott később a modern theologiai tudomány fegyvereit forgatók között, a midőn ez úton kellett egyházunkba új életet, elevenséget önteni; már ezelőtt több mint két évtizeddel hathatósan egyengette az utat az országos közalap előtt; egész lelke melegével buzgott úgy a két protes-