Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-07-10 / 28. szám
semmikép se az a magasztos dolog, az a független, szellemi és elpusztíthatlan entitás, amit Socrates és Platón bírnak. Az fizikailag éhet és szomjat szenved, kövérséget és vért ehetik, eledellel és itallal jól lakik, erősítő eledellel lakmározik. Épen nem úgy jelenik meg előttünk mint az örökkévaló kisugárzása, hanem mint gyenge tünékeny dolog, mely elfoly a vérrel ereinkből és végsóhajunkkal együtt kihal. 2. Szellem héberül fill- mely néha párhuzamba van téve a lélekkel, már mélyebb és gazdagabb ismeret jele. Anyagi értelmezésből indulva ki, általmegy a metafizikai értelmen, hogy a vallásos és erkölcsi értelemre emelkedjék. Jelenti először a tüdőből kijövő lélekzést, lehelletet cselekvőleges szempontból vagy szelet, azután bátorságot, buzgóságot, haragot, leggyakrabban életelemet, egyetemes erélyt, mely magát a í*?£>ben egyénesíti. Az Isten kiválólag szellem, a nabi szellemi embernek neveztetett. A Jahveh H^-ja az ő teremtő hatalma, minden életnek, minden tevékenységnek tűzpontja. Tőle származnak a talentumok és erények, a lángész és hősiség, ezen felül minden prófétai ihletés. Eredetileg hozzávitetik vissza az erkölcsi világ minden tüneménye akár jó, akár rossz legyen, később neki tulajdonítják a szentséget. Tágabb értelemben hát ez a FJÍH a 7 > a rait ma i napság absolut causalitásnak vagy isteni immanentiának nevezünk. Az emberben a ellentétben van a testtel, a melylyel a lélek közbenjárásával közlekedik. De nem szabad összezavarni a vérrel, és soha sincs szó annak haláláról. Könyebben összezavarták azt az elohim fi ipájával, azon jó és szent szellemmel, mely az izraelitáknak adatott, hogy őket bölcsekké tegye, egyenes úton vezesse és saját szellemöket megújítsa. így koronázta be a teremtő az ő munkáját, midőn az emberi szellemet alkotja ő benne. Ilyen a (111 legfensőbb nyilvánulása bolygónkon, ez az összekötő kapocs cosmosunk és minden test szellemeinek istene között. Semmi kétség se lehet hát a fölött, hogy az ó-szövetségi nyelvezet szerint a szeHemnek sokkal fensőbb méltósága van a léleknél. Ebből az következik, hogy az halhatatlan? E következtetésre a Pred. XII. 7. verséből jutottak, a hol ez mondatik: akkor a pornak ismét vissza kell tér ni a földbe, a mint volt, és a szellem visszatér Istenhez, aki adta azt. De ha neki ezt az értelmet kellene adni, úgy ez a szó a szent irók összes nézetével ellenmondásban lenne. Mert azok előtt az emberek nem szellemek, hanem csak testek ; a szellemtől származik az egyéni élet, ez annak titkos mozgatója, de annak nem alanya, lényegünknek nem képezi alkotó részét, az az örökkévalóé, ki azt nekünk kölcsönzi és azt tőlünk mindig visszaveheti (Job XII 10.). Tehát az egy egyszerű erő (vis vagy virtus), bizonyos értelemben isteni, de személytelen, melynek az állatok ép úgy viselői, mint mi, és mely nem hogy isteniesítne bennünket, hanem még csak emberi lényeget se képez. Mint erő bizonyára elveszhetetlen, de permanentiája nem gátolja az emberi létei megszűnését. Mikor az Isten jónak látja, visszavonja azt azon teremtéseitől, kiket az lelkesített, az visszatér hozzá, mint minden élet forrásához, anélkül, hogy e kifejezések (visszatérni, visszavonni) bármi egyenes viszonyban lennének a személyes halhatatlansággal, sőt ellenkezőleg, annak elpusztulását jelölik. 3. Isten képe. Ha a modern tudománynyal egyezőleg a héber biblia bennünket az állatokhoz közelebb visz, nem kevésbé állítja természetünk méltóságát is. Teszi a genesis jehovista töredékében, ép azon versben, a mely Ádámnak az élő nevet adja. (II. 7.) Ott egy DM n van s z °, a z életnek egy lehelletérői, a mit Jahveh Elohim kívülről fuvalt a protoplasta orrlyukaiba. íme az éltető szellem, mely áthatja és felmelegíti az agyag szobrot, íme a mennyei szikra, mely az állatok legtökéletesebbjét, okos teremtménynyé, emberré változtatja. Az emberiségnek megkülönböztető jelleme még inkább ki van emelve az ó-szövetség első lapján az elohista elbeszélésben, a hol Isten képéről van szó. Hogy e szép kifejezést megértsük, emlékezzünk vissza azon új név fontosságára, amely alatt Isten kijelenti magát Mózesnek. Jahveh azaz Én vagyok, az, aki van, vagy rövidebben : vagyok ; ez nem örökkévaló, hanem a Lény. A tetragramma nem szól egyenesen a tartamról, hanem a lényeges és független életről; az inkább magában foglalja az örökkévalóságot, mint állítja azt. Elohim jelenti az élő Istent, az Előt, a személyes absolutumot, minden léteinek első okát. Es most miben áll az Isten képe, amelyre teremtettünk ? Bizonynyal némi tekintetben egy valóság az : lényünk minden része eredetileg oly módon alkottatott, hogy a végesben a végetlen teremtőnek attribútumai vizszasugározva legyenek. Az Istennel való analógiánk előttem nem annyira kiindulási pontnak, mint inkább rendeltetésnek tűnik fel. A mi még jobban kitűnik a szövegből, ha azt úgy fordítjuk, mint Maian C.: teremtsünk embert a mi képünk végett. Mert Isten mindenekelőtt, mint kiválólag Lény akart ismertetni; az ő életének közlése a legmagasabb cél, mely elénkbe tűzetett. Ugyanezen eredményre jutunk, ha a szabadságot jelöljük meg, mint azon lényeges pontot, amely által Istenhez hasonlítunk. A mi szabadságunk korlátolt és viszonylagos, míg istené absolut. A mi szabadságunk egy választási tehetség lételén, egy egyszerű hatályon kezdődik ; a helyett hogy magát teljesen érvényesítené és egy állapottá, egy végleges tulajdonsággá válnék, elfogyatkozhat, elenyészhet, egy rabszolgaság által helyettesíttetik, mely bennünket az állatok alá sülyeszt. Szabadságunk rendes használata, egy erkölcsi elhatározás az, ami által az embernek mennyei atyjához hasonlóvá kell lennie, hogy elérje az isteni és örök életetet. De még ezen a ponton is az Isten képe nem megettünk, hanem előttünk van. Természettel ép úgy nem bírjuk a halhatatlanságot, mint a szentséget; Isten jósága felajánlja azokat nekünk és felhív bennünket arra, hogy azokat felkeressük, megszerezzük. Baksay László. (Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. ,, Magyar ev. ref. Chorálkönyv" orgonára és négyszólamú vegyes énekkarra alkalmazta; közjátékokkal ellátta Szügyi József a békési ev. ref. egyház orgonista-kántora stb. 1. II. rész. Szerző tulajdona. (Folytatás és vége.) Szerző munkájában összesen 180 chorál dallam van összhangosítás végett felvéve, illetve kidolgozva. Az anyag tehát elég sok. Minthogy azonban ismertetésemben ezt mind felvenni teljes lehetetlen, most tehát már csakis azon általános elvekről fogok inkább szólani, a melyeket szerz^ munkája kidolgozásában több helyen kellő figyelemre nem méltatván, abban még igen sok kívánni valót hagyott hátra s a melyek egyátalában nem mutatnak gyakorlott kézre és a hangzatok összekötésénél biztos jártasságra. '
