Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-07-10 / 28. szám
Hozzá az a közvetlenség, az a bizalom, melyet a tanítók s tanítványok közt tapasztaltunk ! A tanítvány derülten, mosolyogva felel tanítója kérdésére, de szemeiből mégis azt olvassuk ki, hogy ő ezt az ő tanítóját oly nagyon tiszteli. Örömmel konstatáljuk e meleg vonást, mert a nevelés sikerének garantiáját épen a tanító iránti rokonszenvben látjuk leginkább biztosítva. Gyönyörrel hallgattuk végig a vallástan, magyar és német nyelvek s irodalmak, mennyiségtan, vegy- és ásványtan, földrajz, történelem és alkotmánytan (mint az ez éven felölelt tananyag) vizsgáit. De ami az egésznek oly édes melegséget adott, az az egyházi ének volt. Mintegy 15 különféle dallamú egyházi énekből énekeltek karban és egyenkint — s míg mi e hibátlan és buzgó éneklést hallottuk, oly jól esett érezni, ime egy protestáns intézet, hol vallásos egyházias anyákat nevelnek. — Üdv annak, a ki e munkát teljesíti, s nem tartja kicsinynek a mi egyházunkért püspökből néha énektanítóvá is válni. Az ünnepély és vizsga napján ugyancsak a díszteremben voltak kiállítva a kézi munkák is. Szép gyűjteménye az ügyes szorgalomnak, hol a legelemibb házi hasznos dolgoktól kezdve a legszebb luxustárgyakig oly sok feltalálható. Láttunk foltozást, tatarozást, holbein munkát, kézen varrást, varrott guipuret, vászonhimzést, receguipuret, fehérneműket, ágyneműket, kész ruhákat, fehér hímzést, a jour munkát, velencei hímzést, rátett munkát, tűfestést, művirágot, filigrán munkát, aranyhímzést stb. stb, külön díszes könyvekben a tanítványok szabászati rajzait, fehérneműk papirmintázatait, himzési mintarajzokat, különös tekintettel a hazai motívumokra (a hímzéseknél is)..... szóval láttunk egy a modern igényeknek és vívmányoknak úgy hasznossági, mint aesthetikai szempontból teljesen megfelelő sikerült kiállítást. Ott forgolódtam a folyton nagy számban jelen volt néző és hallgató közönség között s nem egy anyának ajkáról hallottam e szavakat: »Boldog lehet az az anya, aki ide adja gyermekét!« A vizsga végeztével nagyt. Terray főesperes úr emelkedett beszédben adott kifejezést az általános megelégedésnek, mire püspök úr 6 leánynak különféle jutalmakat (díszkönyvek stb.) osztott ki. S ha az igazgatónő a vizsga elején a közönséget üdvözölve, elnézést kért, ha tán a kezdet nehézségei miatt egyben másban némi hiányosság volna : megkapta ezt a teljes elismerés alakjában s mi, kik jelen tudósításban csakis a tények constatálására szorítkozunk, örülünk a szerencsének, hogy itt csak dicséretet jegyezhetünk fel az intézetről. Egyébként azt hisszük, hogy a dicséret és elismerés constatálásával nem az. igazgatónőnek, de a prot. közönségnek teszünk szolgálatot, mert míg ez számunkra csak jogot biztosít, várakozásra költ, addig ő reá és táborkarára kötelességet ró, felelősséget tartalmaz: a megkezdett jó alapon tovább jól építeni, az egyház, a szülők és önmaguk örömére. Rozsnyó, 1887. junius 27, Stromp László. A selyembogár és az iskola. Nemcsak a lapokból értesülök, de magam is tapasztalgatom, hogy a tanítók egy nagy része mennyire felületesen veszi a maga kötelességét; érzékkel sem bír azon súlyos, de szép felelősség iránt, melylyel államnak, egyháznak tartozik ; s azon komoly és magasztos hivatás iránt, mely a gyermekek nevelésével a szülék helyettesítésében áll. Sokan viselik a tanítói hivatalt, és mindent inkább szeretnek, mint a tanítást; sőt valóságos börtönnek tekintik az iskolát s minden alkalmat megragadnak, hogy abból kiszabaduljanak. Elégedetlenek helyzetükkel, magasabb után vágyakoznak, mint a mennyire erejük emelheti; távolabb akarnak látni, mint a mennyire látérzékük képes. Szívókét, lelköket nem képezik. Fél műveltek maradnak ... s ez szüli azt a sok ízetlenkedést, mely a társadalmi élet minden pályáján található rangfokozatot elismerni nem akarva, közte és a lelkész között, mindenfelé elszaporodott. A műveltség egyik főbiztosítéka a békességnek és kötelesség teljesítésnek. Hogy pedig némelyeknél mennyire mellékes a kötelesség-teljesítés, azt ismét láthatjuk a selyembogár tenyésztésnél. Az állam törekszik a házi ipart terjeszteni, megkedveltetni és meghonosítani. Ez a törekvés a mindinkább szaporodó igényekre és adóemelkedésre való tekintetből felette szükséges. Igy a selyembogár tenyésztés is, mint a mely kedvező viszonyok mellett rövid idő alatt szép jövedelemmel jutalmazza a fáradságot. Ennek megkedveltetésére különösen papok, tanítók, jegyzők tehetnek legtöbbet. S csak elismerést nyilváníthatunk azok iránt, kik ezt hivatalos kötelmeik elhanyagolása nélkül teljesítik. De mit tapasztalunk? Azt, hogy kivált tanítók között akadnak sokan, kiket a haszonlesés túl sodor az illő korláton ; kik az iskola teljes mellőzésével, minden idejüket, a selyembogártenyésztésre fordítják, épen abban az időszakban, melyben a tanító legnagyob s legéberebb szorgalmára, figyelmére van szükség, t. i. az ismétlés idejében. A selyembogár tenyésztés gubóztatással, leszedéssel, beváltással 7—8 hetet vesz igénybe, s épen az ismétlés idejét, május és junius hónapokat. Ez alatt az idő alatt sem tanítónak, sem iskolásoknak nincs másra gondjuk, mint az eperfalevélszedésre. Az iskolások egész nap csúsznak-másznak házrólházra, fáról-fára. A tanító először ilyen rendeletet ad ki : a melyik gyermek nem hoz naponként egy zacskó levelet: az kikap. És a melyik nem bírt vinni, kikapott: kettőt tenyérbe, vagy a kimondhatatlanra. Jön a panasz a lelkészhez: Mi dolog az tdő úr, hogy ezek a gyermekek hétszámra nem tanulnak ; csak levél után kóborolnak ; ha nem visznek, megveri őket a tanító; ruhájuk a fáramászkálás alkalmával elszakadoz stb. A lelkész gyöngéden figyelmezteti a tanítót ... a kiben e miatt nagy harag támad, s hogy bekösse a szülék és elöljárók szemét, három krajcárt igér minden kiló levélért a gyermekeknek. Azok aztán egy pár kilóért megint lótnakfutnak az újabb panaszig. Sőt ha a faluban kevés az eperfa, a tanító 8 —10 gyermeket hosszú kocsira pakol s hetedik faluba viszi reggel s meghozza estve ... s ez így megy napról-napra, míg a bogarak be nem kötik magokat. Mert bizony sok vesződség és fáradság van 80—100 gramm tojásból kelt bogárral, kivált olyan faluban, melyben alig van 15 gramm után való eperfa. Ennek a túlhajtásnak, a tanítás teljes elhanyagolásán kívül, az a következménye is van, hogy a nép látva a tanító lázas kapkodását, izgatott hajszáját a gyermekeknél, a helyett, hogy a selyembogártenyésztést megkedvelné, még ellenszenv támad benne. Vidékünkön a tanítók csak pár éve kezdték a selyemhernyó tenyésztést; tisztelet a kiveendőknek, de egy rész, az iskola teljes elhanyagolásával. Szükségesnek látom, hogy a tanítók ezt a dolgot