Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-26 / 26. szám

egy más, legyen az bárki is, ellenkező véleményben van s ezt ki is meri nyilvánítani, elvitatni nem lehet, ahhoz azt hiszem, mindenkinek joga van. Ezért személyeskedni pedig senkinek joga nincs. Minélfogva már itt határozottan visszautasítom Kálmán Farkas úrnak azon gyanusítgatását, hogy én Szügyi úr munkáját azért veszem bírálat alá, mert Kálmán Farkas úrra, mint a ki ezen munkát kitüntette, talán haragszom, mert két munkámról nem kedvezőleg nyilatkozott. Személyeskedéseiben tehát nem fogom őt követni; azonban kénytelen vagyok mégis egyes állításait helyre igazítani s ezzel együtt az általa felhozott dolgokra nézve némi felvilágosítással szolgálni. Az 1872-ik évben a főt. dunamelléki ref. egyházkerületi közgyűlésen többen felszólaltak énekes könyvünkben úgy annak zenei részében, mint a szövegben előforduló számtalan sajtóhibák kijavítása végett. Ugyan ez alkalommal a már kiigazított szövegezés után Hornyánszky pesti nyomdász — mint a ki az egyházkerülettől énekes könyvünk kiadhatásáért haszonbért fizetett a zenei résznek kiigazítására kért fel. Ezen munkám több időt vett igénybe, mint amit gondoltam ; oly anynyira hibás volt már a hangjegyek szedése benne, hogy azt használni teljes lehetetlen volt s azon gondolkoztam, hogy nem helyesebb volna-e ezen alkalommal már dallamainkat mindjárt az újabb zenerendszer alapján dolgozni ki, s azt úgy adni át kinyomatás végett Hornyánszkynak. Minthogy azonban tudtam, hogy ezen átalakításhoz egyházkerületi jóváhagyás kívántatik meg, tervemet abba hagytam s a régi rendszer mellett maradtam meg, s így küldöttem fel a számtalan sajtóhibáktól megtisztított zenei részét énekes könyvünknek. Az a körülmény azonban, hogy énekes könyvünket még ezen átnézett kiadásában sem használhatják tanítóink a kellő sikerrel az abban használt C hangkulcs miatt, arra indított későbben, hogy átdolgozzam zsoltár dallamainkat az újabb zenerendszer alapján. A munkával igyekeztem mielőbb készen lenni s birálat és nyilatkozattétel végett felküldöttem Bartalus István zenetanár úrnak. O szíves volt munkámat átnézni s azt az egyházkerület által elfogadhatónak és kiadhatónak nyilvánította, s ezen véleményét munkám első lapjára sajátkezűleg reá is vezette. Az így készen levő s megbírált munkát aztán az 1873-ik év május hó 13. és 14-ik napjain Nagy-Kőrösön tartott kecskeméti ref. egyházmegyei közgyűlésre beadtam, a mely azt, az ezen közgyűlésről felvett jegyzőkönyvének 23. számú végzése szerint méltányló elismeréssel fogadta s a hozzá csatolt kérvényemmel együtt, azon kérelemmel terjesztette fel a főtiszt, egyházkerületi közgyűléshez, hogy azt szakférfiak által megbiráltatni, és a birálat kedvező volta esetén, templomi énekes könyvünk újabb kiadásaiba a régi helyett ezen átdolgozott új hangjegyek benyomatását rendelje el. Ezen végzéssel együtt munkám még az 1873-dik évben (nem 1877-ben tehát, amint azt Kálmán Farkas úr állítja) az egyházkerületi közgyűlésre lett felterjesztve, hogy azonban ott vele mi történt, tárgyalták-e ezen ügyet, vagy nem, az egyházkerületi jegyzőkönyvekből nem tudhattam meg, és azt csak most volt szíves velem tudatni Kálmán Farkas úr, hogy a bíráló ő volt, és hogy a chovál m értékben átdolgozott énekes könyvemet a dunamelléki énekbizottság az ő indokolása alapján, a benne némely helyen előforduló felütéses beosztás miatt nem fogadta el. Igazán nagy szolgálatot tett nekem Kálmán Farkas úr, hogy ezen nyi'atkozatát e lapban szíves volt közzé tenni. O volt tehát a bíráló, s így ő volt az egyedüli oka annak, hogy egyházkerületünk még azután sok éven keresztül megmaradt a régi énekeskönyv hangjelzése mellett. Meggátolta tehát a haladást s ezzel együtt énekes könyvünk reform ügyét s ha ezt ő érdemül róvja fel magának, én nem ! De lássuk mi történt ezután. A tiszántúli egyházkerület vezérférfiai azonban más véleményben voltak mint Kálmán Farkas úr. Már az 1874-ik év május hó 30-án tartott dunamelléki egyházkerületi kő-gyűlés jegyzőkönyvének 45-ik számú végzéséből az tűnik ki, hogy a tiszántúli egyházkerületnek az 1873-ik évi októberi közgyűlése 231. sz. alatti jegyzőkönyvében feíhivatik egyházkerületünk, az énekeskönyv C kulcsú hangjegyeinek G violin kulcsra való megváltoztatására s egyszersmind értesíti egyházkerületünket, hogy ő ennek eszközlésével Szotyori Nagy Károly debreceni énektanárt bízta meg s egyszersmind egyházkerületünket is felhívja hasonló intézkedés megtételére. Egyházkerületünk azonban a fenntebb is hivatolt 45/1874. számú végzése szerint az énekes könyvünkön teendő eme változtatást egyetemes ügynek tekintvén, annak elintézését a konventtől várja s a mennyiben az meg nem történnék, az egész ügyet, mint a három egyházkerületnek intézkedő jogát képező, a dunántúli és tiszáninneni testvér-egyházkerületekkel közösen intézendőnek mondotta ki. Ezen végzésben leli tehát alapját az a körülmény is, hogy munkám elfogadva nem lett az egyházkerület által, nem pedig abban, a mint azt Kálmán Farkas úr állítja, hogy munkám azért nem fogadtatott el, mert azt ő nem ajánlotta ! A tiszántúli egyházkerület azonban végzéséhez híven ragaszkodott s énekes könyvünk dallamait a szöveggel együtt átnézette s a dallamokat a mai zenerendszer alapján dolgoztatta ki Nagy Károly úrral s az így revideált énekeskönyvet az 1877-ik évben az 50-ik kiadásban a tervezett újabb hangjegyekkel ki is nyomatta. Megelőzte tehát egyházkerületünket, holott nekünk módunkban lett volna azt, négy vagy öt évvel megelőzni s e tekintetben előljárni s hogy ez nem történt meg, az a Kálmán Farkas úr érdeme 1 Ezek után látván a Hornyánszky-féle nyomda cég, hogy egyházkerületünk zsoltárjai a még mindig régi állapotban levő hangjelzés miatt egyáltalában nem kelendők, fogta magát pár évvel későbben és senkit sem kérdezve meg, kinyomatta énekes könyvünket a debreceni kiadásban megjelent hangjegyek szerint, és ez ellen Kálmán Farkas úr nem reclamált ! Most már lássuk csak, hogy ezen debreceni kiadású énekes könyvben, illetőleg most már a mieink -ben is, a melyet Sz. Nagy Károly úr dolgozott ki s a kire jelenleg hivatkozott, nincsenek-e felütéssel kezdődő ütemek? Vaijon mindjárt az I-ső, II., III., IV., VI., VII., VIII., IX , X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI. XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII., XXIII, XXIV., XXVI, XXVII, XXVIII, XXIX, XXX, XXXI, XXXII, XXXIII, XXXIV-ik zsoltáraknál nem felütéses ütembeosztással találkozunk-e ? Hát ezek s az e/.ekhez hasonló chorális mértékben használt ütemek nem ellenkeznek a magyar zeneméretekkel ? Higyje meg Kálmán Farkas úr, hogy a felütéses ütembeosztás chorális tételeknél nagyon is helyes. Tagadom azt ís, hogy a magyar zenében felütéses ütemekkel ne találkoznánk. A magyar zene egyik régi sajátsága épen az ilyen felütéses ütem rész. Használják azt ma is, használták azt régen is. Lavotta, Csermák, Rózsavölgyi, Bihari örök szépségű magyarjaiban gyakran találkozunk vele. Hiszen a »Rákóczy indulónak« is felütéses iitem részen kezdő-