Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-19 / 25. szám

el és nagy önmegadással hordozta legfőbb pásztorunk gáját, mely reájuk nézve — anyagi tekintetben — egyáltalában nem volt könnyű és gyönyörűséges. Legyen kegyeletesen megőrizve a két szerény szolga emlékezete. Az ezen halálesetek következtében megüresedett lelkészi állomások évi jövedelme 600 frtot el nem érvén, az azok betölthetésének módozata már most közgyűlésünk gondoskodásául szolgált. A két kicsinyke egyház saját szándékának s ajánlatának nyilvánítására elnökileg felhivatván, Kis-Lónya erre nézve halasztást kérelmezett, mely számára meg is adatott. S.-Oroszit illetőleg oly terjedelmes s többféle módozatot magába ölelő beterjesztés és véleményezés nyújtatott be, hogy a közgyűlés ez alkalommal az ügy érdemleges elbírálásába nem bocsátkozhatott, ugyanazért egy küldöttség lett kínevezve, mely a helyi viszonyok tüzetes felismerése s a majdan személyesen nyilatkozó felek kölcsönös ajánlatainak és feltételeinek meghallgatása és figyelembevétele után, konkrét adatokra és szerződési pontokra támaszkodva, készítse elő az ügyet tárgyalás alá. Ezen gyűlési határozatok legkisebb kockáztatást sem vonhatnak maguk után, mert a csonka és kegyelem év tartalma alatt, tehát 1889. év tavaszáig a szegény özvegy lelkésznők vannak jogosítva a parókhián lakni és a csekély javadalmat szedni. Legyen szabad ezen ügynél egy kis kitérést tennem. Vannak lelkes és igazi protestáns érzületű emberek, kik úgy vélekednek, hogy a kisebb jövedelmű egyházakat minden körülmények között és minden áron társítani akarnák s az ellenvélemények iránt türelmetlenek is Hát bizony a kérdésnek nem csak az az egy oldala van, melyet a társítás tüzes barátai előtérbe állítani elég ügyesek, a hova mind a maguk, mind a nagy közönség tekintetét folyvást irányozzák s van gondjuk rá, hogy az ellenkező szempont kedvező világításba ne helyeztessék. Én a magam részéről most is azt mondom, mit mondtam 1880-ik évben, hogy a társítás nem mindenhol vihető keresztül hitfelekezetünk általános érdekének veszélyeztetése nélkül, a míg egyik helyt kívánatos s a protestántismus létalapját távolról sem érinti, más helyt félő, hogy ezen intézkedés, hitfelekezetünk életgyökerére veti a fejszét s mesteri műtétet képzelvén végrehajtani egyes tagok előnyére az egész létezését teendi kockára. A két fennforgó esetnél »fiat applicatio.« Érdekes mozzanatul jelezhető még mostani gyűlésünkből az is, hogy nt. Peterdy Károly esperes élőszóval előadja, miszerint mint megválasztott munkácsi lelkipásztor —- kedves és fontos kötelességének tartván az azon vidéken szervezett missziói kör gondozását személyesen teljesíteni, ezt már meg is kezdette, mert legközelebbi pünkösti ünnep alkalmából, annak 2-ik napján a munkács-stryi vasútvonal mellett fekvő Szolyván megjelent s ott a már előre értesített protestáns híveknek káplánja és egy énekvezér közreműködése mellett úrvacsora kiosztásával egybekötött istenitiszteletet tartott, a melyen is mindkét protestáns hitfelekezet szétszórva élő hívei tömegesen jelentek meg. Több mint iOO-an sereglettek össze az itt, ezen vidéken első ízben történt igehirdetés hallgatás végett^ Felül 100-an valának kik éhezek és szomjuhozák az Úr igéjének életadó eledelét és italat És lőn, hogy megelégíttetének. Gyűlés az e/eti missziói utazásból e napon érkezett esperes ajkairól örömmel s a jövőre nézve nagy lelki bizodalommal hallhatta, mily lelket magával ragadó látvány, egy a mennyei jelenetek közül, midőn a társadalom minden | rétéből összegyülekezett hívők, a virágfűzérekkel, zöld galyakkal díszített s más különben is az egyházi ténykedés méltóságához illő komoly színezetű berendezéssel ellátott vasúti váróteremben, ott látták maguk előtt az Úrasztalának egyszerűségében is fönséges terítékét, mely lelki megnyugtatást, bűnbocsánatot és örök üdvöt rejtett maga alatt. Mily meglepetéssel mily csodálkozással teljes álmélkodással telhettek be férfiak és asszonyok egyiránt, a midőn itt az orosz elem és másvallásúak erős várának szomszédságában, egy rögtönözve templommá avatott váróterem falai közöt megzendült a pünkösti ének »Oh áldott lélek reánk szállj, hogy e Krisztustól gyűjtött nyáj* stb. És vájjon ugyanekkor nem rezgett-e át szívük, lelkük húrjain »Erős várunk nekünk az Isten, megtart minden ellenség ellen* örökre emlékezetes bátorságot lehelő énekünk hangjai?! Oh mint ölelkezhettek lélekben együvé, mint lettek egyek szeretetben és hazafiságban azok, kik ez alkalommal látták először egymást, hogyan örvendezhettek nagy lelki örvendezéssel, látva mennyien vannak, kik egy hitet vallanak, egy hazát imádnak, mily erős fogadást tehettek, hogy hitben, hazaszeretetben mind végig erősen s tor hetetlenül együtt maradnak és hívek lesznek! íme a missziói működésnek egy örömteljes és biztató jelensége, mely keretül szolgál arra nézve, hogy lelkes és ügybuzgó férfiak ilynemű munkálkodása, mind a protestántismus, mind édes magyar hazánk fönntartása, s megerősítésére egy oly hathatós eszköz, melyet figyelmen kívül hagyni vagy csak nem kellő mértékben támogatni is, nem mondom hogy bűn, de mindenesetre helyrepótolhatatlan hiba lenne. Émlítésreméltó ténykedése volt még a közgyűlésnek az, melyszerint egyházmegyénk 100 frt tőke kamata évenkénti fizetésének kötelezetíségével a »Protestáns tudományos társaság* alapító tagjai közé sorakozott. A gyűlés 1 és 3

/4

órakor oszlott szét, délutáni 3 órakor lelkészi értekezlet tartatott, de a melyben, a tagok a sok egymásutáni s egymás melletti gyűlésekbe belefáradván (volt bizottmányi és központi választmányi gyűlés is), az élénkség és érdeklődés már csak csekély mértékben mutatkozott, s inkább barátságos társalgás, mint rendszeres értekezlet jellegét viselte magán. Sütő Kálmán, beregsomi lelkipásztor. Kérelem a bélzerindi ref. vizkárosult lelkész érdekében. Az 1879-dik év december 6-ikán a Fekete-Kőrös áradása következtében Bél-Zerind községe elpusztult; csupán a ref. templom maradt épségben. E katastropha mintegy záradékát képezte az előbbi 9 éven át e községre tódult kisebb nagyobb árvizeknek s ezen folytonos veszély lett oka azon nagyszerű tettnek, melylyel báró Simonyi Lajos földesúr és volt miniszter a községet 6 kilométernyi távolságban, saját birtokára áttelepítette és a lakosok földeit másokkal kicserélte. Fájdalommal bár, de a biztonság kedveért, a. ev. reform, egyháznak hátra kellett hagynia nem rég megújított templomát oly szándékkal, hogy a majdan felépítendő új templomhoz az elhagyottnak anyagát fel fogja használni. A tönkrement lakosok egy része elköltözvén, az új f

e'cpesek kénytelenek voltak a tanítói állomást beszüntetni s a tanítói hiva'alt a 70 éves, azóta megözve-