Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-12 / 24. szám

zom ís, hogy e kivételes helyzetű gyülekezetek, nem olvasztattak be a tractusokba, most, a midőn az egy­házmegyék túlnyomó nagy többsége pereatot mondott e privilegizált intézményre. A sok gondnokságról nincs miért bővebben szó­lanom. Régi igazság, mely ott is érvényesül, hogy »Ouod multi curant, nemo curat.« Legszembetűnőbb ez a trac­tualis köz- és tanácsüléseken, a hol az 5—6 gondnok közül igen gyakran egyetlenegy sem jelenik meg, min­denik a másiktól várván a nagyobb buzgóságot. De sokkal fontosabb ennél az állandó igazgató­tanács intézménye, mely a korábbi permanens supremum consistorium utódja, illetve az egykori »fejedelmi tanács« legújabb sarjadéka. Tagjai : 5 világi és az 1 egyházi (püspök) íogondnok, a gener. nótárius és director, a tit­kár, pénztárnok és számvevő hivataluknál fogva, továbbá io; tiszteletdíjjal javadalmazott igaz, tanácsos, kik 6 évre választatnak a kerületi gyűlés által. Az igazgató-taná­csosok egyike, mint elnökhelyettes, másika, mint tanügyi előadó is szerepel. Hatásköre kiterjed az egyházak és iskolák mindennemű ügyeire. Képviseli az egyházkerü­letet ki-, fel- és lefelé, egyik közgyűléstől a másikig. Kormányoz, ellenőriz és számon kér mindeneket az egész egyházkerületben. Kiosztja az államsegélyeket, javaslatot tesz a közalapból kért segélyekre nézve ; szabályrende­leteket és törvényjavaslatokat készít »a körülmények és az idő kivánalmai szerint« az egyházkerület számára. Felülbírálja a választási ügyeket, elrendeli a fegyelmi eljárást és a felfüggesztést, bíróságokat delegál stb. stb. Egyszóval: kezében összpontosul minden hatalom, ki­véve azt az 5 — 6 napot, amíg a kerületi közgyűlés ülé­sez. Valóságos minisztérium, azzal a különbséggel, hogy a miniszterek egyénileg is felelősök, míg az igazgató­tanács tagjai (pénztárnokot, titkárt és számvevőt kivéve) csak egyetemlegesen felelősek a kerületi gyűlésnek. Ha azt kérdezné valaki tőlem, hogy mi az igazgató-tanács röviden kifejezve? azt felelném, hogy maga az erdélyi egyházkerület miniatűr formaban. A kerület feje, szíve, keze egyszerre, szóval, »minden mindenekben.« Tőle in­dúl ki és hozzá tér vissza minden. Dominálja az egy­házkerületet is, mert az ügyek teljes és alapos ismere­tével, rajta kívül nem bírhat senki sem. Vétenénk az igazság elleti, ha ez intézmény elő­nyeit megtagadni akarnók. Az az egyöntetűség, mely az erdélyi egyházkerület Összes szerveinek működésében tapasztalható és az a sok, nagyfontosságú intézkedés, melyeknek az újabb időben tanúi valánk, azt bizonyít­ják, hogy az igazgató-tanácsnak ezen szokatlanul nagy, mondhatni korlátlan hatalma, nemcsak történelmi jogo­sultsággal bír, hanem hasznára volt úgy az erdélyi egy­házkerületnek, mint az egész magyar reformált egy­háznak. Az általam ismertetett törvénykönyv is ezen nagyhatalmú igazgató-tanács buzgó tevékenységének kö­szönhető. Egy baj van csupán s ez az, hogy ez a teljha­talmú főtanács minden autonom jogot és működést ab­sorbeál. A gyülekezetek, az egyházmegyék és a tanodák mindennemű határozatai és intézkedései az ő jóváhagyá­gyásától vannak függővé téve, ami az alantas testületek körében közönyt, sőt nem ritkán elkeseredést és aver­siót szül. A jogoknak ezen centralisatiója megöli az alsóbb fokozaton működő testületek mindennemű cselek­vési buzgóságát s olyan helyzetet teremt, melyben a boldogulást minden gyülekezet és lelkész nem a saját munkája és áldozatkészsége után, hanem a központi hatalom támogatásától várja és követeli. Epen úgy, mint a politikai életben, ahol egyesek és testületek kortes jutalmakra és viszont szolgálatokra számítanak, egyebeket pedig, ha vitális érdekek forognak is szóban és az állam jövendőbeli existentiája van is a kockán —• igen könnyen áruba bocsátanak. De nem jól mondtam, hogy csak egy baj van a centralistikus rendszer fenntartásában. Van egy második is. Az t. i., hogy a biirokratismus ezen concentrált ha­talom következtében az elviselhetetlenségig megnoveke­dett. A gyülekezetek papjai, a tanodák igazgatói és az egyházmegyék esperesei maholnap nem lesznek egye­bek, mint Írnokok és akarat nélküli gépek, melyek az igazgató-tanács által tetszés szerint igazíttatnak az általa kívánt munkák végezésére. A papok nem a templomban, a collegiumok igazgatói nem az iskolában és az espere­sek nem az egyházmegyében kifejtett működésök foly­tán kívánnak kötelességeiknek eleget tenni és előmene­telüket eszközölni, hanem a hatalom kezelőinek tett •»jó szolgálatok« által, melyeknek igen gyakran az egyéni szabadság és a vezérietök alatt álló testületek jogai j esnek áldozatul. Az egyházmegyei tanács az egyházmegye elöljáró­sága. Intézi az egyházmegye mindennemű ügyeit egyik közgyűléstől a másikig. Tagjai : az esperes, a gondno-I kok, a tract. jegyző, a director és az egyházmegyei tanügyi előadó. Legfőbb teendője az egyházközségek építkezési és számadási ügyeinek másodfokú elbírálása. A director mindkét fokozaton kettős feladatot teljesít. Beszedi és illető helyre szo'gáltatja a közpénze­ket és a válóperek díjait, másfelől pedig a köz- és a házassági törvényszékeken mint közvádló, illetve ügyész szerepel. Magyar neve »közügy-igazgató«. Csak a lelké­szek közül választható. A »•püspöki szék* áll a püspök elnöklete alatt ülésező gen. nótáriusból, gen. directorból, és az egyház­megyék espereseiből. Feladata, hogy megvizsgálja és véglegesen ellássa a közpénzekről, kiváltképen pedig a kerület özvegyárvai pénzalapjairól készített számadáso­kat, továbbá megállapítja a papi özvegyek és árvák segélyezésére szolgáló évi osztalékot; végül elhatározza, hogy a Bolza és Dézsi-féle alapok kamatai mely iskolák segélyezésére fordíttassanak. Nézetem szerint ezen fel­adatok teljesítését minden sérelem és kár nélkül a ker. közgyűlésre lehetett volna bízni s így a püspöki szék feleslegessé vált volna. A kollégiumok és az egyházmegyék egyenrangúsága abban áll, hogy a kollégiumok nem állanak a tractus directiója alatt, gondnokai és tanárai a ker. közgyűlés­nek hivatalból tagjai, továbbá hogy a kerület által véleményadásra épúgy felhivatnak, mint az egyház­megyék. A tanárok preshytersége oly intézmény, melyet a mi kerületeinkben is meg kellene honosítani. Erdélyben minden reform, vallású rendes tanár, működjék akár a felekezeti tanodákban, akár állami vagy községi közép-és felső iskolákban, az azon helyen levő gyülekezet presbyteriumának hivatalánál fogva tagja. Ebben a fele­kezetnek két előnye van. Az egyik az, hogy néhány intelligens, anyaszentegyházunk kiváltképen pedig az iskolák ügyeiben jártas és tekintélyes férfit nyer bennök minden olyan gyülekezet presbyteriuma, melyben közép­iskola van, a másik pedig az, hogy a nem felekezeti iskolák tanárai ezen presbyterség által szorosabbra fü­zetnek anyaszentegyházunk érdekeihez. Főként alföldi nagyobb gyülekezeteinknek válnék hasznára, ha nagyob­bára földmíves gazdákból álló presbyteriumaik néhány értelmes és a város tornyán túl is látó tanárban ex- és intensiv gyarapodást nyernének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom