Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-05 / 23. szám

kinek hamvai itt nyugosznak — volt e gyülekezet láng­lelkű prédikátora, kinek oly sokat köszönhet ez egyház, valamint a somogy-tolnai ref. egyházak; megemlékezett azokról a szomorú időkről, mikor gyász borult az egy­házra, a vallásüldözés gyásza; emlékezett azokról az időkről, midőn 1786 ban — torony nélkül — ismét templomot építhettek, mely helyett 1863-ban a mostani díszes templomot építék, a régit pedig igen célszerű s alkalmas iskola s tanítói lakká változtaták, hogy az ez­után is a lélekművelésnek temploma lenne; beszélt püs­pök úr erősen észhez és szívhez szólva a gyermekeiket hanyagul iskolába járató szülék ellen ; szólt nagy hatás­sal, ékesen, ama majdnem mindenhol eléggé alig osto­rozható nagy bűn, a magzat-elkenyés ellen, említvén a legnagyobb magyar Széchenyi szavait: oly kevés a magyar, hogy még a legnagyobb bűnösnek, az apa­gyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, ha magyar, és ti még csirájában gyilkosai lesztek —• mondá püspök úr — gyermekeiteknek s ez által a magyarnak! Nagy­hatású s remek beszédét egy igen lélekemelő fölfohász­kodással zárta be, kérvén Istent, hogy vezetné e gyü­lekezet lelkét s érzelmeit úgy, hogy még akkor is emlé­kezzék meg e nép szavaimról, midőn már sírban porla­doznak hamvaim, s eszükben tartanák, melyek az ő békességükre valók! Istenitisztelet után iskola vizsgálás következett, nagy lelki gyönyörűségére s teljes megelégedésére úgy püspök úrnak, mint egész kíséretének; mert mind két iskolában, de főképpen Laki Dezső iskolájában olyat láttunk s hallottunk, hogy iskolaját bátran minta-iskola­képpen állíthatjuk elő a falusi népiskolák között. Ezután értekezlet volt a presbyteriummal, a mikor is némely békéltető elemeket elég volt püspök úrnak mély bölcsességével s világos és jó akaratú tanácsaival rendes mederbe visszavezetni. 12-én reggel 8 órakor, érzékeny búcsúvétel mellett, nagy sokaságtól környezve indultunk Seewald Mór, dombovári járás főszolgabírája vezetése mellett az alig J/2 órányira fekvő virágzó és népes egyházba Nagy-Szokolyba, hol a nagyszámú lakosság lelkesedése mellett szeretett esperesünk az ő székhelyén várva-várta püs­pökét. A lelkészlak kapujában egész ízléssel s művé­sziesen emelt diadalkapun áthaladva, nagy sokaság fo­gadta püspök urat dörgő éljenzéssel, mely után a lel­kész Szalay Ferenc esperes úr díszbe öltözött leányok, s az összes presbyteriumtól környezve meghatóan szép beszéddel üdvözlé püspök urat, kijelentve, hogy úgy vár­ják, s fogadják ők, mint a gyermek atyját, örömmel, szeretettel; s nem aranyat vagy ezüstöt hoznak aján­dékba, hanem szívüket, önzetlen szeretetüket; mire püspök úr szinte szíve melegéből, teljes atyai szeretet­tel szólt és hogy úgy szólt, bizonyítá az érzésteljes hang, igazolá az a pár könnycsepp, mely százat, ezeret csalt maga után a hallgatók szemeibe. Ezután a nagy­szokolyi ágost. vallású gyülekezet elöljárósága élén Jun­kuncz Sándor lelkész, majd a községi képviselő tes­tület élén Szalai József jegyző üdvözölték püspök urat, amaz az ágost. hitvallású gyülekezet, emez az egész község nevében, de mindketten szép beszéddel, me­legen, szív és lélekhez szólva, melyekre külön-külön válaszolt püspök úr, örülve a felekezetek szép egyetér­tésének s Ígérve, hogy erre munkálni neki is mindenkor szent törekvése és buzdítva a községet az egyetértésre, békés együtt lakásra, mint kik mindnyájan egy Istennek gyermekei, egy hazának fiai, egy koronás fejedelemnek alattvalói vagyunk. Kevéssel 9 óra után templomba mentünk, a mikor is a nagy s három oldalról karral megrakott templom már zsúfolásig megtelt minden felekezetbeli közönség­gel ; a mult évben készült kitűnő, szerkezetű orgona kellemes hangjai nagyban emelték az ünnepély méltó­ságát s a lélek buzgóságát, de méltóságteljes lett igazán az ünnepély, midőn megzendült a főpásztor ajkairól a beszéd, mely örömöt hirdetett, háromszoros örömöt, hogy egy ily gyülekezetben szólhat, hol a rend, a jól­lét, a vallásosság stb. örvendeztetik meg atyai lelkét. Megemlékezett az egyház múltjáról; 1714-ben alakult a község, 1724-ben már a ref. gyülekezetnek volt anya­könyve, és soha ki nem zavarva édes otthonából, min­dig virágzó gyülekezet volt. De nehogy a dicséret által az elbizakodás érzelme s gondolata lábra kapjon, panaszát is előterjeszté a főpásztor az ő nagy-szokolyi nyája ellen, s szólt a fényűzésről, az atyafiak között fölmerülő ver­sengés, pöröskodésről; szólt az ifjabb nemzedéknek sokszor bormámorába sülyedéséről, melyek, mint meg annyi betegségek dúlnak egyesek életében. E nagyha­tású beszédet szívből emelkedő s szívhez szóló ima zárta be. Templom után a két iskola vizsgálása következett, s a rendes tanító vezetése alatt a növendékek igen szép eredményt mutattak föl. Ezek után az idő előre haladván, a presbyterium­mal tartandó tanácskozás délután 4 órára tűzetett ki, s püspök úr és nagyszámú tisztelő s kisérő környezete -ebédhez ült, a mikor is a jobbnál jobb felköszöntések­nek vége-hossza nem volt, melyekből az oroszlán rész püspök úr ő méltóságát illeti, ki a legkedélyesebb la­koma és pohár csengés között annyira szívből és szív­hez szólt, hogy nem tudtuk sírjunk-e, vagy lelkesedé­sünkben — örüljünk. Délután 4 órakor volt az értekezlet — fonnt jel­zett megállapodás szerint — a presbyteriummal, mikor is főkf'p püspök úr az elöljáróságot egy másod tanítói állomás szervezése s rendszeresitésében buzdította, a mostani segédtanítói állás helyett, mit az elöljáróság meg is igért, lehető rövid idő alatt, hogy fölállítand. Ádánd Somogyi Kálmán. Miszlára május 15-én d. u. érkezett püspök úr, hol az egyházkerület legöregebb lelkésze, a 91 éves Varjas Gábor fogadta őt, örömtől ragyogó arccal, mire a szívében elérzékenyült főpásztor így szólította meg az agg lelkészt: »Hivatalomnál fogva fiam! koromnál fogva apám!« és Istennek kegyelmébe ajánlva őt és gyülekezetét, nem sokára templomba ment. Beszédjében elismerőleg szólott püspök úr az egy­háztagoknak jó törekvéseiről, kik az újabb időben oly sok és szép jelét adták munkás hitöknek, mely lehetővé tette, hogy alig 16 év leforgása alatt díszes tanító la­kást s iskolát építtethettek, templomuk tornyát újból fedethették, új harangokat vehettek és orgonát készíttet­hettek ; de más felől aztán a legkeményebben megdor­gálta először is az elöljárókat s általában véve a híveket, kik néhány év óta már oly felettébb rosszul teljesítik a közmunkát, hogy az által az egyházi hivatalnokok­nak különben is csekély fizetésök nagyban csonkíttatik s ez annyiban szégyenlítőbb rájuk nézve, mert ezáltal vissza élnek szelidlelkű most már teljesen elaggott lelki­pásztoruknak tehetetlenségével; azután pedig megdorgálta az ifjakat, kiknél divattá kezd lenni a kárhozatos károm­kodás s a trágár beszédekkel való éretlen hetykélkedés, intve őket Isten parancsainak megtartására, ki nem fogja büntetés nélkül azokat hagyni, kik nevét hiában felveen­dik; mely dorgálás után a szeretet szavaival kérve fő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom