Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-29 / 22. szám

Harmincadik évfolyam. 22. sz. Budapest, 1887. május 29. PROTESTÁNS r SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL IX. ker. Kinizsy-utca 29. si. I. em, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egés^ évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes számú példány-okkisLl mirLcLig- szolg0Lllia.tim.lE. Római és protestáns egyházpolitika. — Két cikk. — Két érdekes jelenség, taz időnek két csudálatos jele* foglalkoztatta Németországon legközelebb a politikai napi sajtót épúgy, mint az egyházi közvéleményt, s az újabb időknek ezen két jele megérdemli, hogy mi is figyelemre méltassuk, annyival is inkább, mivel abból — bir csak közvetve •— tanulhatunk mi magyar protestánsok is, kiknek a német külföldi egyházpolitikai eseményeket mellőznünk már saját jól felfogott érdekünk szempontjából sem szabad. Az egyik jelenség a német kormánynak a békepápával legközelebb lefolyt s a birodalmi gyűlésben is kérészül ment kiegyezése, a miben különösen a római egyházpolitikai rendszer lényege talál kifejezést, a másik pedig az ismeretes s már e becses lap hasábjain is érintett Sammerstein — Kleist-féle javaslat, mely negatív eredménynyel ugyan, de szintén tárgyát képezte a német birodalmi gyűlésnek, s a melyben viszont némely prot. köröknek egyházpolitikai iránya tűnik föl a maga egész valójában. A két jelenség a legszorosabb összefüggésben áll egymással, s ennyiben azoknak együttes tárgyalása már ezen szempontból tekintve is teljesen igazolt, mert a Hammerstein et consortes által sürgetett »nagyobb egyházi szabadsága szükségképi kifolyása a legújabb német-római egyházpolitikának és viszont — mint Beyschlag helyesen kiemeli — a német kormánynak Rómával szemben követett legújabb politikája teljesen érthetetlen volna néme protest. köröknek romanizáló törekvései nélkül. Nézzü csak röviden, miben rejlik ezen legújabb jelenség nek magyarázata, vagy más szóval, melyek azon kör Imények és indokok, a melyek a legújabb római és prot. egyházpolitikának ilyetén lefolyását és eredményét lehetővé tették és elősegítették ? A német kormány Rómával szemben követett legújabb egyházpolitikájának gyökerei mélyen rejlenek. A Róma előtti »fegyverletétel,* melyet a német kormány 1878 óta fokozatosan hajtott végre, világtörténeti jelentőséggel bír s a német császári politikának a pápa által nyilt támogatása »a pápaság leghívebb fiaival, a centrumpártiakkal szemben« csaknem váratlan meteorként tűnik föl a XlX-dik század politikai egén. A kérdés csak az lehet, vájjon a Németország és Róma között kötött békének meg lesznek-e a kivánt gyümölcsei ? Mely kérdésre a feleletet csakis a Róma és Németország között hosszú századokon át lefolyt történeti eseményeknek múltja adhatja meg. Kezdettől fogva — jegyzi meg helyesen Beyschlag az »Ev. szövetségi által kiadott egyik kitűnő értekezésében — Németország története tragikus kölcsönhatásban áll Róma történetével. Bonifaciusnak, a németek apostolának napjai óta, ki igazi apostoli buzgalommal hirdette, hogy senki sem lehet keresztyén, anélkül hogy pápista legyen, több mint 8 századon át a német nép volt a pápai széknek legengedelmesebb alattvalója. Régi királyai és császárai folyton előmozdították a római szék érdekeit; megszabadították azt a görögöktől és longobárdoktól, világi uralommal látták el, s igen gyakran kiragadták azt az olasz anarchia körmei közül s saját erkölcsi romlottságának posványából, a mint azt a pornokratia s a reá következő sutrii zsinat története igazolja, s mindezért egyebet nem kívántak, mint azt, hogy az egyháznak ápolói s saját házuknak urai leyyenek. A hildebrandi pápaság, a pápaság a maga középkori fényében és nagyságában, e kívánságukról hallani sem akart. A római széknek III. Henrik általi erkölcsi megmentésével csaknem egyidejűleg kezdődik a kétszáz éves pápai és császári küzdelem a világuralomért, kezdődött t. i. a canossai jelenettel s végződött akkor, a midőn az utolsó hohenstavfi hóhérpallos alatt vérzett el. A polgárháborúk által befelé is tönkre tett Németország idegen spanyol-habsburg világuralmi politikának eszköze s Olaszország mellett a pápai uralomnak közvetlen áldozata lett. Egyszerre nagy csuda történik a németek történetében. A politikailag szétmarcangolt s egyházilag leb:

lincselt Németország belülről kifelé szellemileg egységessé s ezáltal Rómától szabaddá lesz. Legnagyobb fia lép ki a küzdő térre, a legerősebb keresztyén az apostolok napjai óta, de egyúttal a római pápaságnak leghatalmasabb ellensége. A kedélynek s gondolatnak bensősége, s a személyes szabadság iránti vonzódás — mely oly anynyira jeílemzi a német szellemet — találkoznak Lutherben az eredeti keresztyénség legfőbb követelményeivel, s világtörténeti nagysággá növi ki magát. S a mennyiben a német reformátor, a német keresztyénnek ama prototypusa az eredeti keresztyénség egyszerű titkát átélte, majd tüzes nyelvekkel hirdette, magától töri meg j a szellemi rabszolgaság bilincseit, s a nép egyértelműleg követte szózatát, s a német szellem Döllinger szép szavai szerint annyira összpontosul benne, »mint a lant a művész kezében.« Azonban a pápaság nem engedte a német keresztyén szellem önálló fejlődését, s máris kovácsolta azon fegyvereket, a melyekkel azt újból a római járom alá hajtotta. A tridenti zsinat újból szervezte az összeesett