Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-22 / 21. szám

s nyajas modoruk, vidám kedélyük egy által ábán nem árulja el az elkínzottságot és terrorizáltságot. A mi maguknak a volt növendékeknek vallomásait illeti, azok mindnyájan a mellett tettek bizonyságot, hogy igaz, hogy egyszer s másszor használtatott, mint végső eszköz a pálca is, de nem bot (Bpesti Hirlap), azonban ez is csak akkor, ha az illetők vásott magaviseletükkel a büntetés e nemét megérdemelték s akkor is nem szenvedélyeskedéssel s igazságtalan kegyetlenkedéssel. Azt pedig a neveléssel foglalkozó minden embernek be kell látnia, hogy 90 gyermeket, kiknek legnagyobb része a legelhanyagoltabb neveléssel kerül az intézetbe vessző nélkül fegyelmezni nem lehet. E tekintetben hivatkozhatunk oly kiváló külföldi paedagogusra is, mint Zeller, ki valóban az árvaházak atyjának mondható. A vizsgálat folyamán kitűnt, hogy keserű vizet igenis kell a gyermekeknek inniok, de csak orvosi rendelet folytán sakkor, mikor szükségük van rá; büntetésül azonban e viz itatása soha nem alkalmaztatott. A paprika história pedig határozottan légből kapott állítás. A tanuk egyhangúlag azt mondották, hogy szerettek az árvaházban ; sőt egyik akként nyilatkozott, hogy áldja a kezet, mely szeretetteljes szigorával emberré nevelte őt, ki teljesen elhanyagoltan került az árvaházba. S hogy ott csakugyan szerettek volt növendékeink, mutatja ama jelenség, hogy a volt növendékek mindenkor úgy tekintik az árvaházat, mint otthonjukat, hova szívesen térnek meg akkor is, mikor már évek óta kikerültek onnét. Bajukban s tanácsért igen szívesen fordúlnak oda, hol még mindig támogatást nyertek. E jelenségben is egyik fontos ellen-bizonyítékát láthattuk annak, mintha a növendékek az intézetben rosz bánásmódban részesültek volna, vagy most részesülnének, mert bizony igazán mondja a klasszikus iró : »Nemo libenter recolit, qui laesit locum.« (Senki nem tér vissza szívesen arra a helyre, hol bántalmazva volt). A vizsgálat eredményét ezekben közölvén legjobb meggyőződésünk szerint határozottan alaptala noknak nyilváníthatjuk a »Budapesti Hírlap*-ban közlötteket s megnyugtathatjuk a közönséget, hogy egyáltalában nem fordult elő semmi oly visszaélés árvaházunkban, mely rosszakaratú durva bánásmódra vallana. Azzal kellene végeznünk nyilatkozatunkat, hogy az intézetünket fenntarró közönség jóakaratát s bizalmát továbbra is kikérjük; de ennek ily humanitárius intézet érdekében a mai jótékony irányú közszellem mellett nem látjuk szükségét, hanem igenis kikérjük továbbra is a tiszt, közönség ellenőrködő figyelmét intézetünk iránt, a mely mint eddig, úgy ezután is még fokozottabb mértékben fog nyilvánossá tétetni mindenkor és mindenki előtt. Az orsz. prot. árva-egylet választmánya : *) Báró Kochmeister Frigyes, elnök. Várady Károly, alelnök. Dr. Ballagi Mór, Dr. Ballagi Aladár, Beliczay Béla, Benedicty György, Doleschall Sándor, Fabiny Gyula, Farkas József\ Dr. Haberern Pál, Dr. Jelenik Zsigmond, Kéler Napoleon, Kenessey Béla, Dr. Koller Gyula, Dr. Kovácsy Sándor, Dr. Liedemann Károly, Péterffy Sándor, Stephani Lajos, Szász Károly, Szilassy Aladár. Szó'ts Farkas, Dr. Takács Lajos, Zsigmondy Géza. *) Tisztelettel kérjük laptársainkat, különösen azokat, melyek e kellemetlen ügyről említést tettek, hogy e »Nyilatkozat«-ot, legalább kivonatilag, közölni szíveskedjenek. SzerJc. IRODALOM. Bod Péter Hist. eccl. című sajtó alatt levő művének kiadása ügyében Sennovitz Adolf szegedi könyvárussegédtől Lapunk szerkesztője egy érdekes levelet kapott, melyet tér szűke miatt csak főbb vonásaiban közölhetünk. Sennovitz elmondja, hogy mint Bod P. emlékének hő tisztelője, műveinek tanulmányozója, ő is azok közé tartozik, kik a História kiadását éber figyelemmel kisérik, megjelenését várva-várják, s az előfizetők gyűjtése körül buzgalommal fáradoznak; hogy ő Bod Péter műveinek behatóbb tanulmányozásával is foglalkozik, hogy a »Corvina* vagy eshetőleg a »Figyelő* számára megírhassa ily című értekezését: »Bod P. mint könyvkiadó és terjesztő. Adalékok a XVIII. századbeli könyvkiadás, terjesztés és kiállítás történetéhez*, mi végből mindent elkövet, hogy a Históriának minél szélesebb körű propagandát csináljon. Majd így folytatja levelét: »Brill E. J. leydeni kiadóval is érintkezésbe tettem magamat, ki szíves volt nekem a »História* eddig sajtó alól kikerült 7 ívét beküldeni s engemet egyszersmind a nyomtatás előmeneteléről is bővebben informálni. Nem tartom érdektelennek Brillnek erre vonatkozó közleményét N.-al közölni. A nyomtatás — így írja — csak igen lassan halad előre, a mennyiben a correctura Budapesten eszközöltetik (eltérően a körözvényekben közölt tervtől, mely szerint Szalay úrnak azt a nyomtatás helyén kel-, lett volna eszközölnie), s így minden kiszedett ív elkészítése, illetve sajtó alul való kikerülése 3—4 hétbe kerül. Ezen késedelmi időközöket számítási alapul véve, a 100 ívre tervezett munka (ez óta a 8—10-ik ív is kinyomatott már) hátra levő 90 ívének elkészítése — fájdalom — még körülbelől 300 hetet, vagyis közel 6 esztendőt fogna igénybe venni.« Ezután kifejezi azon óhaját a levélíró, hogy a közönség az érdeklődés fenntartása végett a nyomtatás előre haladásáról időközönként értesítést nyerjen, végre így folytatja: »Méltóztassék becses lapja útján felszólítani az alföldi népes protestáns városok lapszerkesztőit, nevezetesen II.-M.-Vásárhety, Kecskemét, Makó és B.-Csaba városok lapszerkesztőit, hogy ügyünket lapjaikban felkarolni és ennek újabb és újabb pártfogókat szerezni iparkodjanak.* -— Végül felajánlja, hogy e nemes cél érdekében készséggel bocsátja magát a szerkesztő rendelkezésére s így zárja levelét : »Adja az ég, hogy jelen igénytelen szózatom oly fogékony talajba essék, mint a minő fogékony s odaadó szívből fakadt. Maradván stb. Sennovitz Ádolf könyvárus-segéd « Fennebbi levelet átadván Szalay úrnak, ő készséggel ragadta meg az alkalmat, hogy a Bod műve iránti érdeklődés fenntartása s egyszersmind a nemes buzgalmú levélírónak s a vele netalán egyformán vélekedőknek tájékoztatásul a következőket elmondja : »Igaz, hogy a nyomatás mostanáig meglehetős lassan haladt előre; de ennek oka részben a kezdet nehézségeivel való küzdés, részben egészségi állapotok, részben épen maga n nagy távolság, de meg a dolog természetes rendes menete is. Hogy e sorok irója a correcturát nem Leydenben végezi, az természetesen egyik legnagyobb oka a lassú előmenetelnek; hanem a mikor ezt megvallom, egyszersmind azt is szíves figyelmébe ajánlom a mélyen tisztelt érdeklődőknek, miszerint a különben is csak erkölcsi, bár kedves jutalommal biztató munka kedvéért a mindennapi kenyér s a jövő állás gondját nem adhatja fel egy életpályájának tulajdonkép csak kezdetén álló ember s azért, hogy egy örökbecsű munka megjelenhessen egy év alatt, egy magam formájú