Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-15 / 20. szám

mélyen sújtott prot. főiskola ügyét, mely mindnyájunknak közös ügyét képezi! Eperjes, 1887. május 9. Dr Szlávik Mátyás. T A R C A. A magyar kultura és evangelikus egyházunk ének-kincse. Az »Ev. Egyház és Iskola« f. évi 15. és 16-dik számaiban Justh Samu István strázsai lelkész s alesperes úr heves támadást intéz azon cikkeim ellen, melyek e becses lap mult évi 49. s ez évi 6-ik számaiban egyházi zene-ügyünk tárgyában megjelentek. Különösen rosz néven vette tőlem azt, hogy egy, az evang. tótok és németek által közösen használt dallamnak magyar eredetét iparkodtam kimutatni. Erre nézve így ir: »Hátha utoljára mégis a németek javára dőlne el a kocka, a kik sokkal okosabbak (ily kitűnő véleménynyel van Jeszenszky szövetségeseinkről), semhogy azt a mi szép és a mire egyszer ráütötték a maguk bélyegét, maguktól elvitatni engednék.« Ez utóbbi szavaimra vonatkozólag ezt mondja: »Ez valóban nagy mértékben hálátlanságot involvál és méltányosnak nem mondható !« Ha a t. alesperes úr fentebbi szavaimat a maguk teljességében és nem a gondolatok logikus rendjéből kiszakítva idézte volna cikkében, úgy nem eme'hette volna ama súlyos vádat ellenem. En ugyanis a németek eljárását nem ócsárlásképen, mintha megbélyegzésről volna szó, hanem ellenkezőleg követendő példa gyanánt állítottam fel, midőn a fentebbi szavakhoz ezeket is csafolám : »Helyesen cselekszik. Mert az aranynak nem az adja meg becsét, hogy mely bányából ásták ki, hanem hogy mily kezekbe került /« Hát a mit valaki helyesnek mond és maga indokol, hogy lehet azt roszra magyarázni ? Vagy talán a tiszt, alesperes úr nem helyesli azt, ha valamely nemzet bizonyos tényezők ráhatása következtében szellemileg gazdagodván — azon szellemi kincseket, melyekhez őt ama szerencsés tényezők juttatták — a saját nemzetiségének bélyegével ellátni, azt elidegeníthetlenül sajátjává tenni iparkodik? Hisz minél több felszívó és átalakító ereje van valamely szervezetnek, annál életrevalóbb és produktívebb az. Már hogy a német szellem ezen jeles tulajdonsággal nagy mértékben meg van áldva, azt senki kétségbe nem vonhatja. Lipcsét és Drezdát szlávok alapították s e városok nevei mai napig a tót nyelv szótárában szerepelnek. Kinek jutna eszébe a német szellemet gáncsolni azért, hogy ezen városok szláv származású lakosait a saját géniuszának hódító hatalma folytán átalakítá s velük — a lét magasabb fokára emelkedve — lényegileg egyesült ? Hát talán a vallási eszmék és hymnologia terén az emberi szellem termékei más törvények szerint itélendők meg? A husszitizmus nyomtalanul veszett-e el a német protestantísmusra nézve, melynek a kostnici máglyán megégetett Husz volt egyik prófétája? Maga a t. alesperes úr concedál nekem e tekintetben, midőn Lutherről azt irja, hogy »a reformátió előtti énekekből is megtartotta a megfelelőket és több huszita éneket is elfogadván, azokat templomi éneklésre helyesebben alkalmazta.« Hogy ez az alkalmazás valóban egy lángelmének teremtő műve volt, azt semmi sem bizonyítja szembeszökőbben ,mint azr

hogy amaz eredetileg huszita dallamok a német népnek vérébe mentek át kiirthatatlanúl és ma már nagyrészt felismerhetetlenül. A t. alesperes úr Zahn könyve alapján csak három huszita éneket ismer a német evangélikusok énekkincsében. Pedig én jeles német tudósok szavait idéztem,*) melyekből kitűnik, hogy a huszita atyafiaknak 1504-ben megjelent csebnyelvű énekes könyve 400 éneket tartal! mázott, melyekből Weiss Mihály 1531-ben 150-et német nyelvre fordított, melyeket az evang. egyház mai napig magáéinak ismer. Hogy minő termékenyítőleg hatott az a négyszáz huszita ének, illetőleg dallam a német protestantismus ének-kincsének fejlődésére, kitetszik Haan Lajosnak következő szavaiból, melyeket »Cithara sanctorum« című művének 10. lapján Lutherről mond. »A csehből való fordításoknál segítségére volt Weiss Mihály, a huszita atyafiak papja Fulnekben. Ez a cseh szöveget német nyelven előmondotta neki, és Weissnak ezen német nyelven való előmondása alapján fordítá azután Luther a cseh énekeket németre. Sokan azt tartják, hogy Luthernek ama hősi éneke »Ein' feste Burg ist unser Gott«, tulajdonképen csehből van fordítva — de ezt nem lehet bebizonyítani.* Hogy Luther ez éneknek szövegét vette volna a huszitáktól, ezen, Haan szerint sokak által osztott véleménynek nem tudom mi szolgálhat alapjául ? De hogy Luther ez éneket huszita dallamok reminiscentiája alatt szerezte, valamint hogy legfőbb énekének dallamát feltaláljuk az eredeti huszita énekek között, — az nagyon valószínű. En azt hiszem, hogy midőn Luther ez éneket költötte, akkor Husz Jánosnak »Jesus Christus nostra salust című s a Chován-i féle chorálkönyvben a 182. szám alatt foglalt úrvacsorai énekének dallama zengett lelkében. Mindezek dacára ezen, s a többi huszita dallamra szerzett német nyelvű énekeket a német protestantismus nem tekinti-e a maga csontjából való csontnak és testéből való testnek ? És ha lehetséges volna mindazon elemeket, melyeket a husszitismus örökébe lépett lutheranismus az egyházi énekek és dallamok tekintetében, természetes elődjeitől isteni adományként átvett, és melyeket a német protestantismus jellegének meghatározó befolyása alatt átalakított s tovább fejlesztett — ez utóbbinak énekkincséből kiválasztani: vájjon nem az a nép állana-e előttünk, melyet Raichard »sanglose Deutsche« névvel jelölt meg ? Ezeknek előrebocsátása után áttérek tulajdonképi tárgyamra, melyet a t. alesperes úrnak következő szavai tűztek elém : »Hogy miért akarja Jeszenszky még azokat a cseh nyelvű énekeket is a magyar kultura számára reklamálni, mért hangoztatja, hogy azok a huszita vagy tót kántorok által szerzett és kombinált dallamok startalma, rythmusa és dallama magyar,« valóban nehéz megmagyarázni és még nehezebb megérteni! Ha a t. alesperes úr többet idézett volna cikkeimből, mint a mit jónak látott idézni, nem vetette volna fel ezen kérdést. Mert azokban meg van a felelet is erre. Nem akarok ismétlésekbe esni, azért a »Prot. Egyházi és Iskolai Lap«-ban e tárgyban általam mondottakra utalva, csak azoknak előadására szorítkozom, melyek által igazolhatni vélem a fenntebbi szavakban megjelölt s a t. alesperes úr által *perhorrescált« álláspontomat. E tekintetben talán elég lesz utalnom arra, hogy — a mit a t. alesperes úr hinni nem akar — létezik *) Lásd »Ev. Egyház és Iskola* 8-ik számát » Magyar huszitaénekek.®