Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-09 / 2. szám

szabad nem lett volna. Ha tehát nem hallgatta el köny- I nyelműen, elhallgatta készakarva. »Más itt a baj« : ezt a kikezdést olvasva, az a kérdés merült fel lelkemben, hogy ily vakmerő valótlanság leírásakor nem pirult-e el az a papíros, melyre rá kenték épen úgy mint a kórógyi papra, hogy »meggondolatlan könnyelműséggel* a felekezeti iskolát községivé változtatta, s *ő nélci« ezen tette a népnél éles ellenzésre talált. Hiszen ő kérvényezett már rég óta a presbyteriummal együtt l Még valótlanabb az a másik állítás, hogy »miután a múlt évi visitátoroknak hiába tettek e felől jelentést a visitátor N, I. úr által a tárgy még sem került a plénum elé,*, mondom miután így célt nem értek kénytelenek voltak püspök úrhoz folyamodni, az itt a baj, hogy most N. I. úr el akarván magáról hárítani a megfoghatatlan könnyelműséggel elkövetett hallgatás vádját.* Csakhogy itt bennt tört a cikkíró bicskája a valótlanság feszegetésébe; mert én még 1885-ben tettem jelentést a fő esperes úrnak és egyidejűleg a püspök úrnak is, s a kórógyi küldöttség nem azért járt püspök úrnál, hogy azt jelentse, a mit én elhallgattam, hanem hogy abban sürgessen intézkedést, a mit én följelentettem, s a mely jelentést elütöttek ugyan az egyházmegyén, de a visitatió tudtával a kórógyiak nem hagyták abba, hanem a jelen évi tavaszi gyűlésen újra kérvényeztek, s az egyházmegye bizottságot küldött is ki, a mely bizottság azonban még most se ment ki. A kórógyiak azt sürgették püspök úr előtt, azért kértek intézkedést, melyért én felszólaltam e lapban : »ne húzza vonja az egyházmegye éveken át a vizsgálatot, mely majd utóbb is kijátszódik.* Most cikkíró nekem, a panaszlónak akarja nyakamba keríteni a vádat, melyet én emeltem. Különben ez nem új practica nálunk ; a bélyei tanító-ügyben is oly ügyesen tudott csűr-csavarni, suttogni épen alesperes úr, hogy utóbb a panaszló papot akarták elitélni. Eszembe jut az a magyar példabeszédben levő leírhatatlan női személy, akinek »hetvenhét köntöse van s a legfelsőt mindig a tisztességes személy nyakába akasztja.* Furcsa filozófiája van a cikkírónak mondhatom. Ugy látszik betölt rajta Esaiás próféta 28 : 15: »A hazugságot választottuk oltalmúl magunknak és a hazugság alatt rejtezünk el.« Tovább így folytatja : »Hazafiatlanság 1 N. I. úr, volna igen sok mit e szónál elmondhatnék s önnek szemére lobbanthatnék.* No csak ki vele bátran, semmit se kell sunynyogni s az olvasó közönséggel Isten tudja mit nem sejtetni! »Csak azt kérdem, nem N. I. úr volt az, ki midőn az egyházmegyének egyik 1015 lelket számláló egyháza s halálos beteg lelkészéről igen szomorú képet adtam, s indítványoztam, hogy oda egy administrátor rendeltessék, s a következő egyházkerületi gyűlés rendelt is oda Vörös Pál úr személyében /« stb. Már itt megint kézzel fogható valótlanság állíttatik. Igaz, hogy az 1883. évi egyházmegye suttogóján, a kórógyi pap liire, tudta és megkérdezése nélkül, elhatározták, hogy a superint. gyű'ésen oda rendeltetik Vörös Pál urat administrátornak, de én amint ezt megtudtam, mindjárt alázattal kértem a nt. esperes urakat, hogy ne rendeljenek oda administrátort, vagy ha épen rendelnek, ne Vörös Pál urat, mert azzal az a szegény beteg pap és gyámoltalan családja tisztára meg lesz lőve-, mind ennek dacára alesperes úr az indítványt megtétette, még éljenző publikumról is volt gondoskodva Vörös Pál úr személyében ; azonban én határozottan ellenzettem, nagy vita is keletkezett köztem és ama világi tanácsbíró úr között, a ki hivatalát őszinte sajnálatomra ott is hagyta, de mondtam némely őszinte szavakat nt. alesperes úrnak ís — kár volt hogy cikkében azokat is ki nem irta. — Ellenzésem dacára a kórógyi administrátura határozattá lett, én pedig megappelláltam a főt. sup. gyűlésre ; ott aztán nekem adtak igazat a tractus ellenére, és senkit sem rendeltek oda administrátornak. Ezt nekem cikkiró mint hazafiatlanságot veti szememre! No ha több hazafiatlanságot nem tud rám, hát ezt szívesen magamévá is teszem. »Egy anyaszentegyházat 1015 lélekkel veszni engedni? én kérdem nem hazaíiatlanság-e?« Dehogy nem. Csakhogy az az 1015 lelket számláló anyaszentegyház nem veszett ám el még most se, de sőt inkább nagyon keresi a tanítója elmozdíttatását; az a beteg pap pedig Vörös Pál úr administrátíója nélkül már kezd felépülni, néha fungál is, miután az orvosok békét és nyugodalmat ajánlottak neki, a káplán urak pedig békét és nyugodalmat engednek neki. Hanem hogy milyen békéje és nyugodalma lett volna neki alesperes úr terve szerint »Vörös Pál úr személyében* : azt csak azok a papi családok tudnák megmondani, a kik »félelemmel és rettegéssel emlegetik az ő kápláni szolgálatait.* Az igaz, hogy mióta alesperes úr fia vizsgázott, minden egyházmegyei gyűlésen jelentette alesperes úr, hogy a kórógyiak administrátort kérnek, a mult visitatió alkalmával ís jelentette egy ember ezen óhajtást, én rögtön azt kérdeztem, tudja-e mi az az administrátor, de bíz ő azt nem tudta megmondani. Ebből láttam, hogy ezek a kérelmek csinált kérelmek, s a kérvényezők úgy vannak betanítva; a Vörös Pál úr személyében való administrátió csak vakulj magyar akart lenni, (bele láttam a kártyába 1); csak az volt a cél, hogy a kórógyi pap skártba tétessék; az előre látható volt, hogy pár hónap alatt az administrátor elmozdíttatását fogja kérni, s akkor nem lesz nehéz a saját fiunkat oda rendeltetni. Hogy én ezt minden erőmből igyekeztem megakadályozni, ezért a hazafiatlanság vádja ! Most nekem is legyen szabad tisztelettel kérdeznem : miként van az, hogy a szent-lászlói anyaszentegyház lelkésze már a mult tavaszon sajnálatomra se eget, se földet nem látott és még sem kért maga mellé administrátort valaki személyében! Egy 773 lelket számláló anyaszentegyházat veszni engedni, nem hazafiatlanság-e? Pedig ott nem egy számos neveletlen gyermekből álló papi családról van szó, csak egy özvegy ember van egyedül maga! Ugy-e hogy két vége van a botnak ? 1 A kórógyi lelkész 22 éve szolgál már, nyavalyája gyökere még honvédségéből származik, de azért szolgálatképes pap volt a legutóbbi időkig. Huszonkét évi szolgálata alatt új nagy szép templom épült. — A paplak rongy rozzant épület, az iskola sokkal jobb volt. Az egyházmegye azt mondta a kórógyiaknak, hogy mihelyt a templom elkészül, szedjék össze minden erejöket és építsenek paplakot, melyre a beltelek az új templom mellett rég meg is van véve már. Az alesperes úr tőszomszédfaluban alig félórányira lakik, minden ottani mozdulatot éber szemmel kisérhet s egyszer csak a kórógyi egyház a templom átelleni új telekre el kezd építeni, de nem új paplakot, hanem új iskolát, palotát a tanítónak, holott az iskolaépület jó. S a papot hagyják a rongyviskóban, hol az eső is becsorog. S mindez az alesperes úr szemei előtt történik, a kinek legjobban kellett ismerni az egyházmegye intentióját; még azt is megtették, hogy a paplak elől az enyhet adó élő fákat kivagdaltatta a tanító és bíró az új iskolához s a paplak esőben csorog,, melegben pokoli forró, egyáltalán lakhatatlan. A mikor az új iskola az egyház telkén, az egyház