Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-08 / 19. szám

ségben folyt le, a minek oka a tárgyalás higgadt ve­zetésében és a vélemények szabad nyilvánításában ke­resendő. Csupán egy iigy tárgyalása idézett pár pillanatnyi hevesebb jelenetet, midőn t. i. a csurgói gymnasiumi igazgató-tanács (ig. választmány) elnöke előterjesztése után egy tanácsbíró (egyházi) székéről felemelkedett, körüljártatta tekintetét, felemelte szavát s megütközését fejezte ki a fölött, hogy a midőn a csurgói gymnasium­ban oly jelentékeny alapítványok vannak, milyennel kevesen dicsekedhetnek ref. iskoláink közül, mégis oly csekély beneficium osztatik ki, a mi alig felel meg egy­egy alapítvány kamatának. Az elnök e felszólalást gyanúsításnak vévén, ezt visszautasítja, mint olyat, mintha a választmány az ala­pítványokat összedobalná. Mire a tanácsbíró ugyanazon állóhelyéből mondá : Igen! úgy látom ezen előterjesz­tésből. De egyszersnvnd látva, hogy felszól'amlása inge­rültségre s heves tárgyalásra adhatna alkalmat, ez ügyet itt e gyűlésen nem kívánja tárgyaltatni, hanem az egyház­kerületi gyűlésre óhajtja felterjeszteni, kérvén kijelenté­sét jegyzőkönybe vezettetni. Mi hisszük, hogy lelkész­társunk nem a levegőből beszél, midőn e felette kényes ügyet érinti, s el is várjuk, hogy szavát be fogja váltani. Még egy kevés élénkséget adott s a gyűlés csend­jét pár percre felfüggeszté s a gyűlésbe érdekeltséget adott a lelkészválasztások megerősítése. Kadarkuti lel­készül Mosonyi Sándor. Kis-kovácsi lelkészül Bartalos Vince megerősíttettek. A ns. Kisfaludra elválasztott Császár István lelkész — bár a választás szabályszerűen történt — s az illető még a mult ülés alkalmával meg­erősíttetett, de állomását az okból, mert a kijelölés s a választás ellen egy lelkésztársunk 50 frt letételével fel­lebbezést nyújtott be s az ügy függőben van, állomását el nem foglalhatta. A zádori egyházba Nagy Lajos vá­lasztatott. Kik nincsenek ez ügyben érdekelve apellálták a ns. kisfaludi és zádori lelkészválasztást. A zádorí ügy­ben consistorium is tartatott. Itt megerősíttetett, de egy világi tanácsbíró a kerületre apellált. Igy Nagy Lajos ezúttal nem mehet Zádorba. Óhajtandó lenne, hogy az egyházi hatóság intézkednék, hogy midőn minden ren­desen folyt le, ne legyen jogosult senki arra, hogy az ügyek menetét ekként megakassza 1 A domesztikát 1887-re minden egyház elfogadta az egy Visonta kivételével. Ez is kész fizetni, de önként nem iratkozik be a bevallási ívekbe. Tűz ellen épületét az egyházak °/1 0 része az »Első magy. ált. bizt. társ.«-nál 7io~de Pe dig a z »Adria* és a trieszti »Generáli« társulatnál biztosítja. Legátióra s legatusra nincs szükség. Világi számvevő felesküdött. Csurgói pénztárnokra nézve új választás tűzetik ki. Hivatalnokok számára készített eskű-minta azon módosítással, hogy »az atya, fiú, szent lélek« helyett csak *eqy örök Isten« tétetik — elfogadtatott. r l . . Az érmelléki egyházmegye közgyűlése április hó 21-én tartatott meg Székelyhidon, nagyszámú vilá­giak és a lelkészi kar majdnem teljes számának részvé­tével. A szokott esperesi megnyitó ima után felolvasta­tott a dr. Miskolczy Mihály halálával megüresedett vil. tanácsbirói és jegyzői szék betöltése végett beérkezett szavazatok eredménye, mely szerint jelzett hivatalokra székelyhídi ügyvéd Garán Dániel nagy szótöbbséggel választatott el, kit egy küldöttség azonnal meghíván : megjelent a gyűlésben az elválasztott, s hajlott korára hivatkozva, érzékeny szavak közt köszönte meg a benne helyezett bizalmat, igéri, hogy kora netaláni fogyatko­zásait ügyszeretete, protest. keresztyéni buzgalma által fogja pótolni, az esküt leteszi. — Majd felolvastatott az esperesi jelentés a mult gyűlés óta elnökileg elintézett közigazgatási ügyekről. Intézkedés tétetett néhány tanító elhelyezése, képesítési ügyére és az érmihályfah ai egyház tervbe vett templomjavítására vonatkozó csőd hirdeté­sére nézve. A bagaméri egyház már az 1887—88. évre az ingyen iskoláztatást szándékozik behozni, s ily célból hívei egyházi pénzadóját — az eddig fizetett tandíj helyett — 10 évre felemelni. Az e végből kiállított új tanítói­fizetés levelek határozottan több javadalmazást mutatván fel a régiek mellett: közgyűlésünk örömmel enged he­lyet a bagaméri egyház ily, a tan- és nevelés-iigy mel­lett nyilatkozó nemes buzgalmának, annak megjegyzése mellett, hogy a bagaméri tanítók ezen fizetésöket változ­tató intézkedésbe belenyugvó nyilatkozatukat majdan nt. esperes úrhoz terjesszék be. Egyházkerületi képvise­lőkül Kassay Ignác papi, és Zsigó Endre világi tanács­birok választatnak el. Legnagyobb megvitatásra szolgál­tatott okot a beregi traktusnak egyházmegyénkhez in­tézett megkeresése, a konventi képviselőket illetőleg, mely hozzájárulásra szólítja fel egyházmegyénket a mos­tani konventi képviselők olyanokul el nem ismerése és visszahívására. Két fontos indítvány tétetett ez ügyben. A egyik, a csak 4—5 tagból álló kisebbségé, mely a megkeresést egyszerűen tudomásul venni óhajtja; a másik a nagy általános többségé, mely aztán jegyzőkönyvez­tetett is: mely nem kívánja ugyan a mostani képviselők visszahívását, de tiszteletteljesen kéri a superintendentiát, hogy jövőre a nagyon kívánatos egyöntetűség s az egy­házak belbékéje tekintetéből a presbyter.'umok általi vá­lasztásnak adjon helyet. Házi pénztár állása az 1886-ik év végén volt: 3119 frt 68 kr.; régi gyámoldáé : 4044 frt 92 kr. ; új gyámoldai összes tőke : 23,414 frt s 16 kr. Számos egyházak és lelkészek segélyre ajánlása, s több apróbb ügyek letárgyalása után a jó délutánba benyúló közgyűlés feloszlott. — B.-Diószeg, 1887. ápril 25. — Molnár János. KÜLFÖLD. Az olaszországi evangelizátió köréből. A valdensziak jelszava: »Lux lucet in tenebris« örvendetesen észlelhető az olaszországi evangelizátió területén. Igazolják ezt a következő legújabb közle­mények. 1. Tron két levele. A levélíró mondja, hogy az olasz nemzet egyetemes vallási ébredéséről eddig ugyan még nincs szó, de a kisebbszerű előmenetel is eléggé biztató. Kimutatása összehasonlítja az 1886 ik évi mun­kát az 1885-ikivel E szerint volt 1885-ben templom 43, — 1886-ban i-el több; állomás 36—38, kettővel több; beutazott hely 171 —126, kevesebb 45-el; munkás 120 —131, több il-el; urvacsoráló 3926—4061, több 135-el; felvétel az egyházba 544—606, több 62-vel; vasárnapi iskolás 2380 — 2434, ötvennégygyei több; az egyházak befizetése 60.977,72 —70.325,02, többlet 9.347,30 márka; az evangeliz. bizottság bevétele 253.311,65—282.578,03, többlet 29 266,38. Több hely beutazása az utipénztár deficitje miatt nem volt lehetséges. A jövőre való kilátás biztató. Egy a mult évben

Next

/
Oldalképek
Tartalom