Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-05-08 / 19. szám
módosítást szenvedtek, melyet az anyakönyvben ki kell tüntetni. Az anyakönyvek kiigazítására vonatkozólag Kovács Albert egyház jogtanában — 81. §. B. — hivatkozva egy 1818-ban 9449. sz. a. kelt királyi rendeletre, azt tanítja, hogy ha a beírásnál liiba esett, a hibás helyet az anyakönyv-vezető lelkész húzza keresztül úgy, hogy. mégis olvasható legyen, a javítást pedig a jegyzet rovataban kell tenni, és azt iá beírni, hogy vétség és javítás történt. A Kovács Albert által idézett 1818. kir. rendeletet nem ismerem ugyan, de azt tudom, hogy ugyan azt az utasítást, melyet Kovács Albert után idéztem, adja lelkészeinek a dunántúli ág. h. ev. egyházkerület (Rendszer 213 §), s a dunáninneni kerület is (Rendezet 389. §), talán épen a Kovács Albert által idézett kir. rendelet alapján 1818 óla kifejlett gyakorlatnál fogva. Azonban régebbi hibák csak szigorú vizsgálat után, hiteles tanuk kihallgatásával, az esperes értesítésével, esetleg a polgári hatóságnak is közbenjöttével igazíttathassanak ki. Ezt mondja a dunáninneni utasítás 390. §-a. S Kovács Albert jogtana, az esperes értesítését nem említve, a polgári hatóság közbenjöttét csak akkor tartja szükségesnek, ha a lelkész nem képes a tényállásról teljesen meggyőződni. Ezek nyomán igénytelen nézetem eltér az újabb időkben tudomásom szerint nagyon elterjedt nézettői, hogy az anyakönyvben netán szükséges igazítások minden körülmények közt csakis az egyházi felsőbb hatóság közbejöttével történhetnék meg; és a mondó vagyok, hogy a legtöbb előfordulható esetekben a lelkész valószínűleg egymaga járhat el s foganatosíthatja az anyakönyv kiigazítását, természetesen kellő óvatossággal, melyre utóbb néhány szóval még visszatérek. Legalább nekem nincs tudomásom arról, hogy e Kovács Albert által idézett 1818-iki rendelet, egy újabb rendelet által hatályon kívül helyeztetett vagy módosíttatott volna; nem ismerek oly rendeletet, mely miatt a dunántúli és dunáninneni ág. h. ev. egyházkerü'eteknek fentebb idézett utasításaikat módosítani kellene. De igenis ismerek oly miniszteri rendeleteket, melyek az anyakönyv-vezető lelkészeknek megengedik, sőt • egyenesen kötelességévé teszik, hogy az anyakönyvekbe ! bizonyos esetekben későbbi bejegyzéseket tegyenek, az egyházi felsőbb hatóságuk értesítése s közbejötte nélkül. Ilyen: 1940/1869. számú: a mennyiben úgy a multat illetőleg, mint jövőre a névváltoztatásra vonatkozó felsőbb engedélylyel ellátott egyének új vezetékneveiknek anyakönyvi bejegyeztetését, melyre közhatóságilag utasíttatni fognak, szorgalmazandják, az ilyetén névváltoztatásokat az illető anyakönyvekbe feljegyezni és ezen eljárást jövőre is minden előforduló esetben követni hlvatalbeli kötelességüknek ismerjék. Ilyen: 1503/1871-ik vkm.: a 32 évet még be nem töltött egyének ha'áláról a születési hely lelkésze értesítendő; általa pedig a halál eset helye s kelte a születési anyakönyvbe ez értesítés alapján jegyzet alatt bevezetendő, az értesítés megőrzendő. Hasonlóképen bejegyezheti szerintem a lelkész — (de teljesen megbízható adatok alapján) — a kereszteltek anyakönyvének jegyzet rovatába, hogy valamely törvénytelen gyermek szüleinek utólagos házassága által törvényesíttetett. És itt két eset fordulhat elő, vagy már azelőtt is elismerte az apa a gyermeket, s elismerő nyilatkozata a keresztelési anyakönyvbe már be van az illető helyen jegyezve, vagy csak a házasság megkötése után, illetve az esküdtetéskor ismeri el a gyermeket sajátjának, s kinyilatkoztatja, hogy törvényesíttetni kéri. Az első esetben egyszeiűen bejegyezném a törvényesíttetést az apa megkérdezése nélkül is ; a második esetben e bejegyzést nem tagadnám meg, sem valamely hatóság megkérdezésétől nem tenném függővé ; mert egyházjogi s magánjogi elv, hogy a házasság törvényesíti a házastársaknak egybekelésök előtt nemzett, született gyermekeit. Csak azt nem találom kielégítőnek, hogy a most említett elismerés szóbeli nyilatkozattal történjék egyedül, mert röpke a kiejtett szó, s a pusztában elhangzik; kielégítő csak a megbízható tanuk előtt kiállított írásbeli nyilatkozat, mely az anyakönyv mellékletéül megőrzendő s a hatóság, a törvény előtt is megállja helyét. A mikép pedig ezen nyilatkozat a bejegyzett adatok va'ódisága mellett tanúskodik, úgy viszont én az anyakönyvben sajátkezű aláírásommal elismerném azt, hogy ezen későbbi jegyzetet én írtam be ekkor meg ekkor. És ezzel megemlítettem minő óvatosságot tartok szükségesnek az ily utóbbi bejegyzéseknél. Nem csekélyebb óvatosságot tartok szükségesnek az anyakönyvi hibák kiigazítása körül, hogy teljesen megbízható adatok alapján lelkiismeretes pontossággal járjunk el. Mert nagy óvatossággal kell eljárnunk, nehogy közirati tekintélylyel, jelleggel biró anyakönyveink szándékos meghamisításának, vagy könnyelmű eljárásnak vádjával, büntetésével sujtattassunk. Ez az óvatosság arra is bírhat, hogy előfordulható alkalommal, mielőtt anyakönyveinkbe pótló bejegyzéseket, vagy kiigazításokat tennénk, az ügyet egyházi felsőbb hatóságunkhoz terjeszszük fel, utasításukat kikérve, vagy hogy a polgári hatóságokat keressük meg, hogy ezen meg ezen adatok kiderítésére segédkezet nyújtsanak; és így az anyakönyv kiigazításáért a felelősséget velünk megoszszák. De ha a felelősséget az anyakönyvben eszközlött javításért, utólagos bejegyzésért magamra akarom s tudom vállalni, mert dolgomban biztos vagyok : akkor nem vagyok arra kötelezve s arra utasítva, hogy előbb akár egyházi, akár polgári felsőbbségem közbenjárását keressem, s igénybe vegyem. Végül még néhány szót arról, hogy ha már anyakönyveimben a kiigazítás vagy pótló bejegyzés megtörtént, mikép adnám ki erről az anyakönyvi kivonatot. Révész Kálmán cikkében erre is kiterjeszkedik s Kovács Alberttel bizonyos esetben ellentétben áll véleménye. Nézetem szerint az anyakönyvi kivonat csakis az anyakönyv vonatkozó részének szószerinti másolata lehet. Ezt állítja Révész Kálmán is cikkében s Kovács Albert is egyházi jogtanában (379. lap b.). Azonban ha egy törvénytelen születésű, de utóbb törvényesített gyermektől kellene keresztelő-levelet kiállítanom (készakarva mondom keresztelő-levelet, Kovács Albert egyházi-jogtanában 634. 1. e kifejezést használja, melyet — engedelemmel legyen mondva — Révész Kálmán úgy látszik félreért); akkor e keresztelő-levéiben pecsét s névaláírásommal anyakönyvem . . . lapján .. . szám alatti olvasható bejegyzésnek megfelelően tanúsítanám, hogy N. N. X. X. és Y. Y. hitvestársaknak fia, .... faluban ekkor meg ekkor született s ekkor a keresztszülék J. J. kezén ily nevű.lelkész által megkereszteltetett. Ily bizonyítvány altal nem vétenék az igazság ellen, s m a kiméletesség s humanitás ellen. Miéit is sújtani az apa és anya vétkeit a gyermekben, ki ártatlan abban, amit nemzői valaha cselekedtek ? Miért tán elhomályosítani benne a kegyelet s tiszteletet, a melylyel szülői emlékének áldozik vagy melylyel őket forrón öleli? Szinte lelkészi bizonyítványnyal segítenék a bajon (ha lehet), midőn régibb matrikulában az anyakönyv-vezető bejegyzéseit oda nem tar-