Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-05-01 / 18. szám

kritikát fölöslegesnek tarthatunk. De igenis lehet alapos bibliai kritika után ily nyilatkozatokat tenni, mert előre nem szabad meghatározni, mi lehet a kritikai vizsgálódás eredménye s mi nem ? Ami a vizsgálódás végeredményét illeti — a mi által az érték meghatározásához jövünk — egyedül arra kell ügyelnünk, hogy az itélet hozásánál a kritika tárgya s nem a kritikus előre megállapított hypothesise folyjon be döntőleg. VIII. Mint iratok gyűjteménye, a Biblia is az irodalmi jelenségek körébe tartozik. Az ó-testamentőm úgy jelenik meg, mint a Krisztus előtti zsidó irodalom, az újszövetségi iratok pedig az őskeresztyén irodalom legrégibb részét képezik. Első kérdés, el kell-e ez iratokat valóban azoknak ismernünk, a miknek magukat nevezik s a kritika föladata: alapos vizsgálódás után az Ítéletet megállapítani, mely ez irodalomra vonatkozólag kimondandó. A meghatározás, melyszerint a Biblia Isten szava, csak ezután vehető részrehajlatlan vizsgálat alá. Az oly nagyterjedelmű s következményeiben oly mélyre ható vizsgálódást az ó- és új-szövetség könyveinek eredetisége után csak azok nézhetik aggódva, kik a traditionalis és conventionalis felfogástól egyáltalán eltérni nem akarnak. De ha az áll előtérben, hogy ez iratok csak annak tarthatók, a mik valósággal, aggódásra semmi ok. Ha a pénzhez valódi arany s ezüst vétetett, nem kell félni a kérlelhetlen inspectiótól s ellenőrzéstől. IX. Tekintettel a történelmi részre, óhajthatja a kritikus, hogy a Biblia az isteni kijelentés okmányának tekintethessék ; de ne veszítse szem elől, hogy mindig okmányok gyűjteményéről kell szólnia, s hogy ez »okmányok* nem mind ugyanegy céllal írattak s magukat nem is mindig adják ki isteni kijelentés okmányainak. Pártatlan vizsgálódásnál szükséges, számot adni magunknak arról, hogy e különböző okmányok minden összhangúságuk mellett is micsoda különös ismertető egyediséggel bírnak. Némelyek megnehezítik tudományos vizsgálódásukat szükségtelenül az által, hogy előtérbe helyezik emez állítást: a bibliai történet (általában) vagy a zsidó vallás (különösen) kijelentési jellege minden áron megtartandó. E kifejezés »kijelentési jelleg® nagyon távol áll attól, amit világosnak szoktak nevezni. Legyen valami csak igaz — s valami lehet igaz, anélkül hogy kijelentett volna — s mondja ki csak a kritika az elbeszélések és tudósítások fölött e szót: »hitelre méltó,« kérdezhetjük, történeti szempontból mit lehet még kívánni többet ? X. Minden ami a prédikáláshoz, igehirdetéshez, a tanhoz — a legtágasabb értelemben véve — tartozik, e kérdést csalja ajkainkra : Igaz ez ? El kell ismernünk ezt valónak ? E szerint kell szabnunk magunkat ?• A dogmatikai kritikát — jól megkülönböztetendo az irodalmi s történetitől — sokszor nem érdekli, ki az a ki beszél, kinek szavai feküsznek előtte. Hisz a legtöbb esetben a kérdésnél, hogy valami igazság gyanánt elismerendő-e, mit sem tesz, hogy azt Pál vagy János, a zsidókhoz írt levél szerzője vagy pedig egy ó-testamentumi prójéta mondja. Egészen más az eset azonban, ha valamelij nyilatkozat vagy tanúskodás történeti értéke forog kérdésben. Itt is, mint a Biblia egyéb osztályú bírálatainál szükséges, hogy a Biblia, mint könyvgyűjtemény tekintessék s a dolgok tényleges állását semmiféle dogmatikai fogalom ne változtassa meg. A dogmatikai kritikának a Bibliával, mint Bibliával vagy írások gyűjteményével van dolga s nem pedig az »írással«, ami egy dogmatikai fogalom, mely ismét bírálat alá vetendő. Vagy helyesebben: a dogmatikai kritikának az írók érzelmeivel s gondolkodásmódjával van dolga vagyis azzal, amit hirdetnek és prédikálnak; az iratok, melyekben ez vagy amaz előjő, eszközökiil tekintendők, amik által nekünk az általuk előadottak tudomásunkra jőnek. E fogalom »Irás« ne állíttassék a kritika s az ó- és új-szövetség iratai közé. XI. Hogy az ó- és új-szövetség iratai — közönségesen Szent Iratoknak nevezve s mint egy egészszé egyesítve, Biblia — egy vagy más okból oly bensőleg egységes iratoknak tekintessenek, hogy egy magasabb szempontból »az Irás<í.-nak neveztethessenek: csak akkor dönthető el, ha előbb egyenkint és külön-külön megvizsgálva s megbírálva, egymással összehasonlítva voltak tartalmuk szerint, és pedig nem csupán a tant, hanem a történetet is tekintve. S ha kitűnik is, hogy méltán tekintetnek bensőleg egységeseknek, még akkor sem ajánlatos az elnevezést oly célból használni, hogy ez által az egész Bibliát, ó- és új-testamentomot mint egy iratot jelöljük meg, mivel a Bibliában látható különbözőség s a célok, személyek, érzületek s gondolkodásmód más-más félesége ezáltal háttérbe lép s szem elől tévesztelik. Tekintettel a kritika részrehajlatlanságára s elfogulatlanságára, ami minden vizsgálódónak kötelessége és egyedüli célja, arra kell törekednünk, hogy elismertessék a kívánalom jogosultsága, melyszerint nem szabad az írást a Biblia helyére tennünk akkor, midőn a kritika a maga irodalmi, történeti vagy dogmatikai munkáját végzi. A bibliai kritika a theologus szakkörébe tartozik ; írás-kritika nem egyéb, mint ködkép s talán épen ezért sokak — nem épen a legfelvílágosultabbak — előtt szörnykép. A Biblia jól ismert nagyság, mely bizonyos számú iratokból s bizonyos meghatározott számú szavakból áll. Az Irás nem áll ennyi vagy annyi számú iratokból s még kevésbé ennyi vagy annyi meghatározott számú szavakból. Mit tanít a Biblia: azt könnyű vagy legalább is nem nehéz kimutatni, de hogy mit tanít az Irás — t. i. az O- és Új-Testamentom egy egésznek gondolva — ezt általános egybehangzósággal nem lehet megállapítani. A Bibliában olvassuk: nincs Isten, de ez nem áll az írásban. Nézzük a Bibliát: két különböző teremtéstörténeti elbeszélést látunk ; de hogy az Irás két különböző fogalmat nyújtson a teremtésről, ez ellenmondásban van az Irás fogalmával, melyszerint minden egy és egybehangzó. Kövessük Lukácsot a mi Urunk életének első napjairól s hónapjairól adott tudósításában, a napkeleti bölcsek s Heródes és az egyiptomi utazás nem kapják meg illő helyüket; kövessük Mátét s akkor a jeruzsálemi templomban való jelenet a 40. lapon, Simeon és Anna, s a rögtön rákövetkezett visszatérés Názáretbe nem illenek az események keretébe. Ez a Bibliára s a bibliai kritikára tartozik; de kívül esik-e az íráson, ha az mindent magába zár, mint egy szekrény? Az Irás, ha e szó alatt Bibliánk értetik — a Bibliában foglalt sokféleség tagadása. A Biblia különbséget tüntet föl a személyek egyedisége s álláspontjában, legelsőben is vonatkozással az ó- és új-szövetségre, a melyeket, bármennyi rész hozassék is bennük egységre, mindig két szövetségnek kell tartanunk.*) *) Az írásnak, mint egységes egésznek, a Bibliától, mint a különböző szent iratok gyűjteményétől való eme tinóm dogmatikai megkülönböztetése mindenesetre érdekes. Az ifjú lelkű agg utrechti tanár küzd a hibás nyelvhasználat ellen, mely a Biblia helyett írást használ. De kérdezhetjük a szokás nem szentesíthet-e egyes kifejezéseket ? A legtöbb dogmatikában azt látjuk, hogy az Irás alatt a különböző szent Iratok gyűjteményét értik, tehát ugyanazt, amit Prof. Doedes Bibliának akar nevezni, s nem pedig ama harmonisztikus egységet, melyet az Irás tulajdonképeni fogalma kivánna. így ha szabatosság szempontjából helyesnek tartóm is e megkülönböztetést, a százados nyelvhasználat által szentesített elnevezés azt hiszem továbbra is megmaradhat. A. G,