Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-01-09 / 2. szám

prot. keresztyén hitnek központjából folyőlag a Krisztussal, az istenemberi megváltóval való reális életközösséget megállapítsák. Ezen némileg változott alapon kétségtelenül legközelebb áll Schleiermacherhez »a finom melanchthoni természetű« Liiclce I<

2

) barátja (1791 —1855) Göttingában, kihez hírneves leveleit (»Sendschreiben«) intézte a maga hittanáról. Liicke tagadja Schleiermacherrel az ontologiai háromságot s a christologiát Schleiermacherrel egyetemben anthropocentrikus alapon építi fel, míg más tanoknál Schl. subjectivismusától menekülni nem képes. Tanítványai köziil Rothe 1

3

) (»mitseiner tiefsinnigen Phantasie, seinem Hinaufgreifen ins Übernatürliche)« l

i

) (1799—1867) theosophiailag alakította át Schl. gondolatait és Istennek szellemét nemcsak az Írásban, hanem a természetben is szemlélte. Tudományos határozottságra, a beható rendszeres ismeret szellemére nézve teljesen egy vonalon áll Schleiermacherrel. Rothe rendszere Hegel és Schleiermacher kombinátiáján nyugszik, egészben véve pedig spekulatív-mystikus realismusnak mondható. Schleiermacheri és mystikusRothenak kiindulása a keresztyén vallásos tudatból, mint a keresztyén vallásos igazság legközelebbi forrásából, különbségben a vallásos anyagnak közvetlen levezetésétől az írásból. Hegeli spekulatio benne a vallásos igazságnak rendszerré való fejlődése a dialektika módszerének segítségével. Realistikusnak nevezhető az ő álláspontja azért, mivel Schl. és Hegellel szemben az isteninek és teremtmény inek, a természetnek és szellemnek objektív reális különbségéből indul ki és ki akarja mutatni, miként szellemül át a természeti az erkölcsi-vallásosnak processusa által s miként lesz a szellem ismét magában a természetben is szemlélhető. Ezen rendszere különbözik az orthodox rendszertől a teremtés tanában, melyet kezdet- és végnélkülinek mond ; a háromságban, melynek háromegységességét erősen vitatja ; a bűnről szóló tanban, melyet szükséges átmeneti pontnak tart, a christologíában, melyet antropocentrikus alapon konstruál, továbbá a Krisztus művéről, a sacramentomokról s az eschatologiáról szóló tanban, melyet chiliastikus módon tárgyal. Egészben véve azonban Rothe rendszere Schl. és Hegel világnézetének befolyása alatt áll, csakhogy a pantheismussal ellentétben a dualismus lép előtérbe. Alakilag véve pedig igen homályos a philosophiához való viszonya, a mint »Theol. Ethik« című művének — melyben theol. rendszere van letéve — előszavában maga is határozottan kijelenti, hogy »műve a spekulatio hit- és erkölcstannak rendszere, semmi bölcsészetit nem foglal magában, hanem kizárólag theologiát és theosophiát.* Mind ennek dacára el kell ismernünk, hogy Rothe Schleiermacher óta a theologiának legjelentékenyebb rendszerezője és Schwarz—Kovács Albertnek l

5

) igazat kell adnunk : »hogy Schleiermacher dogmatikája megjelenése óta a rendszeres theologia nem gazdagodott oly művel, melyet a gondolkozás mélységére, eredetiségére és határozottságára nézve Rothe ethikájával össze lehetne hasonlítani. Azonban helyesen jegyzi meg Landerer,1

6

) hogy e mű korszakalkotónak még sem nevezhető, mivel még nagyon is Schleiermacher és Hegel gondolkodásának hamis előfeltételein nyugszik. 12

) V. ö, Wagenmann »Liicke« címfí cikkét Herzog »Realencyclopadie« VIII. k. 78-8—793. 1. lS

) Nippold »R. Rothe, ein chvistl. LebensbiltU 1873—74. Álláspontjának kimerítő jellemzését 1. Schwarz—Kovács i. m. 480— 520. lap. 14

) Hase i. m. 607. 1. 15

) I. m. 489. 1. 16

) I, m. 362. 1. Befejezésül Schleiermacherre nézve azt kell mondanunk, kogy befolyása inkább csak bevezetése a XIX. szá' zad theologiájának. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. KÖN Y VISM ERTETÉS. Egyházi politika, különösen Magyarhonban. Irta néh. Jakabfalvy András. Kiadta Jakabfalvy Gyula. Budapest, 1886. 1—X és 1—148 lap. Ára 1 frt. Egy rég elhunyt jelesünknek egy még régebben irott, de eddig csak kéziratban volt s igen kevesek által ismert műve van előttünk, melyet a rokoni kegyelet most bocsátott világ elé : Jakabfalvai Jakabfalvy Andrásnak, az abaujmegye volt h. segédgondnokának munkája ez. Jakabfalvy András e műve még 1847-ben Íratott. Ö maga 1859-ben költözött el a jobb hazába; »oda, hol i — mint a kiadó Jakabfalvy Gyula, jelenleg kir. táblai bíró a műhöz irt előszóban mondja — nincsenek politikai pártviszályok, nincs irigykedés, félreismerés, hálátlanság, nincsenek »pecsovicsok«, jezsuiták s tán még jezsuiták növendéke sincs.« Utolsó szavai ezek voltak az egyháza érdekeit teljes életében szivén hordozott férfiúnak: »Virágozzék prot. egyházunk az egyetértés, lelkiismeret-szabadság s buzgóság hármas paizsa alatt. Adjon az ég a magyar protestáns Sionnak s e Sionon minden egyes egyházaknak szilárd és tisztalelkű, bölcs belátású és hitben erős elöljárókat, lelkipásztorokat, kiknek legfőbb örömük legyen Istenországának építése a Krisztus evangeliuma szerint.« A most megjelent műnek kiadását, úgy látszik, a kézirat örököse már régebben s többször megkisérlette, a mint az a kiadó előszavában közlött adatokból kitűnik ; sőt már a kézirat felett egyes bírálóitól megjegyzések is tétettek. így Schwarcz Gyula * Közoktatásügyi reform «jában azt mondja, hogy Jakabfalvy > Egyházi politiká«-jának »Szenvedélyes elfogultsága, belbecséből meglehető-i sen levon.« A nagy Török Pál azonban egy 1874. nov. 8-áról kelt levelében így szól róla: »A szaktudósok, kikkel a kéziratot közöltem s kik azt olvasták, nem győzik a munkát dicsérni, mint a mely szakavatottsággal és lelkesülten van irva s igen fontos és érdekes adatokat tartalmaz ; de kiadó nem vállalkozik kinyomatására. Vajha találkoznék patrónus, a ki e művet kinyomassa, mert e mű méltó Jakabfalvyhoz, annak nevét örökítené és hazai viszonyaink ismertetéséhez szükséges, különösen reánk protestánsokra nézve igen érdekes.* Ilyen bírálat után szinte feleslegesnek látszik a további kritika. Török mély elméjű szavai után miként merészeljek én szólani ? 1 S így inkább csak a mű tartalmának megismertetésére fogok szorítkozni. A szerző a »Vezérszó «-ban adja azokat a vezérelveket, melyek »Egyházi politiká« -jában őt vezették. Mindjárt annak kimondásával kezdi művét, hogy »a világhistória minden lapja azt bizonyítja, hogy az emberi nem szellemi és anyagi kifejlődésének, a társas élet tökéletesedésének legnagyobb akadálya volt a római hierarchia. Az özönvízhez földrengésekhez, népvándorlásokhoz hasonló szerencsétlensége az emberiségnek® s azután így folytatja: »E kis történeti munka kiséri e veszélyes hierarchia működését az idők fejleményei között s kimutatni törekszik, hogy Magyarországot mindég a római kath. papság — még pedig rosszul — kormányozta ; ezért maradt el az európai polgárosodás mezején s nem is fog biztosan előhaladhatni, míg a papság egy-