Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-24 / 17. szám

TÁRCA. Hit és kritika. — Nyilt levél B.-nek. — (Dr. J. I. Doedes után Antal Géza.) Hit és kritika, utolsó leveled szerint még mindig nem vagy tisztában a fölött, mint lehet e kettőt a legjobban Összeegyeztetni. A hitet eldobni — a világ minden kincseért sem. Kritika nélkül élni le az életet — már maga a gondolat is borzasztó. Nincs hát kritika, — kérded — mely hited minden áron kimélné s nem képzelhető, hit, mely a kritikának egészen szabad kezet enged ? Az én tanácsom ez: akarsz kritikát, akard ezt igazán, komolyan, — akarod hitedet megtartani: tartsd is mindakét kezeddel. De jegyezd meg, hogy kritika, mely folyton a hitre tekintget, csak olyan kritika, s a hit, mely bármi kritikától rettegni kénytelen, csak olyan hit s nem egyéb. Nagyobb világosság kedvéért óhajtanál tőlem néhány útbaigazító szót nyerni, im itt küldök pár tételt, cáfold meg őket vagy fogadd el s tartsd magad a szerint. De először is egy szót a »hit« fölött. Többször téssz említést »a gyülekezet hitéről.« Nem volna célszerűbb a gyülekezetet nyugodni hagyni s egyedül a saját hitedről beszélni? A gyülekezet hiténél néha a Krisztusban való hitre van célzás, de néha — sőt majd mindig — a hitnek azon alakjára, mely a hitvallásokban nyert kifejezést. Beszélünk a Krisztusban való hitről: a konfesszionális különbözőségnek ehhez semmi köze. De ha a konfessziókban kifejezett hitről van szó, rögtön e kérdés áll előttünk : a reformátusok vagy lutheránusok, az anabaptisták vagy más egyéb hitfelekezet hitére gondolunk-e ? Legyen a hit, a melyről ez alkalommal beszélni akarunk, a Krisztusban való egyéni hit s ez esetben ime tételeim: I. A kritika itéletmondds, úgy hogy mindenki, a ki Ítéletét nyilvánítja, kritikát gyakorol. A fölötte való beszédben sokszor hozzászámíttatik a kritikához, a mi ennek gyakorlására szükséges vagy a mit általa nyerünk. De ne veszítsük el szem elől s maradjunk a mellett, hogy a kritika nem egyéb itéletnyilvánításnál. Sajátságos, hogy sokan nagyon kedvezőtlenül beszélnek a kritikáról s épen olyanok, kik abban semmi különöset nem látnak, ha Ítéletüket mindenféle tárgy fölött szabadon nyilvánítják. Mintha Ítéletük nyilvánítása nem a kritika körébe tartoznék. II. A kritika csak akkor érdemli meg, hogy figyelembe vétessék, ha a megítélendő tárgyról előzetesen alapos ismeretet szerzett. A megítélendő tárgy alapos ismerete nélkül az Ítéletnek helytelennek, méltánytalannak s igazságtalannak kell lennie és pedig aszerint, amint az ismeret többé vagy kevésbé hiányos, lesz a kritika is többé-kevésbé méltányos. Alapos itt annyit jelent, mint ami képessé tesz bennünket a tárgy olyatén megítélésére, hogy semmi, aminek az Ítélet kimondásánál számításba kell jönnie, figyelmen kívül ne hagyassék. Illetéktelen tehát kritikát gyakorolni mindaz, kinek ehhez szükséges ismerete hiányzik. III. A kritika általában az ítélő álláspontja által befolyásoltatik. Ha részrehajlatlan kritikáról van szó, oly kritikát szoktunk érteni, mely a személyre vagy tárgyra való tekintet nélkül ítél, s hagyja az eseményeket eseményeknek ; s nem von más következtetést, — az óhajtott resultatum kedveért — mint ami önként a tárgyból foly. De amint az ember ismerete szerint itél, úgy ítélete befolyásolva van a fény által, melynek segélyével a tárgyakat megtekinti s az álláspont által, melyen helyet foglalt. De ez álláspontnak nem szabad önkényűleg választottnak lennie. Kell, hogy alapos vizsgálódás következtében lett légyen nyerve s kell, hogy a helyességéről való meggyőződés oly szilárd legyen, mint a nagy Reformátornál, kinek ajkairól az ismeretes szavak hangzottak: másként nem tehetek. Ne feledjük el azonban, hogy az álláspont befolyása nem minden kritikánál egyformán nagy, úgy hogy néha semmit sem tesz vájjon egy pantheista, materialista vagy supranaturalísta ítéletét olvassuk-e, máskor ellenben magáról az ítéletről következtetést vonhatunk az ítélő álláspontjára. IV. A ker. vallás és ker. theologia mezején a Biblia az első, a mi a kritika figyelmét igénybe veszi. Sopánkodjék ezen valaki többé kevésbé : e tétel kifolyása azon magas állásnak, melyet mi a Bibliának adni méltányosnak tartunk. Hagyná a Bibliát mindenki nyugodni, nem hivatkoznék rá senki, ne említené senki mint szentet vagy legalább is nagybecsűt: a kritika is békében hagyná a Bibliát. V. A bibliai kritika vagy irodalomi vagy történeti vagy dogmatikai. Az első esetben tekinti az iratokat, melyekből a Biblia áll, mint irodalmi jelenségeket; a másodikban a bennük foglalt tudósításokat, s elbeszéléseket, a harmadikban az általuk tanított tant. A kritikának e három osztálya lcözt IcülÖnbség teendő\ mivel a tárgy valósággal mind a három esetben különböző, habár elkülönítésről nem lehet is mindig szó. Néha a történeti kritika az irodalmival karöltve jár, máskor a dogmatikai kritika nélkülözhetlen valamely irás irodalmi megítélésénél. Hogy a zsidókhoz írt levél Pál apostoltól származik-e vagy nem ? (irodalmi kritika) nem dönthető el a nélkül, hogy a levél tartalmát is kérdőre ne vonjuk. Hogy a negyedik evangelium szerzője Zebedeus fia, oly kérdés, melyre szabatos feleletet csak az irat történeti részének kérdőre vonásával adhatunk. Hogy képzelhető irodalmi kritika az ó-szövetség történelmi könyveinél a bennük foglalt tudósítások és elbeszélések megítélése nélkül; irodalmi kritika a prófétai Írásokra vonatkozólag a történelmi alap és háttér figyelembe vétele nélkül? De ha elkülönítésről nincs is szó, a köztük való különbség nem tévesztendő szem elől. A történeti kritika egy csöpp változást sem szenved, habár az irodalmival járjon ís karöltve s az irodalmi is megmarad a maga lényegében, habár dogmatikai és történelmi gyakofoltatik mellette. VI. Tekintet nélkül arra, irodalmi, történelmi vagy dogmatikai-e a Biblián gyakorolt kritika, el nem kerül' hetőhogy az ítélő (kritikus) álláspontja e mellett érvényre ne jusson. Mivel pedig a kritikus álláspontja (világnézlete) vagy natúralistikus vagy supranaturalistikus, a kritika resultatumai is különbözni fognak a szerint, a mint az Ítélet az első vagy a második világnézlet befolyása alatt hozatott. Erről csak ott nincs szó, hol a kritika tárgya tökéletes részrehajlatlanságot enged, mint pl. a pusztán chronologiai vagy geographiai kérdéseknél vagy az egyes elbeszélések s tudósítások közötti különbség kimutatásánál, mely esetekben minden a maga természetes útján halad. Ezt általánosan el kell ismerni s minden iránynak helyeselnie, senki se vélje, hogy ő teljesen »független az előítéletektől.* De itt ne feledjük, hogy bármily