Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-17 / 16. szám

tekézés, labdázás, lovagolás, sárkányozás, kapókövezés, vadméz-szedés, fűzfa-sipolás, bírófázás, puskázás tollszárral és krumplival, szappanbuborék-fúvás, golyózás, bábozás, nyilazás, bigézés, zugattyúzás; az első levelekkel való pukkangatás, ibolyaszedés, virágjóslás, fűhúzás, »kakuk« kiabálás, a íogócskázás sok faja a szabadban, a csavarintó, hintázás, boltoska, főzögető, libapásztorjáték, a bujósdi, szembekötő, gyürű-duggató, fiilbesugó, kinn a bárány, benn a farkas, kocka, csiga, gomb; újj húzás, parittyázás, keringőzés, koszorusdi, hol az ólló, mankón járás stb. stb. Némely játék időhöz és alkalomhoz van szabva. Húsvétkor járja a tojásjáték, befestik a tojást s különböző alakokat karcolnak arra ; cseresznyeéréskor a cseresznyeszárakkal húzósdít játszanak, cseresznyelével arcukat, kézfejöket és lábszáraikat apró pontokkal betátovirozzák, koszorút fűznek tövissel az ákác és cserfa leveleiből; nyárban bodzafapuskázás, lökszárból csinált duda, dinnyehajból készült kocsi huzogatás s csirkejáték vannak napirenden ; ősszel dióval, sergetyűvel és babbal nyertéznek. Disznóöléskor a felfujt hólyaggal játszanak, kukoricaszemeket tesznek belé s nagy csörgést visznek vele végbe. Karácsonykor a betlehemesek, vízkereszt napján a három királyosok járnak utcáról-utcára. De ezeken kívül a krumpliásásnak, kukoricatörésnek, sziiretelésnek cirkölesvágásnak ; valamint a havazásnak és nyári esőzésnek is meg vannak a maga jellemző játékai. S mindezek oly sok találékonyságról tanúskodnak, hogy aligha van nemzet, melynek hasonló gazdagságú játékgyűjteménye lehessen, mint a minő a miénk lesz, ha a szükséges közreműködés, a többoldalú támogatás nem fog hiányozni. A gyermekvilág körében szerzett tapasztalatokhoz sorakoztathatjuk annak fölemlítését is, hogy kis gyermekek szívesen játszanak fényes tárgyakkal, sőt a csecsemők gyakran belekapnak az emberek és állatok szemeibe is, minthogy tetszős fényesek. Szívesen néznek a tükörbe, mert játszótársat vélnek abban. A kis gyermenekeknek van akaratjuk, abból következőleg gyakran sírnak, dacoskodnak. De igen tudnak a szemből, az arckifejezésből olvasni, a melynek minősége szerint gerjed fel rokonszenvök avagy bizalmatlanságuk. Félnek a vesszőtől, erős hangtól, fenyegetőzéstől, feddő és ijesztgető szavaktól. Minők pl. »Megesz a farkas*, »Elvisz a mumus* stb. Hogy a gyermekek nyelve gyakorlottabb legyen a nehezebb kiejthető szavakban, hazaszerte divatoznak ilyféle kiejtések : »Répa, retek, mogyoró, ritkán rikkant reggel a sárga-rigó*, vagy a »kerekes kerekét kereken kerekíti kerekre*, vagy »nincsen olyan szépen szóló szép sípszó, mint a szászsebesi szépen szóló szép sípszó*, stb. Gyönyörűségökre van a gyermekeknek a madarak és állatok hangjaínak, nemkülönben a malmok és egyéb kelepelő készülékek zajának utánzása. Innen van a fütyülés, újj és száj csattogtatás különböző változata. Némely állatkákhoz versecskékkel szeretnek szólani, ilyenek például : »Csiga-biga, nyújtsd ki szarvad I« »Szűz Kata, szűz Kata, jönnek a tatárok* ; ennek más változata: »Katóka-batóka, hova viszel engem ? Égbe-e, földbe-e, tüzes kemencébe-e?« stb. Találós mesékben sem szegény a gyermekvilág. Mindezek dacára azonban, tény az, hogy a gyermekjátékok, dalok és másféle versikék száma újabb időben nem szaporodott. Ezt bizonyítja ama sorozat, melyet a máramaros-szigeti ref. lyceum jegyzőkönyvei egyikében a természettudósok vándorgyűlése alkalmából láttam, s melyet tájékozásul ezennel ideigtatok : »i802. dec. II. Iskolai gyűlés, 127. szám. Minthogy a játszásból sok baj szokott következni: annálfogva összeirattak azon játéknemek, melyek a tanulógyermekek között leginkább vannak szokásban, s e sorozatból megláthatni, melyek tilalmasak s melyek vannak megengedve. I. Laptajáték. Ez többféle : nagy kiverő : szabad ; párosdi: szabad ; a ki kap, az üt: szabad ; perce: nem szabad ; hóhérosdi s benforgó : szabad; lovaslapta (a midőn a másikon ülők kézről-kézre bocsátják a laptát, s a játékosoknak meghatározására összemennek s viaskodnak): nem szabad ; vagy pedig a lapta elejtése után a fenn ülők elszaladnak : nem szabad ; vagy a földhöz vert laptákat kapják meg: nem szabad. II. Birkózás, mely ismét sokféle. Két személy közt: nem szabad; több személy közt: nem szabad. III. Királyosdi: nem szabad. IV. Kocsi-pecsi: szabad. V. Katonásdi, mely többféle: vagy csak exercitiumból áll: szabad; vagy viaskodnak: nem szabad. VI. Pipe: nem szabad. VII. Tünó'sdi: szabad. VIII. Kígyófarka, a mikor sokan egybefogódzván, keringenek: nem szabad. IX. Lovasdi: szabad. X. Lapockásdi: nem szabad. XI. Cice : nem szabad. XII. Libásdi: nem szabad. XIII. Künn a bárány, benn a farkas: szabad. XIV. Bábjáték : szabad. XV. Sitty : szabad. XVI. Hélya : szabad. XVII. Szitásdi: szabad. XVIII. Olajtörés: nem szabad. XIX. Angyal: nem szabad. XX. Torzomborz: szabad. XXI. Csűrök: nem szabad. XXII. Disznósdi: nem szabad; gombosdi (a gomb helyett kővel: szabad, mert nyerekedni játékban nem szabad); kapcsosdi: nem szabad; motóllásdi: nem szabad; csípi-csóka : szabad: gyertyásdi: szabad; malmosdi: nem szabad; bak-fitty: nyolcas : nem szabad ; kankurja: nem szabad ; ördöghintó vagy lóginya: a gyermekeknek nem szabad ; ördög-motolla : nem szabad ; parittya: a mezőn szabad jó vígyázással, de mások közt nem szabad ; teke : nem szabad; karikázás : nem szabad ; bodzafa-puskázás: szabad; sikanyó : vigyázással szabad.« A fentebb elsorolt adatok és azoknak némi sorakoztatása eléggé jelzi ama cél nagy becsét, melyet a gyermekek játékai, rythmusos dalai és szólás formáinak gyűjteménye képviselni fog. De némileg talán azt is jelzi, mily irányban lehetnének a vidéki lelkész urak és tanítótársaink e vállalkozás támogatására. Ugyanazért én, ki irodalomismertetőmben ez ügygyei szeretettel foglalkoztam, a kötelességérzet egy nemével szóltam ez ügyben, óhajtván, hogy azt mások még több eredménynyel tegyék 1 Dr. Kerékgyártó Elek. T A R C A. Hazai könyvtáraink állapota. (Az orsz. statisztikai hivatal által kiadott » Magyarország köz- és magán-könyvtárai« című miiből.) A magyar társadalomban még nagyon kevéssé gyökerezett meg az a tudat, hogy a könyvtárak nem egyszerűen szellemi élvezetet nyújtó áruk raktárai s gyűjteményei, hanem valóságos nevelő eszközök, melyeknek gyűjtése, berendezése s kezelése nem tisztán a véletlen dolga, s nemcsak általános rendezési elvektől van függővé téve, hanem a melyek eszményi céloknak szolgálnak s így a

gyűjtés, berendezés s kezelés a különböző célok szerint módosítandó. Közkönyvtáraink ismertetésénél nem egy ecclatans példát láttunk az ily kezdetleges felfogásmódot tanúsító eljárásról. Említettünk társulatot, egyletet s szakköröket, melyek csaknem kizárólag szépirodalmi műveket gyűjtöttek össze, utaltunk a nagy könyvtáraknál azok cse-