Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-17 / 16. szám

nyek soha meg nem tántorodott védnökéhez, a pápához? Csoda-e, hogy ha a nagy elvi harc ingadozásai között némelyek időnként erősebben kapaszkodnak a több mint ezer éves pápai szék lábaihoz. Recseg ugyan időnként az a pápai szék, de igazad volt egykori pecsovicsom, nem dől az oly gyorsan össze. A míg a modern kor nagy elvi harca el nem dől, addig lesznek azon széknek mindig kisebb-nagyobb számmal támaszai, még a műveltek közül is. De hát mégis csak mozog a told. A modern kor eszméi, melyeknek gyökérszálai a 16-dik század reformációjába, jobban mondva a bibliába nyúlnak vissza, ha lassan, ha nehéz harcok árán is, de nem kételkedünk, hogy diadalra jutnak s egy-egy időnkint felújuló pápista reactio nem fogja a világtörténelmet a maga természetszerű folyásában maradandólag feltartóztatni. Farkas József. A konfirmáció kérdéséhez. (Vonatkoztatva a >Debreceni Protestáns Lap« i8S6-ik évi 44 és 45-ik számában megjelent közleményre.) Bar nem nagy kedvem van más lapban kifejtett nézetekre reflektálni, mégis a mennyiben e lap hasabjain és én vetettem fel a kérdést, melynek fontosságát nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni : felveszem elejtett fonalát az eszmecserének, melynek talán némi alkalomszerűséget Ís kölcsönöz s az én válaszom késedelmét is indokolja azon körülmény, hogy épen most van a confirmációra való előkészítés ideje. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a tisztelt ellenfelem által I használt gúnyolódás fegyverét ily komoly tárgyban nem fogom használni. Nagy szerencse az ügyre és így reám nézve is, hogy cikkíró beismerésben van arról, hogy a konfirmáció ev. ref. hitelveink szerint ünnepélyes vallásos cselekmény, s »kétségen kívül nagy fontosságú mind a konfirmálandó gyermekre, mind a lelkipásztorra nézve, ki a konfirmáláskor egyik szép hivatását teljesíti® és hogy ezt megelőzőleg »oly oktatásra van szükség, melynek folyamán a hit és erkölcsi igazságokkal kellő módon megismerkedhessél^. Ha bár az általa Ís hivatolt »Zsinati törvények« 109. §-a ezen előkészítő oktatást — nagyon is fontos okoknál fogva — a lelkipásztorok kötelességéül irja elő, még is cikkíró azt, a tanítók kezéből nem vétetné ki s erre vonatkozó érveit a) b) c) d) pontok alatt sorolja elő. Ezen érvekkel szemben — távol attól, hogy a már szentesített s életbe lépett egyházi rendelkezés okainak magyarázatába bocsátkozni akarnék — saját tapasztalaton s tényeken alapuló meggyőződésemet s nézeteimet következőkben mondom el. A konfirmációra való előkészítés kérdésében én a törvény értelmét és saját meggyőződésemet követve a mellett foglaltam állást, hogy a lelkész oktassa a confirmándusokat. Ellenfelemnek ez ellen felhozott bizonyítékai nem hogy gyengítették, de még inkább megerősítették pozitiómat. Az a) pontban felhozott érvelés épen az ellenkezőre kényszerít következtetni, mert ha a lelkipásztor a konfirmálandó gyermekek értelmi fejlettségét, lelkitehet- , ségeit nem, vagy kevésbé ismeri, ez egyik nyomós és j döntő ok arra nézve, hogy a mire eddig nem vett magának időt és fáradságot — azt a konfirmálásra való készítéssel tegye meg, mert a lelkipásztornak okvetlen ismernie kell — az általa a hit és erkölcsi élet magasabb országában kalauzolandó felnőttek gondolkozás módját, lelki erejét és indulatait. Ha az erre szükséges tanulmányt a növendékek iskolai pályáján és a konfirmációi előkészítés alkalmával meg nem tette, később sokkal nagyobb törődés és utánjárás mellett is kevesebb sikert fog elérni, sőt könnyen megtörténhetik, hogy hivő és lelkipásztor idegenek maradnak egymásra nézve, nem lesz meg közöttük a kölcsönös szeretet és teljes bizalom s így aztán hiányzani fog, a napjainkban annyira és méltán előtérbe állított belmissziói működés alapja, mely pedig legkönyebben és legszilárdabban a gyermeki fogékony kedélyben vethető meg, a mire nézve leginkább s legnagyobb biztonsággal a konfirmációra való előkészítés kínálkozik, a mikor is a lelkipásztor a növendékek szíves ragaszkodását és szeretettel párosult tiszteletét megnyerte, ezen érzelmek nem csak személyisége körül csoportosulnak, hanem a történetesen utána következő igehirdetőnek is megkönnyítik, sőt gyönyörűségessé teszik Isten országának építését. A b) és c) pontokban foglaltakra együttesen reflektálok ; ha az igazi jóakaratból csak egy szemernyi hiányoznék, itt könnyen azt is ki lehetne olvasni, hogy cikkíró a konfirmándusok előkészítésének tartalmát és terjedelmét hajlandó lenne azon hit és erkölcsi fejlettség határai közé szorítani, melyek az elemi iskolában, nem ritkán csak a 3. és 4. osztályig terjednek ; azonban én ezen feltevéstől eltekintek, sőt miután cikkiró a tananyagot s annak keretét egy szóval is sehol nem érinti, örömest elhiszem, hogy a most közhasználatban levő »Vallástevő katekismusok« betanultatását ő sem tartja elégségesnek; nagyon természetes hát, hogy egy új tananyag, még pedig meglehetős terjedelmű, míg egyrészről a törvényszabta lecke órák rendébe — a tanítók részére — be nem osztható, mert azt sem a népoktatási törvény, sem maga az elérni szándékolt cél meg nem engedik, addig másrészről a leckeórákon kívül egy újabb tudomány előadása és elsajátíttatására újabb díjjárás nélkül a tanítók nem kötelezhetők; és már ide vonatkozólag azt is mondhatom, hogy a tanitói kárták a konfirmándusok előkészítését nem sorolják a kötelességek közé vagy a melyikbe elvétve, fölemlíttetik, ott külön jutalmazás is van biztosítva. - Arra is volt eset, hogy midőn egy ily kártavai biró tanítótól az újabb időben — de még a »Zsinati törvények előtt — a lelkipásztor átvette a konfirmándusok tanítását, a tanító nem önérzetének elkeseredésében panaszolt, hanem jövedelem csonkulás miatt, persze hogy panaszával el lett utasítva. A tanítók, mennyiben képesek vagy nem képesek a konfirmációi előkészítést elvégezni, e felett általánosságban bírálatot senki igazságosan nem mondhat. Vannak, kik erre képesek, de viszont találkoznak olyanok Ís, kik a vallástanítást az egész elemi iskolai folyam alatt nem emelik azon színvonalra, mely egy igaz és lelkes protestáns előtt kívánatos. Ennek oka az egyénekben is, de főleg a mai oktatási rendszerben és viszonyokban keresendő, a mikor egy tanító 80—95, több gyermekkel foglalkozik, 14-féle tantárgyat tanít, bizony azon alig percekre számítható idő alatt, melyet a leckerend a vallástanításra enged, a legnagyobb buzgalom és ügyszeretet mellett sem érhet el oly eredményt, mely a konfirmációi j előkészítést csak részben is helyettesíthetné. Mindezekhez hozzá járul még az is, hogy a kon-