Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-04-10 / 15. szám

»A prédikáció ugyanis — mint Szász K. püspök úr megokolása mondja — nem merítheti ki a vallásos eszmék egész körét.« S még ha kimeríthetné is, de a prédikáció, bármily népszerű legyen különben, sohasem szállhat le egy bizonyos magasabb színvonalról; holott p. o. egy népszerű szabad előadás keretében, kivált a mi egyszerű falusi népünk előtt, a lehető legnagyobb részletességgel, úgy szólván: töviről-hegyire magyarázhatunk meg mindent. Tehát, meggyőződésem szerint, úgy a hívek szellemi szükségleteinek minél teljesebb kielégítése, mint a lelkipásztor sikeresb működhetése szempontjából a szószéken kívül egy más7

újabb tért kellene magunknak teremtenünk és pedig első sorban : a szóban forgó valláserkölcsi előadások tartása által. És ez nem is járna sok nehézséggel; főleg falusi gyülekezeteinkben a legegyszerűbb módon valósítható. Engedelmet kérek, hogy pár szóval hivatkozhassam az általam követett eljárásra. Részemről az egyháztörténelmet tartván e szabad előadások céljára legalkalmasabbnak, gyülekezetem körében már ezelőtt hét évvel megkezdtem ez úgynevezett »egyháztörténelmi előadásokat.« Tartottam pedig a téli hónapok alatt, eleinte minden csütörtök délután 3 órakor, mivel pedig ez időpont sokakra nézve szokatlan és kényelmetlen volt, a második évtől fogva már csütörtök reggelenkint, az istenitisztelet bevégeztével és pedig a mi viszonyaink közt az erre legcélszerűbbnek talált és tapasztalt helyen : a templomban, a papi székből. Természetes, hogy kezdetben rendkívüli volt az érdeklődés, de aztán nagyon is megcsappant. Mindamellett tágítani nem akarván, bármilyen, kevés volt is a hallgatóságom, előadásomat mindenkor megtartottam. Sikerült is lassankint mintegy 25—30 férfiból álló törzshallgatóságot gyűjteni magam köré; ezenkívül a körülmények szerint olykor az asszonyok közül is többen bent maradnak, a nagyobb iskolás-fiúk pedig minden alkalommal. Dolgaik felől is többen ráérhetnének ugyan, de köznépünk ismeretes indolentiája mellett ennyi eredménynyel is meg lehetünk egyelőre elégedve. Mert ez a kevés számú hallgatóság aztán igazán hálás publikum. Az első években ugyan, míg ez egyháztörténelem kevésbé ismert és érdekes korszakait tárgyaltam, kissé szórakozott volt, de a mint áttértem az őket közelebbről érdeklő reformáció-korabeli eseményekre, azóta az én hallgatóim a lehető legodaadóbb figyelemmel lesnek minden szót ajkaimról. Természetes, hogy magam is is arra törekszem, hogy előadásom minél egyszerűbb, népszerűbb és érdekesebb legyen. E tekintetben 7 év alatt már is örvendetes előhaladást tettem, s az előadásra való készület korántsem ad annyi gondot, mint kezdetben. E télen p. u. Kálvinról beszélgettem, illetőleg olvastam fel előttük, Révész Imre ismert monográfiájából. Ha már kezünkben a vezérvonal, nem nagy nehézségbe kerül abból a felolvasásra alkalmas részleteket kiválasztani, s azokat egy kis népszerű magyarázattal kisérni. És nem is hinné az ember, hogy ez előadások keretébe mennyi mindenféle, közelebbi és távolabbi vonatkozású tárgyat lehet bevonni. Előjön p. u. a kálvini reformáció történetében a bibliának francia nyelvre történt átültetése. Milyen jó alkalom: kitérni kissé a biblia-fordítások történetére, s ha csak pár szóval fölemlíteni, hogy mikép jött létre nálunk is a nagy használatban levő bibliafordítás, s újabb időben micsoda mozgalom indult meg hazánkban ez immár elavult Károli-féle fordítás revisiója tárgyában. Vagy még egy példát. Révész » Kálvin életé«ben előfordul egy helytt a Marót neve is. Nem ismeretlen név híveink előtt sem, mert ott van minden énekeskönyvben ; de mily érdekes és tanulságos magyarázatot lehet ezzel kapcsolatban tartani, általában a reformáció korabeli énekek keletkezésénél a mi Szenei Molnár Albertünkről s a legújabb énekügyi mozgalomról hazánkban. íme, mily szükséges tudnivalók egy prot. emberre nézve, a mikről pedig prédikációnkban vagy egyáltalában nem, vagy csak nagy általánosságban szólhatnánk. Ezért szükségesek ez egyháztörténelmi előadások. De bocsánat ez aprólékosságokért. Nem oktatni csak kedvre hangolni szeretnék másokat is, hogy már a legközelebbi téli idény alatt minél többen próbálkoznának meg gyülekezetük körében hasonló irányú előadások tartásával. Magára a lelkészekre nézve is megbecsülhetetlenül hasznos ez, ha másért nem, az önképzés szempontjából. Az embert kutatásra, tanulmányozásra ösztönzi, míg másfelől a népszerű szabad előadás nem épen könnyű munkájában is jó gyakorlatot szerezhet magának. Mindamellett nem szükséges e dologhoz semmi nagyobb apparatus.. Ha csak arra szorítkoztunk is, mit iskolai pályánkon elsajátítottunk, de azt a hallgatóságnak lehetőleg élvezhető módon tudjuk előadni, már elég. Az sem szükség, sőt nem is szabad, hogy minden alkalommal hosszasan vegyük igénybe hallgatóságunk figyelmét: egy jó félóra, vagy ha a tárgy kevésbé érdekes, egy jó fertály óra is elegendő a célra. S néhány év múlva annyira bele éli magát e dologba a pap is, a hallz gatósága is, mintha egyszerűen a köznap reggeli könyörgésre menne. Magától értetik, hogy ez előadások tartásáról a mi falusi gyülekezeteinkben csakis a téli hónapok alatt lehet szó. A mi engem illet, kezdetben már december hó első csütörtökjén megkezdtem a munkát, később azonban a karácsonyi ünnepekre való készület miatt, az újév első csütörtökjén tartottam s tartom az első előadást, így, miután 7 év alatt mindössze 61-re rúgott előadásaim száma, egy-egy téli idényre csakis 8—9 előadás jut. Tehát egy kis munkakedvvel akármelyik lelkésztársam megpróbálkozhatik e hova-tovább nagyobb lelki élvezetet nyújtó feladattal. Mégis különösen a kezdő lelkészeknek ajánlom én ez ügyet szíves figyelmökbe. Nem különben nagy várakozással nézhetünk kivált a budapesti reményteljes theol. ifjúság majdani működése elé, azon ifjúságénak, mely szerencsés a központban mostanában rendezett vallás-erkölcsi előadásokat látogathatni, s elég fogékony is arra, hogy a kedvező benyomásokat kitörülhetetlenül lelkébe vegye, s azon szent elhatározásra buzduljon, hogy majd ha számára is megnyílik a lelkipásztorkodás mezeje, ha szerényebb tehetséggel és egyszerűbb körben is: ugyanazt az Istennek s embernek tetsző munkát végezze, a mire most anyaszentegyházunk jelesei a fővárosban oly utánzásra méltó derék példát adtak. Lévay Lajos. ISKOLAÜGY. A gymnasiumi vallástani kézikönyvek és a konventi tanterv. (Vége.) Az elmondottakból önként következik, hogy nem értek egyet K. úr azon állításával, hogy az egyes könyvek ismertetésénél (habár röviden is) meg kellene említeni a könyv »keletkezésének helyét és idejét s a keletkezés okait.« Erre kivált az ó-szövetségben nincs szük-