Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-04-03 / 14. szám
A munkácsi és botrágyi ev. ref. egyházak lelkészi állomásaira, melyek közül az első készpénz, tiizifa, stóla, kevés szántó, kaszáló föld haszonbéréből bejött jövedelmét számítva, 7-800 frtra megy, s így 3-ad osztályú, azonban ezen javadalmazással össze van kapcsolva a munkácsi országos fegyintézetnél teljesítendő lelkészi szolgálatokért járó 800 forint javadalmazás élvezése is, úgy azonban, hogy erre nézve a nagyméltóságú igazságügyi minisztérium jóváhagyása fel van tartva, melynek kinyerése után ez egyház az i-ső osztályúak közé tartozik. A botrágyi egyházhívek különféle terményneműeket fizetnek, mely jövedelem után az egyházmegyei közgyűlés által ez az i-ső osztályba lett felvéve. Pályázati határidő ápril hó 14-ig terjed s az erre vonatkozó kérvény a beregi ev. ref. esperesi hivatalhoz Barabásba (postahely) küldendő. Debrecen, 1887. márc. 28. Révész Bálint, ^J^ tjiztJ^ iz; -A-T. A tiszántúli ev. ref. egyházkerület nagy-szalontai egyházmegyéjében levő ménes-gyoroki lelkész-tanítói állomásra. Evi fizeté-e: lakáson kívül 450 frt, melyből készpénz 330 frt, a többi a fizetésben álló fold és fa illetményből és palást-díjból folyik be. E szerint ezen állomás ÍV. os/.tályú. A kellően felszerelt pályázatok f. évi május hó i-ig a n. szalontai ev. ref. egyházmegye esperesi hivata'ához Nagy-Szalontára küldendők. Debrecen, 1887. március hó 30. Révész; ZBálirLt;, püspök. A debreceni tlieologiai akadémiában az Apafi-alapítványi egyik rendes tanári székre, melyhez főtantárgyul az új-szovetségi írásmagyarázat tanítása van köttetve, pályázat nyittatik. A megválasztandó tanárnak tantárgyai jelenleg a következők : Új szövetségi írásmagyarázat egész éven át het. 4—4 ó. Biblia theología » » » » 3—3 » Ó szövetségbe való beveze'.és I. félévben » 3 » Új-szövetségbe való bevezetés II. » » 4 » A íőtantárgyon kívül a többi tudományok a körülményhez képest módosítás és változtatás alá eshetnek. A tanórák számát is rendkívüli szükség esetében szaporíthatónak kívánja tekinteni az egyházkerület. Tanári fizetés: az Apafi-alapítványból rendes tanári évi díj 1400frt, lakbér fejében 300 frt, vagy természetben lakás, ha sor szerint tanári lakot nyer. Szab kir. Debrecen városától 34 köbméter tűzifa beszállítva, és 63 frt bor deputatum címen. A tanári nyűg- és gyámintézetnek a meghatározott feltételek mellett köteles és jogos élvezője lesz. Hivatalát az 1887/8-ik tanév kezdetével foglalja el, szakkörébe eső tanári székfoglaló beszéd tartásával. Pályázóknak figyelmébe ajánltatnak köznevelési, közoktatási szervezetünk 142-ik § a, s ennek alapján az egyetemes konvent által legközelebb a theologiai tanárok minősítését mégha1 ározó föltételek. Továbbá az újszövetségi Írásmagyarázatban való jártasságon kívül az ó-szövetségi Írásmagyarázatban való képesség is igazoltassák. Pályázók kérvényöket hiteles bizonyítékokkal felszerelve a tiszántúli ref. egyházkerület püspöki hivata'ához Debrecenben 1887-ik évi ápril hó 30-áig adják vagy küldjék be. Kelt Debrecenben, 1887. március 29 én. Eévész Bálint, püspök. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben, a gömöri egyházmegyéhez tartozó bátkai lelkészi á'lomásra pályázat hirdettetik. E lelkészi állomáshoz kötött évi jövedelem 750 forint 60 krt tesz, így a 3-ik osztályba tartozik. Pályázók kérvényöket, kellően felszerelve, f. évi ápril hó 24-ik napjáig kötelesek beadni, nt. Nagy Pál esperes úrhoz Tornallyán. Miskolc, 1887. március 29-én. IKI-mn. Bertalan, püspök. Briinni kelméket elegáns nyári öltözetre 3'io méteres szelvényekben, minden szelvény 4 bécsi rőf frt 4.80 igen finom, f.t 7.— legfinomabb, frt 10.50 legesl gfinomabb valódi gyapjúból, valamint kammgarn és felsőkabát kelméket, úgyszintén utazó-plaideket, darabját 5 és 6 frtért, szállít az összeg utánvétele mellett a szilárd és jóhirűnek ismert posztógyári raktár SI KG EL-1MII0 F Brünnben, Ferdlnandsflasse Nr 53. — Magyarázat. Minden szelvény 3'iomtr. hosszú és 135 cm. széles, s isy teljesen elegendő egy tökéletes férfi-öltözetre. A fönnebbi cég ismeretes szilárd-ága éí jelentékeny munkaképessége kezeskedik arról, hogy csak a legjobb áru pontosan választott minta szerint szállíttatik. — Miután most igen sok szédelgő cég „briinni áruk" köpenye alatt garázdálkodik, ezek ellenében a fönnebbi cég mintákat küld ingyen és bérmentve. 5—2 0 Ujabban megjelent EGYHÁZI BESZÉDEK. Szász Károly. Csak a Krisztust! Alkalmi és közönséges egyházi beszédek. Ara 1 frt 80 kr. Dobos János. Egyházi beszédei 4 kötet. Egy-egy kötet ára 1 frt 80 kr. Hetesy Viktor. Egyházi beszédvázlatok. Bennefon L'année pastorale stb. cimű munkája után franciából fordítva. Ára 1 frt 20 kr. Ezeken kívül teljes raktára a protestáns egyházi és iskolai irodalom termékeinek. Mindennemű imádságos könyvek, zsoltárok, énekes könyvek, egyszerű és diszes kötésekben. Teljes és kimerítő könyvjegyzéket bérmentve küldök. Megrendelések 5 frttól kezdve bérmentve teljesíttetnek, kisebb összeget célszerű posta utalványon megtoldva 5—10 kr (hogy a keresztkötési díj kiteljék) beküldeni. Budapest, 1887. február hó. Kókai Lajos 6—6 könyvkereskedése. Felelős szerkesztő: Dr. Ballagi Mór. Főmunkatárs: Szőts Farkas. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Ballagi ÜMIór. DEÜTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.