Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-27 / 13. szám

maga az iskolatörvény is nyújt némi támpontokat. Ugy látszik ezeket Kuliíay és társai nem vették észre. Én észrevettem s igyekeztem is azokat érvényesíteni; de erről alább. A második vészhozó tény. hogy Horvát-Szlavonország területén még ma is az 1859. szeptember í-i csász. pátens tekintetik a mindkét ^hitvallású evangélikusok egyházi (és iskolai) ügyeire nézve szabályozónak; ellenben az 0 cs. és Ap. királyi Felsége által szentesített reform, egyházi (zsinati) törvényeink kihirdetve s egyházi kormányzatunknak ez értelemben való jogköre elismerve nincsen. Az 1859. szeptemberi pátens az 1860-dik május 15-iki legf. kézirattal visszavonatott, hatályon kívül helyeztetett; felfogásom szerint egészen és teljesen s nem csak a szoros értelemben vett Magyarország területén, hanem mindenütt, a hol érvényben állt vala. (És közbevetőleg szólva, ezért volt helytelen szlavóniai egyházaink lelkészeinek a horvát-szlavon országgyűléshez 1864-ben intézett feliratukban a pátensre is kivatkozni.) Ámde a pátenst visszavonó s hatályon kívül helyező 1860. májusi rendelet Horvát Szlavonországban nem hirdettetett ki s az ottani hatóságok (sőt mint a zágrábi patentalis evangel. egyház példája mutatja, még némely egyházi hatóság is *) arra mint jogszerint fennállóra hivatkoznak, ellenben a mi Zsinati Törvényeinkről mit sem tudnak. Ezen a bajon a mi szlavóniai egyházaink s papjaink csakugyan nem segíthethetnek; még egyházmegye vagy egyházkerület sem. Ez állapot megváltoztatásáért: az 1859-ki pátensnek Horvát-Szlavonország területén is hatályon kívül helyezéseért mindenkép a két ev. egyháznak közösen, ellenben Zsinati Törvényeinknek hatálybatételéért s kihirdetéseért: egyetemes konventünknek kell O felségéhez, alkotmányos magy. kir. kormánya útján folyamodnia. Ezzel ottani szabad mozgásunk egy nagy akadálya (a pátens) volna elhárítva s egy erős támasza (Zs. törvényeink érvénye) volna kézünkbe adva. Es mivel Horvát-Szlavonország területén reform, részről különösen két egyházkerület, a dunamelléki és a dunántúli van legközelebb érdekelve, remélhető, hogy ez irányban e két egyházkerület vagy közgyűlési felirattal, vagy képviselői által, az e. konventen meg is fogja tenni áz indítványt. A harmadik vészhozö- tény, hogy a horvát- ! sziavon hatóságok eddig legalább épen nem *) Legyen itt * alatt megjegyezve, a, nélkiü hogy . a zágrábi egyház ügyeire ki akarnék terjeszkedni, hogy tudomásom szerint — a Kuliíay cikkében is kétes magatartásunak jelzett Dianiska András, volt zágrábi, most lőcsei ev. lelkész ;

úr, zágrábi működéseért (1879—1882) a magyar protestáns egyház hazafias elemeinek inkább elismerését, mint az ő hazafias szellemében való kételkedést érdemli. Sz. K, barátságos indulattal viseltettek sem a protestáns egyház, sem a magyarság irányában. Tudjuk, hogy Horvátország területén egész 48-ig protestánsoknak létezni sem volt szabad s a magyarvallásszabadsági törvények, az 1790—91 is, csak Szlavónia (nem egyszersmind Kroatia) területén voltak érvényben. Horvátországban az egyetlen egyház, a zágrábi, csak a szeptemberi cs. pátens uralma alatt jött létre. Csoda-e, ha az ominosus horvátmagyar kiegyézés s ama hirhedt fehér lap által teremtett Horvát-Szlavonországban a mi szlavóniai magyar református egyházaink s iskoláink nem sok rokonszenvvel találkoznak s ellenökben az 1874-ki iskolatörvény, még a hol javunkra volna is magyarázható, legszigorúbb és legridegebb értelmezése szerint alkalmaztatik ? Nem csak ellenünk magyar s egy kis részben szerb reformátusok ellen; hanem a szerb ajkú görög keletiek ellen is, mert ők sem katholikusok és horvátok. Hogy azonban e részben is, ha nem a horvát népnél, de a horvát-szlavon hatóságoknál, a mostani bán s a legújabb főispánok alatt, sőt maga a zágrábi országos kormány és országgyűlés részéről is kedvezőbb fordulat állott be s kezd (ha lassan is) érvényesülni, azt mindenki tudhatja, a beavatottak mindenesetre tudják. Midőn én 1884 végén püspöki hivatalomba léptem s egyházkerületemben kissé szétnézhettem, az egyik ok, melyért kánonszerű püspöki látogatásaim első szinteréül az alsó-baranya-bácsi egyházmégyét tűztem ki, az volt: mert szlavóniai egyházainkat és iskoláinkat (melyek tudvalevőleg ezen egyházmegyéhez tartoznak) akartam meglátogatni s a helyszínén tanulmányozni helyzetüket, ismerni bajaikat. Én legalább (a mennyiben a > Csendélet* irója az egyházi főhatóságok alatt talán engem is értene) nem soká néztem tétlenül e dolgot s nem soká aludtam felette. Alig végeztem szlavóniai egyházaink látogatását 1885. távaszán, már azon év nyarán terjedelmesebb emlékiratszerű beadványt intéztem horvátszlavon bán úr O Exjához, melyben szlavóniai felekezeti iskoláinknak az egyház testétől való elszakíttatása s községiekké (horvát-szlavon értelemben) tétele ellen panaszoltam ; az eljárásokat, melyek mellett ez, nem minden erőszakolás nélkül, mindenesetre lelkészeink s presbyteriumaink meglepésével, egyházi főhatóságainknak pedig kikerülésével — és tudtán kivül történt, felpanaszoltam s — részint saját egyházi és iskolai autonómiánkból és O Félsége által szentesített Zs. Törv.-ből, de részint magából az 1874-ki horvát-szlavon iskolai törvényből is érvelve — orvoslást kértem. Majd, ugyanazon év őszén, O Felségének Pozsegában jártakor, felhasználtam — mint a szla-