Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-13 / 11. szám

oly magasztos célokat nem tűztek mint Izráel népe elibe az ő prófétái, és soha nemzet a legmagasabb aspiratiókkal kebelében oly mélyre nem sülyedt, mint az időszámolásunk előtti századokban Izráel. Állami élete megszüntetve, népe a szélrózsa minden irányában szétszórva, a végenyészet felé sietett, s bizonyára emlékezete is elveszett volna, mint annyi más régi nemzeté, ha nincs az a talizmányjuk, melylyel a nép akkori vezetői, az Írástudók, a nemzeti öntudat fennmaradását örök időkre biztosíthatni hitték, s e talizmán nem volt egyéb, mint Izráel szent hivatásáról szóló ó-szövetségi irodalom. Mentül komorabb színt öltött a jelen, mentül fenyegetőbb közelben látták a végelpusztulást, annál nagyobb hévvel fordultak az ősök ama drága hagyományához, a nemzeti irodalomhoz, melyből mint egy boldogabb regióból feléjük hangzott a nemzet múltjának, a dicső régi ősöknek szózata. Hogy mily szédítő magasságban képzelték azokat a régieket az újabbakhoz képest, erről a zsidó nép akkortájban keletkezett talmudjában igen sajátságos nyilatkozatokat olvashatni. Egy helyt így szól: >

Az elődök szíve olyan volt, mint a templom ajtaja, az utódoké, mint a tű foka/ Máshelyen ez van megírva ; y

Különb az elődök körme az utódok derekánál.* Ismét másutt: .Ha az elődök angyalok fiai voltak, mi emberek fiai vagyunk, ha pedig azok voltak emberek fiai, akkor mi olyanok vagyunk, mint a szamarak/ A nyilvános élet mély sülyedésére mutató e sötét világnézet nagy befolyással volt a nemzeti irodalomnak, mint ősrégiségnek minden képzeletet felülhaladó túlbecsülésére, és épen nem csodálkozhatni, hogy amaz iratokat nem csak tartalmukra nézve szenteknek, hanem még egyes szavaikat, sőt betűiket, Írásjeleiket is Istentől eredteknek és olyanoknak állították, melyekben egyenkint a legmélyebb titkok lappanganak. Ezentúl Izráel népének egész szellemi élete e könyv tanulmányozására pontosul össze, úgy hogy századokon át irodalmi munkássága nem egyéb, mint ama szent könyvek visszhangja, melyeknek törvényt illető tartalmát kifejteni a talmudisták, azoknak szövegét megállapítani és romlástól megóvni a masszoreták vállalkoztak. A 12 foliökötetre menő talmud, mely a zsidó tudósoknak említett szellemi munkásságának több századbeli gyümölcse, voltaképen nem egyéb, mint a mózesi intézményeknek olyatén magyarázata, mely a független államélettel biró nemzet számára alkotott törvényeknek merőben átváltozott viszonyok közt élő társadalomra való erőszakolását célozta. Ez által amaz egykoron életteljes igék, melyekben isten ereje lakozott azok üdvözítésére, kik hallgatták, most mint bebalzsamozott múmiák a régi élet szinét hazudozták, valójában pedig csak arra szolgáltak, hogy jelent és jövőt holt formák és betűk bilincseibe verjenek. Istennek hála, hogy tévedés a tanirányban nem vonja maga után szükségképen az erkölcsi életnek is elfajulását. — Mert bármi kárhozatos, következményeire nézve bármi végzetes volt is a talmudistáknak betű-imádó vállalkozása, meg kell mégis hajolnunk az erkölcsi nagyság előtt, mely ama férfiakat lelkesítette, midőn tévesztett irányban bár, de mindenesetre szent cél érdekében lankadást nem ismerő kitartással fáradoztak. Nem kis érdemük a talmudistáknak az is, hogy iskolájukból kerültek ki a masszoreták neve alatt ismeretes ama férfiak, kik életük feladatául tűzték volt, hogy az ó-szövetségi szent irást abban az állapotban tartsák fenn, a melyben a szóbeli hagyomány nyomán igazított korukbeli codexek azt feltüntették. Valóban csodálatraméltó az a hangyamunka, melyet elébb a talmudisták, később a masszoreták az ó-testamentumi szöveg épségben tartására fordítottak. Megszámlálták az egyes könyvek egyes szavait és betűit, meghatározták melyik szó esik a könyv közepére, följegyezték a szók írásában mutatkozott orthographiai eltéréseket, valamint egyéb variansokat, sőt egyes betűknek a rendestől mekkoraságra nézve eltérő alakjait is stb. stb. Mind e kicsinyes, de céljukat tekintve nagy jelentőségű műveletek eredményei sok ideig csak a szöveg szélire írt jegyzetek alakjában léteztek, míg azokat a ió ik század elején egy zsidó tudós külön munkában összegyűjtve, adta ki; a 17-dik század elején pedig a híres hebraista Buxdorf jTiberiás* című nagy munkájában a keresztyén világgal is megismertette. Ez azonban nem tartóztatta vissza Buxdorfot, hogy az egész ügyről ezt a maliciosus megjegyzést ne tegye: A zsidók úgy vannak a bibliával, mint az a szamár, mely kincseket hord a hátán mások számára, s maga bogácskórót eszik. Nem a volt a legnagyobb hiba a most fejtegetett felfogásban, hogy a bibliának tán értékén túl menő becset tulajdonítottak, hanem inkább az, hogy a biblia nagyratartását még az Írásjelekre is kiterjesztvén, a betűimádás miatt valódi belső értékét, szellemét szem elől tévesztették. E felfogásunk helyessége mellett szól maga az üdvözítő, ki a hegyibeszédben e kérdésről így nyilatkozik : >Ne gondoljátok hogy jöttem a törvénynek és prófétáknak eltörlésökre. Mert bizony mondom nektek, hogy míg az ég és a föld elmúlik, egy kis jóta, vagy egy pontocska el nem múlik a törvényben, míg mindenek be nem teljesednek/