Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1887-03-06 / 10. szám

KÖNYVISMERTETÉS. A Károlyi grófok levéltára. Cvdex diplomaticus comitum Károlyi de Nagy-Kár oly. A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. A család megbízásából kiadja gróf Károlyi Tibor, sajtó alá rendezi Géresi Kálmán, I. kötet, XVIII. + 620. I. II. kötet, XXXVII. + 578. I. III. kötet, XXIV. + 634. lap. IV. kötet. VIII. -f 624. lap. Budapest, 1882—1887. Egy-egy kötet ára 5 frt. Külföldön a nagy múlttal biró vagyonos családok legtöbbje kiadta vagy kiadatta már levéltárát. Nálunk e tekintetben az ősiség e'törlése óta, csak annyi történt, hogy előkelő családaink megnyitották a történetbúvárok előtt levéltáraikat. Nekünk mindössze két főúri családunk van, mely a noblesse ob'ige elvét alkalmazta levéltárára is, s nagy anyagi áldozatot hozott azok kiadására. A Zichyek okmánytára után a Károlyiaké, ily elhatározás eredménye. Nagyszerű gyűjtemény ez, mely tulajdonkép a Károlyiak oklevelein kívül, számos más, jobbára ama családdal atyafiságban állott családok okleveleit tartalmazza. A régi világban nemcsak a kard élével szerezték s őrizték meg a vagyont, hanem époly mérvben gyarapították, állandóságukat épúgy biztosították kutyabőr- és papiros-okmányokkal. Á levéltárak voltak fegyvertárai a pörös feleknek, s gyakran egy-egy kutyabőr fölért egy-egy falu birtokával. A Károlyiak, mint minden virágzásra emelkedett család, a legrégibb kortól fogva, kiváló gondot fordítottak levéltárukra. A család levéltára a bizonyság, hogy a Károlyiak maguk, vagy prókátoraik (procurator) állandó vendégei voltak Váradnak, Lelesznek, Szent-Jobbnak; Budán pedig alig folyt le törvénykezési octava a nélkül, hogy a Károlyiak pöre, lega'ább halasztással ne szerepelt volna benne. Ily levéltár közkincscsé tétele nagy nyereség a hazai tudományosságra nézve, s még nagyobb azért, mert szakértő kezekbe került. Géresi Kálmán debreceni ref. akadémiai tanár, mint okmánykiadó, a jelen kötetekben a Sickel-féle okmánykiadási elveket Zimmermann Ferenc nagyszebeni szász egyetemi levéltárnok után, nálunk legelőször alkalmazta szigorú következetességgel. Még az Anjoukori okmánytár és a gróf Zichy család okmánytára a régi csapáson haladva, alig mutat valami haladást a Fejér-féle ok'evélkiadási módszerrel szemben. S a mint azon okmánygyüjteményeink kiadóit annak idején méltán rótták meg avult rendszerökért *) : úgy nekünk, Géresi publicatiójáról szólva, kötelességünk kiemelni e kiadás szabatosságát. Kiváló diplomatikusok minutiosus gonddal állapították meg az okmányok kiadásának mikéntjét. Egész irodalom szól e thémáról,**) mely meghatároz'a, hogy *) Legújabb oklevélgyűjteményeink és az oklevelek publicatiója. S2ázadok, 1879. 223—238. 320 — 325. 1. **) Böhmer: Ansichten über die Wiedergabe handschriftlicher Geschichtsquellen in Druck (Fiiedmann: Zeilschrift für die Archive Deutschlands. II. 131.) — Waitz: Wie soll man Urkunden ediren? (Sybel: Historische Zeitschrift. IV. 438.). — Roth v. Schi-eckenstein : Wie soll man Urkunden ediren? Tübingen, 1864. — Pertz : Monumenta Germinanie historica. Tom. 1. besprochen v. Th, Sickel. Berlin, 1873. — Codex diplomaticus Saxoniae regiae. Seine bisherige Herausgabe u. seine Weiterführung v. Dr. O. Posse. Leipzig, 1876. — Zimmermann : Über die Herausgabe von Urkunden (Korrespondenzblatt des Vereines für siebenbürgische Landeskunde. 1878. S. 45. 68.). — Amlacber's Urkundenbuch der Stadt Broos, bespr. im Korrespodenzblatt (I. Behandlung der Texte. II. Wiedergabe der Texte. III. Dati-az okmányok rövidítései megfejtendők s kiegészítendők, hogy mikor kell használni nagy betűket, mikép Írandók a tulajdonnevek, mennyire veendők tekintetbe a marginalis és dorsualis jegyzetek stb. A szöveg értelméhez alkalmazkodó pontozás, melyet már a humanisták állapítottak meg, de a melyet okmánykiadóink Géresi-ig nem követtek ; a pontos tartalommutató, melyet Carlyle óta a világirodalom minden productiv történésze erősen sürget, még pedig név- és tárgymutató együttesen, amint Fischer meggyőző érveléssel követelte *); a sajtóhibáktól csaknem egészen mentes editió : mindezek a kiváló tulajdonok föllelhetők a Károlyi oklevéltárban, s mindezek együttvéve kiválóan gondos, szakavatott, lelkiismeretes munka tanúbizonyságai. Valóban elismerésre méltó helyes eljárás volt Géresi úrtól, hogy az okmányok szövegét parányi kivétellel (az »y« 1) teljesen a legújabb tudományos rendszer szerint adta ki. Csakhogy ő ezen elvek alkalmazásában az újítók szokása szerint, nem tudott mértéket tartani, amennyiben a latin szövegekre nézve európaszerte elfogadott kiadási elveket logikai következetességgel vitte át a magyar okmányokra is. Kétségkívül jobb lett volna megkülönböztetnie a latin szöveg kiadásának alapelveitől a magyar szövegét, 1600-ig bezárólag. Eleddig bizonyára nem ok nélkül történt, hogy egész 1600-ig minden magyar nyelvű iratot betűhíven, a maga incorrectségében tettek közzé. Mert a magyar írás egész a XVII. századig rendkívül szabálytalan s alig adható vissza mai helyesírással. Akik a mai helyesírás szerinti átirást megpróbálták, rendesen pórúl jártak. Az átiró mindig tömérdek botlásnak van kitéve, mely néha magából a kiadott szövegből is kiolvasható. így pl. tudva, hogy a a XVI. században a »sz« hol s-nek, hol z-nek, hol zs-nek s csak ritkán van »sz«-nek írva, azt kérdezhetjük, vájjon helyes-e, hogy Géresi úr 1566-ból szár-szeg lóról, szár paripáról szól (III. 363.), Há'ha saV-szeg ló, sár paripa olvasandó szár helyett ? S ez nem henye kérdés. Mert a sár itt sárga helyett állana, épen úgy, mint Geleji Katona magyar grammatikácskájában (1645. P. II. c. 12.) »sár-arany, pro: sárga arany*, vagy Pápai Páriznál sárarany: aurum fulvum, sár-tök (ma »sáritök*) Colocynthis. Viszont a XVII. században az eredeti helyesírást tartja meg az átírt szöveg egy-egy szavánál, mi által nyilvánvaló hibát követ el. Bakaczint (IV. 549.), bizonyára bakacsinnak kellett volna írnia, mert mindig így fordul elő. »Két kaszáló — így közli — egyiket góliásnak híják, másik egy gazos rét« (IV. 595.) Itt a »góliás« kétségkívül gólyást jelent, tehát így kellett volna írni. Az előttünk fekvő négy vaskos kötetnek első sorban a jogtörténész veheti nagy hasznát, de figyelmes böngészéssel a lörténetirodalom bármely ágában búvárkodó egyén is becses adatokra bukkanhat bennök. Cselén, ki a »király szolgái* közt legyűrte Zách Feliciánt, minő jutalmakban részesült e hűségeért, pontosan megolvasható az I. köt. 80. és 117. lapjain, s még 1354-ben is éreztetik ivadékaival Anjouházi királyaink hálájokat (217. 1.) De maga a merénylet is bőven le van írva (a 119-ik lapon); elmondja a király, mikép rohanta meg családját Felicián, s bősz dühében — így rang, Regest, Siegel, Anmerkungen), 1879. S, 95. — Franciaországban e kérdésről számos önálló munka jelent meg; a legkiválóbbak Champollion-Figeac, Midolle, Chassant és Léon Gautier művei. *) Acta imperii selecta. Gesammelt v. J. Fr. Böhmer. Ilerausg. aus seinem Nachlasse. Innsbruck, 1870. az előszó XXXVI. s követk. lapjain.