Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1887 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-02 / 1. szám
logia alapja csak akkor szilárd, ha speJculátió és hittan elkülönítve maradnak. Egyik iratában p. o. óva int a spekulátió hierarchiájától vagy egy spekulatív hittantól, mely sokkal rosszabbá fajulhat, mint a római. Schl. úgy » beszédeiben*. (1799, 6. kiadása Pünjértől 1879), mint »keresztyén hittanában« (1821 s 1830 sköv.), és még korábban az ő Dmonclog*-jaiban (1800) a keresztyén vallásos érze1 emből fejti ki ismereteit és feladatát Spinoza—Fichte-féle állásponton igyekezett megoldani. Feladata — főleg második örökbecsű beszédében —• abban állott, hogy »a megmerevült orthodoxiának hamis intellectualismusával s a moralizáló rationalismusnak hitetlenségével, vagyis közelebbről egy száraz elvont theol. iskolaszerű bölcseséggel s egy lapos fennhéjázó felvilágosultsággal szemben mintegy újból fölfedezze s elfoglalja a műveltek számára a vallásnak önálló terét, hogy a vallást, mint minden szellemi életnek élő forrását és legmélyebb gyökerét, a maga igazi eredeti otthonjában s hatalmának, nagyszerűségének, sajátszerű és pótolhatatlan becsének teljes fényében tüntesse föl s a netáni fogékonyakat iránta új szeretetre ébressze«.3 ) A másodiklegkitűnőbb beszéd legközelebb kimutatja, hogy a vallás sem metaphysika, sem erkölcstan? sem pedig a kettőnek vegyidéke, mert a tudás mértéke nem mértéke a vallásosságnak is egyszersmind, s e végett visszatér a vallásnak azon gyökereire, melyekkel az az ember szellemi lényegében bír az universumhoz való egész viszonyának alapján. S a midőn Schl. in concreto a vallást alaki lényegére nézve érzelemnek, a természeti és emberi életben szemlélhető universum közvetlen érzetének s az azzal való kedélyi egyesülésnek mondja, még pedig szemben azokkal, a kik a vallást a tudással, a vallástannal, a dogmatikával s az erkölcsi cselekvéssel azonosítják s a midőn a vallásnak tartalmát annak külső fogalomszerű kifejezésétől élesen megkülönböztette, ezáltal korának tudatában újra felébreszté a vallás kérdésének jogosultsága iránti meggyőződést s megszüntette azon alárendelt függő szerepet, melyre a vallást kárhoztatták azok, kik valamely meghatározott hittannal azonosíták, vagy az erkölcsiségbe olvasztották fel, habár másrészt elismerjük, hogy »beszédei« sem Spinoza pantheismusától, sem a romantika határozatlanságától menteknek nem mondhatók.4 ) Hogy Schl. a vallás lélektani székhelyének keresésénél a vallásról szóló egész elméletét pantheist. básison építette föl, azt világosan bizonyítják a vallás tárgyi lényegéről adott nyilatkozatai, melyek szerint a vallás a végetlen létnek közvetlen tudata s ezen lét közvetlen érzetében való élet. Schleiermacher vizsgálja végül a »beszédek®-ben a vallásnak, a vallásos közösségnek s a positiv vallásalakoknak eredeti szükségességét, szemben az egyházat gyűlölő, történelmet bontó s mindent az elvont és határozatlan térre terelő természetes vallásnak rationalismusával. A »beszédek«-nek alapján fölépítette később Schleiermacher snagy architektonikus virtuozitással« a maga theol. rendszerét. Theologiájának organismusát »Kurze Darstellung des theol. Studiums« 1810 című művében konstruálta, melynek második kiadása még teljesebb és gazdagabb kifejtése az előbbi alapgondolatnak. Legfontosabb ránk nézve az ő »hittana,« mely a legjelentékenyebb mű összes theol. művei közül s a legbefolyásosabb a dogmatikai tudomány fejlődési történetében, úgy 3) Lilcke, »Krinnerungen an Schleiermachei'* : Theol. Stuclien und Kritiken, 1834. S. 761. Lipsius, »Schleiermachers Reden iiber die Religion* : Jahrb. fiir prot. Theologie. 1S75. 1—2. füzet. 4) Dr. Kovács Ö, »A vallásbölcsészet kézikönyvet Budapest 1877. 2 I §. 1-hogy »azzal az utolsó 3 századból semmit, a reformátió korából is csak Kálvin »Institutióit« lehet egy sorba helyezni.5 ) Ebben a keresztyénségről szóló egész nézete határozott ellentétet képez az előtte uralkodó rationalismus és supranaturalismus theol. rendszereivel szemben. Schl. mindkettőtől először is alakilag, tudományos felfogásának módjára nézve különbözik. A supranaturalismustól lényegesen abban tér el, hogy nem indul ki a bibliai igének tekintélyéből, hanem a keresztyén vallás tartalmát a szellem legbensőbb lényegébe viszi át, mint olyat, melynek élő szabad tulajdonává kell lennie s így az érzelembe fölvett s abban élő keresztyénségnek a reflexió által kell ismeretté válnia. Ebben a rationalismus némi elismerése rejlik, hogy t. i. az egyházi igazságnak s általában mindennek, a mi a tapasztalat tárgya, a tudás alapján kell ismeretté fejlődnie. (Folyt, köv.) d)r. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. Felelet három nt. esperes úrnak. 11. III. Et nunc venio ad fortissimum viruml Felszólalt Kelecsényi Mihály alesperes úr is, tagadva, ferdítve és másról beszélve, mint a mi a fennforgó tárgy, erősen igyekezvén a maga által ejtett hibát a más nyakába keríteni. Midőn az alatt a goromba cikk alatt nevét megláttam, igen megörültem, nem a gorombaságon, hanem azon, hogy a mi régi, udvarias finom diplomata és intricus alesperesiinkre ismét elkövetkezett az az örvendetes idő, melyben elmondhatja mint az ezelőtti években, hogy »hála Isten, sem testemnek, sem lelkemnek semmi részében hiányosságot nem érzek.« Mert mikor utoljára találkoztunk a tavaszon,, egy öreg roskatag ember volt, szemvilágát veszítve, siralom és szánalom volt ránézni is. Én szívemből sajnáltam s ha az orvosi tudomány olyan csodát mívelt, hogy azt az ó embert megöldökölte és új ifjú embert alkotott belőle, a ki kiáll a nyilvánosság elé és furkósbottal fenyegeti azt a Nagy Ignácot, a ki bele mert a kigyó fészekbe is gázolni, tudva hogy azoknak marása mérges: akkor fogadja gratulációmat, szívemből örvendek, örömömben képes vagyok megbocsátani még a bántalmat is! Azonban lassan örüljünk! Mert ha Kelecsényi Mihály úr egészségét s szemevilágát tökéletesen visszanyerte volna is: ilyen cikk megírására »sem testének, sem lelkének semmi részében képesség és készség* nem volt, de nem is lesz soha. Sokkal finomabb embernek ismerjük, minthogy az ő lelkéből ilyesmi származhatnék, hisz ebben a cikkben a pánhorvátismus szelleme kiállt: »IIallgass, mert gonoszul jársz U (II. Krónika 25: 16.). Ezt a cikket más írta, Kelecsényi úr csak a nevét adta hozzá. Jól sejtem, ki e cikk szellemi apja, van is egy kis oka rám neheztelni: »kigyó nem feledi farkának metszését ;« de hisz azért nem szükség a horvát-ügy apostolává szegődnie és nem szükség »azon türelmességén csudálkoznia a horvát tanfelügyelőségnek, hogy idáig el nem mozdította a ref. tanítókat;« mert ha még a papok közül is pártjukra szegődnek, bizony meg teszik azok azt is, . . . nagyra menendő tót-pap atyánkfia.« Minthogy e szerint én a »provokált válasz«-t más 5) Schicarz—Kovács i. tn. 37, 1.
