Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-29 / 35. szám

1106 1068 ismeretes és pontos megvizsgálásának hiányát s egész közleménye ezen hiányban szenved, soha sem szoktam vitatkozólag fellépni, mert az birálat tárgyát előttem nem képezheti: ennélfogva, kijelentésével annak, hogy sajnálom, miszerint Ön, valótlan értesülések folytán sértő és ezennel általam határozottan visszautasított kifejezésekre engedte magát ragadtatni, mely kifejezésekkel az épen Ön által hangoztatott egyháziasság ellen látszik fellépni, részemről egész közleményére egyebet nem felelek, mint azt, hogy méltóztassék Tiszteletességednek a kérdés alatti ügyet személyes utánjárás általi lelkiismeretes meggyőződés tárgyává tenni, mert ha ezt teszi, meg vagyok győződve, miszerint általam feltételezett igazságérzetéből kifolyólag, eddigi közleményeit teljesen valótlanoknak, félrevezető hamis informátiók folytán írottaknak itélendi s engemet az egész ügyben a leghelyesebb álláspontot elfoglaltnak ismer fel.* (Lásd e lap f. é. 22-ik számának 695 —696. oldalait 1 H. I.). No most már kérdem : nem nagy könnyelműség s bizonyos magasfokú cynismus kell-e ahhoz, hogy valaki akár az érdekelt s alapos cáfolatot váró ellenfél, akár pedig az olvasó és szemlélő közönség elé ilyen üres hólyagokkal s merő puffogatásokkal merjen lépni akkor, midőn egy ennyire komoly ügyben érdemileg kellene nyilatkoznia ? Hol van az idézett sorokban csak árnyéka is, nem a cáfolatnak, mert arról meg épen szó sem lehet, hanem csak annak, hogy K. B. úr meg akarja cáfolni akár »Bihari* közleményét, akár az én abból vont következtetéseimet ? Vagy azt hiszi talán, hogy az olvasó közönség s magam is afféle gyarló fráterek vagyunk, hogy nekünk a fapénz is jó s azonnal megijedünk, mihelyt oldalba csapják mellettünk a nagy dobot? Ne tessék rólunk, saját érdekében kérem, ily kicsinylő módon vélekedni; kárát vallhatja előbb-utóbb ; mert a ki mást megbecsül, magát becsüli meg, de e mondásnak megfordítva is van ám értéke! Ha már »felelet *-e folyamán olyan szíves előzékenységgel ígérte meg, hogy kész nekem »személyes felvilágosításul az egész vésztői és váradi lelkészválasztási viszonyokat, teljes okadatolás és igazoló iratok kapcsában feltüntetni* (L. e lap f. é. 22-ik sz. 696. oldalát! H. I.): ugyan kérdem, miért nem használta fel mindjárt nyilvánosan ezt a teljes okadatolást és igazoló iratokat annak a megmutatására, hogy én cikkemben a »valósággal teljesen ellenlcezó'leg« nyilatkoztam, s hogy közleményem »magán hordozza a birálat alá vett ügy lelkiismeretes és pontos megvizsgálásának (!) hiányát ?* Akkor, ha ezt teszi vége lett volna a vitának azonnal, s feltéve, hogy érvei kiállják a próbát, nekem nem maradt volna fenn más tenni valóm, mint mellemet verve, beismerni tévedésemet s K. B. urat »a leghelyesebb álláspontot elfoglaltnak« ismerni fel s nyilatkoztatni ki. Biztosítom róla, hogy nagy lelki megnyugvásomra szolgált volna ez nekem. Igaz ugyan, hogy »személyes felvilágosításul« igérte meg K. B. úr a kérdéses viszonyokat nekem okadatoltan feltüntetni ; de én személyes találkozásra, hírlapi ügyben, engedelmet kérek, két ok miatt nem vállalkozhatom. Először, mert nekem nincs arra pénzem, hogy a hozzám mértföldekre eső Vésztőre bérkocsit fogadjak s vasút meg még eddig nincs a Sárréten ; másodszor, mert az olvasó közönség előtt nyíltan kezdett vitát, nem tartom a közönség háta mögött, olyan diplomatiai alkudozásféle methodus szerint elintézhetőnek. Azután, ha olyan nagyon hangsúlyozza valaki a személyes találkozást, úgy illik, hogy menjen ő maga a hegyhez, ha már az a hegy nem megyen ő hozzá. Csak nem akarunk talán testi erőnkkel mérkőzni s végét vetni a vitának, midőn egészen másnemű kérdésről van közöttünk a szó ? Bocsánatot kérek, én ilyen anyagi duellumfélére, bár, Istennek legyen hála, én is elég testi erővel és személyes bátorsággal rendelkezem, a leggyengébb emberrel szemben sem vállalkozom, épen elvi szempontokból. S bár ízlés és nézet dolga ez, de én az afféle dicsőség babérjaitól mindig nyugodtan szoktam aludni. Ezek után, mély sajnálatomra nem tehetek egyebet, mint hogy állításaimat s következtetéseimet, a melyeket ismétlem, egyedül és kizárólag »Bihari* közleményéből merítettem, miután azokat az u. n. »felelet« legkevésbbé sem gyengítette, annyival kevésbbé cáfolta meg, továbbra is egész terjedelmükben s mindaddig fenntartsam, mig azokra beható érvek és tényeken nyugvó cáfolat nem érkezik. Tessék akár »Bihari« közleményének valótlanságát, akár az én arra alapított állításaimnak helytelenségét érvekkel, adatokkal kimutatni, kész vagyok azonnal capitulálni, de addig — nem 1 Sőt kijelentem, hogy magának az ügynek lényegébe nem bocsátkozó, s az u. 11. »felelet«-hez hasonló üres beszédekre, akárkitől jöjjenek is azok, ezentúl válaszolni sem tartom érdemesnek. Ez utolsó szavam a kérdéses ügy érdemleges részéhez. A mi a »felelet«-nek többi inkább személyeskedést keltő, mint az ügy tisztázását elősegíthető részeit, illetve kifejezéseit illeti, azokra úgy, a mint érdemlenék, nem válaszolok, részint magam, részint e lap iránt való tekinteteknél fogva. De határozottan vissza kell utasítanom a »felelet* ama ráfogását, mintha én az egyháziasság ellen léptem volna fel közleményemmel. Hogy K. B. úr előtt »nem kicsinyes érdekek, hanem az egyháziasság, s az egyházak belseje (ezt nem értem mi akart lenni! H. I.) s felvirágzása lebegnek«, szivesen megengedem és fel is teszem; mint lelkésznek, kötelessége igy nyilatkozni. De bátor vagyok kérdeni, ha ez igy áll: vájjon hogyan gondolja K. B. úr az egyháziasság, az egyházak belseje (talán békéje ? H. I) és felvirágzása érdekeit előmozdítani, ha, mint »Bihari* cikkéből kétségtelenül kitűnik, a vésztői »zavargós viszonyok* előidézésében saját személyiségének csakugyan része volt ? Vájjon a vésztői és uíóbb nagyváradi választási események is az egyház békéje, felvirágzása érdekében kerültek volna szinre ? Vagy a 6000 lelket meghaladó vésztői egyházból nagy nehezen kikerült 11 választó szavazatát elég alapnak tartotta talán, az egyház belbékéje és felvirágzására irányuló nemes munkájához ? Az egyház felvirágzásának, a »törvény korlátain belől folytonosan megőrzött belső békességnek* lehet-e azt tekinteni, hogy a vésztői békét Nagyváradon a Bogöspártiaknak a Csákpárthoz szegődése által lehetett csak biztosítani? Hát a vésztői presbyterium hosszas vonakodása a meghívástól, hol találja megfejtését? Talán az is »a törvény korlátain belől* s a »belbékesség érdekében* történt? Furcsa, nagyon furcsa! És ha e jelenségek ellen valaki nyíltan felszólal, hogy lehet arra azt mondani, hogy az illető »az egyháziasság ellen látszik fellépni?« Ki látott valaha ilyen érvelést ?! Mintha csak Phaedrus farkasát hallanók : Cur turbulentam fecisti. . . ! No kérem, ha így haladunk, maholnap sokra vihetjük a logikával, s alázatosan bocsánatot kell majd kérnünk a visszaélések érdemes rendezőitől, hogy bennünket az »egyházak belbékessége és felvirágzása* érdekében, a »törvény korlátain belül*, üzelmeikkel meglepni kegyeskedtek! De ne tréfáljunk uram ! A szitán csak a vak nem tud átlátni. Minket ugyan üres beszédekkel félre nem fog vezetni senki. (Vége köv.) Homolya István.