Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-29 / 35. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 tanácsbíróra beadott 27 szavazat ellenében 31 szavazattal Meczner Béla radi fiatal földbirtokos választatott meg segéd­gondnokká. Dr. Lengyel Endre és Kóczán Miklós világi tanácsbírák. az utóbbi a gyűlés folyamán, tisztökről le­mondtak. Legérdekesebb tárgya volt a gyűlésnek a sá­rospataki egyház által beadott három rendbeli kérvény. Az egyikben azt kérik, hogy kilenc évre, míg t. i az egyház zilált anyagi viszonyai rendeztetnének, a rendes lelkészi állást ne kelljen betölteniök, hanem Mitrovics Gyula, a sárospataki főiskola papja teljesíthesse félfizetés mellett a lelkészi functiókat. Az egyházmegye azonban e kérvényt egyhangúlag visszautasította, amint máskép nem is tehetett, miután ép az előző gyűlésen a sokkal szegényebb csanálosi egyház hasonló tárgyú kérvényét is visszavetette ; miután a pataki lelkészi állásra a pályá­zat már kihirdettetett, sőt le is járt; s miután ép most állapította meg az egyházmegye jóváhagyásával a pataki egyház az új adókulcsot, melynek végrehajtása által anyagi ügyei rendezhetők lesznek a nélkül, hogy oly törvénytelenséget kellene elkövetni, a minőt a rendes pap megvá'asztásának 9 évre való elhalasztása involválna. * Geduly püspök és Szentiványi Marton ker. fel­ügyelő, mint lapunknak irják, e hó 24-én ünnepelték meg Pozsonyban működésük huszonötödik évfordulóját az evagelikus egyház bányakerületének képviselete és szá­mos vendég jelenlétében. Geduly superintendesnek Dóré bibliája fényes művészi kötésben nyújtatott át. Az ország minden részéből érkeztek üdvözletek. Délután három órakor a Palugyai szállodában díszebéd volt, melyen a városi és megyei hatóságok is képviselve voltak. Az egyházkerületi közgyűlés másnap kezdte meg tárgyalá­sait s ez alkalommal a szláv gimnázium kérdése is napi­rendre fog kerülni. * Az Eötvös-alap jutalmai. A II. orsz. képviseleti tanítógyülésből kiküldött Eötvösalap-osztó bizottság f. hó 20-án tartotta meg első alakuló gyűlését az Andrássy-uti állami nőtanitóképző-intézet zenetermében. A gyűlésen nemcsak fővárosi, hanem vidéki tanítók is szép számmal vettek részt. Az osztó-bizottság elnökéül egyhangúlag Groó Vilmos, gömormegyei tanfelügyelőt választották meg, jegyzőkiil pedig Tanos Imre és Somlyay József fővárosi tanítókat. Péterfy Sándor, a közp. gyüjtőbizottság elnöke megtette a kiosztandó ösztöndíjakra és segélyekre vonatkozó jelentését, a melyet az osztó-bizottság nagy részben el is fogadott. Egyetemi ösztöndíjakra 13 folyamod • vány érkezett be. 100 forintos ösztöndíjban részesülnek: Buding Miklós r. k. V. éves orvosnövendék és Szénfi Gyula ágostai evangelikus I. éves joghallgató. 50 forintos ösztöndíjat kapott a Lederer-alapból Rosenberg Sándor szigorló orvos. Akadémiai s felsőbb iskolai ösztöndíjakra 7 folyamodvány érkezett. 100 forintos ösztöndíjat nyert Beke József ev. ref. vallású IV. éves híttanhallgató. 50 - 50 frtban részesülnek: Csomasz Gyula ev. ref. III. éves hittanhallgató. Horváth Antal ev. ref. II. éves hittanhall­gató, Kocsis Sarriu ev. ref. I. éves polgári isk. tanképz. növ. és Kovács László ev. ref. I. éves joghallgató. — Középiskolai ösztöndíjakra 40 folyamodvány érkezet be. 50—50 frtos ösztöndíjat nyertek: Braun Gyula izr. VIII. gimn. oszt. tan., Máthé Albert ev. ref. III. éves képz. növ., Locsona Aurél, Ulrich Adél r. k. II. év. képz. növ., Viszota Gyula r. k. gimn. VI. oszt. tan., Gebler Ferenc r. k. I. év. képz. növ. és Gáspár Elek r. k. gimn. V. oszt. tan. — Németh János, Becker Emerencia, Hollán­der Sarolta, Bálint László és Sólyom Antal szintén érdemeseknek találtattak ösztöndíjra, de mert az állam ez évben nem segélyezte az alapot, a bizottság sajnálat­tal volt kénytelen úgy ezeket mint a segélyekre szorul­tak közül is sokakat mellőzni. Özvegyi 50—50 frtos segélyben 31 folyamodó közül a következők részesíttettek: Mika Lőrincné, Kosvitzky Máténé, Schulek Arminné, Béressy Istvánné, Kerner Béláné és Cser Jánosné. Kiosz­tatott összesen 1300 frt. Bejelentetett, hogy ifj. Nagel Ottó elárusított tankönyvek utan 45 frtot kü'dött az alapnak, ebből 20 frt örökös tagdíjkép Halász Sarolta kisdedneve­lőnő részére tétetik le az alapba. A sümegvidéki tanitói kör 100 frt alapítványt tesz; a bizottság fölkéri a nevezett kőit, hogy az összeget szo'gáltassa be a központba. Az alap gyarapítása érdekében több javaslat tétetett, a melyeket a bizottság a központ figyelmébe ajánlja s megvalósítására fölhívja. Végül a közoktatási miniszternek s Tóth József és Groó Vilmos tanfelügyelőknek és Örley János pénztárnoknak az a'ap körül szerzett érdemekért köszönrtet szavaztak, ezzel az ülés 12 órakor véget ért. * A kakszentmártoni ev. ref. egyház új templo­mának és tornyának avatási ünnepélye aug. 22-cn á'talános örömmel és lelkesedéssel ment végbe. Levelezőnk részletes leírásából kiemeljük a 270 lélekből álló kisded gyülekezet példás szorgalmát és áldozatkészségét, lelké­szének dicséretes buzgóságát. 1861-ben tanítói állomást szervezett, 1864-ben új iskolaházat épített, 66-ban magtárt alapított, azután évről évre hordogatta-gyüjtögette a templom építéshez az an) agot, miben egyes egyháztagok \alóban páratlan áldozatkészséget fejtettek ki. Végre a mult és jelen évben felépítették az új teplomot és tor­nyot, melyeknek fölavatási ünnepélye díszes közönség jelenlétében e hó 22-én történt meg. Az avatási beszé­det Bencsik István esperes, apostoli buzgalmáról egyház­szerte ismeretes férfiú tartotta, e textus fölött elmél­kedvén: »E kő, melyet felemeltem, istenháza lészen* I. Móz. 28, 22. Az egyház és az építés történetét elis­merő ís, buzditó szavak kíséretében Bodnár János, a tevékeny helyi lelkész adta elő. A szokásos keresztelést Balogh htván kiskolcsi, az urvacsora-osztást Soltész János ombodi és Gergely Károli/ krassói lelkészek végezték. Az iinnnc pély végeztevei barátságos lakoma tartatott a lelkészlakon, honnan a lelkes felköszöntések sem hiányoz­tak. Sok ily derék gyülekezetet adjon Isten egyházunknak. * A szatmár-németii protestáns felső leányisko­lába való fölvételhez a beiratás idejéül szeptember hó 4 első napja állapíttatott meg. Az isko'ai év ünnepélyes megnyitása szeptember 5-én történik, s az előadások az azt követő napon szeptember 6 án veszik kezdetüket. Az intézet fenntartó és kormányzó testülete ezt a következő értesítések mellett hozza az érdeklett szülők és b. közön­ség tudomására : i-ször. Tekintettel arra, hogy némely serdült leánykának neveltetése bizonyos irányban már befejezettnek tekinthető, a szülők azonban óhajtanák azok ismereteit egy vagy több tantárgyban gyarapíttatni az egész tandíj fizetése nélkül is fel lehet vétetni az in­tézet növendékei közé tantárgyanként egy-egy félévre fizetendő 2 frt tandíj mellett. 2-szor. A női kézimunka­osztályt illetőleg: »az 1886/7-ik tanévtől fogva a külön­féle nő kézimunkák és fehérvarrás tanulásaért bejáró pro­testáns növendékek évenként előre egész évre 3 frtot, nem protestáns leányok 5 frtot, szabás és varrásért protestáns leányok egész évre előre 6 frtot, ugyanazért nem pro­testáns vallású növendékek 10 frtot tartoznak fizetni.* 3-szor. A zenében, nyelvekben való erősödés, magasabb fokú előhaladás biztosítása, s az általános műveltség színvonalának emelése érdekéből, a szülők több oldalról nyilvánuló közóhajának is engedve, az intézet fenntartó és kormányzó testülete f. évi junius 15-kén tartott gyű­lésében elhatározta, hogy az eddigi öt osztályt, megfe­lelő tantárgy-beosztás mellett a közelebb kezdődő iskolai

Next

/
Oldalképek
Tartalom