Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-07 / 6. szám

177 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 178 kai közelebb viszi az angol olvasót Krisztus szelleméhez, mint akármelyik megelőző. Ez legfőbb érdeme és ez magában elég jutalom, mindama lelkiismeretes munkáért és óriási költségért, mely a fordítás létrehozatalára fordíttatott 11 Általában a revideált uj testamentom sokkal népszerűbb Amerikában, mint Brittaniában, jóllehet az nagyobb részben britt-munka. Különösen kedvelt a baptisták-, és congregationalistáknál kik semmiféle egyházi tekintélytől nem függenek. Papjaik közül már igen sokan használják a szószékeken a régivel együtt, vagy a nélkül. Sőt még az opponáló orthodoxok is használják némely helyen és azok is elismerik a becsét némi tekintetben. Lassanként be fog az menni a közhasználatba, a mint az elfogultság utat nyit a tudományos alapon nyugvó kritika kétségtelen vívmányainak! A mint F. W. Farrar mondja:*). »Dacára a keserű támadásoknak, melyek az uj fordítás ellen intéztettek, mégis lassankint ugy fog az tekintetni, mint lelkiismeretes munkája ama legképzettebb theologusoknak, kikkel a XlX-ik század dicsekedhetik!« Edinburgh, 1886. január hó. (Folyt, köv.) Szőts Gerö. Prof. dr. J. H. Scholten theologiai fejlődése. Közli: Nagy Zsig. k.-sz.-miklósi gymn. tanár. 1885. dec. (Folytatás és vége). Szíves örömmel nyilvánítom ez alkalommal hódolatomat az empiricus bölcsészet előtt, bárha — megvallom — én előttem egyoldalúnak látszik is. Mi volna az a bölcsészet, mi az a tudomány, mely nem a tapasztalásból indulna ki ? És ki munkált hazánkban hathatósabban, hogy minden aprioristicus, minden abstract speculationak megássa sírját, mint az empiricus iskola ékes szóló szóvivője, Opzoomer ! ? Ha mindazonáltal kötelességemnek tartottam különböző alkalmakkal kifejteni az okokat, a miért én az ő nézletmódját a vallásra vonatkozólag nem osztom: ez azért történt, mert az empírismusnak ezen térre is alkalmazása a vallás jogaira nézve veszélyesnek tünt fel szemeimben. Hogy az emberek közölt mindenütt találkozunk vallással, ez tény. De a vallás létezésével biztosítva van e egyszersmind annak létjoga is? Nincsen-e száz, meg ezer vélemény, melyet az empiricus bölcsész, a belső tapasztalás világánál mint tényleg létezőt katalogizálhat, de a melyeknek mindazonáltal nem tulajdonithatunk létjogot 1 ? A kísérletekben és szellemek megjelenésében való hit, mely korábban nagyon is általános volt — tény. Igazolva van-e ez által a kísértetektől való félelem, vagy a lelkek megjelenésében való hit, a melyekhez pedig, mint a belső tapasztalás tényeihez, semmi kétség nem fér ? Az ember imád egy Istenséget; de vájjon helyes alapon teszi-e ezt? lehet-e szó vallásról ott, a hol a bölcsész maga igy nyilatkozik : »a ki azt, a mit saját bensejében érez, könnyelműen a világ mérvveszszéjévé teszi, nem szabad, hogy gúnyt űzzön a gyermekkel, a ki sötét szobában kísértetektől fél.* Vallásos érzelem által vezettetve imádom Istent; de azt kérdem : mi hasznom van nekem az olyan Istenből, a kit nem tehetek a világ zsinórmértékévé; akinek lételét az ész fel nem foghatja ; s a kinek léte számára nem találni helyet a tudományban ? Mit ér nekem az Istenben való hit, ha a materialismusnak joga van azt állítani, hogy minden kimagyarázható az anyag változásából, s a tudomány tagadása — vagy ha ugy tetszik *) »Contemporary review< 1882. márc. Edinburgh. — tehetetlenségével csak a vallásos érzelem áll'szemben? De elfogadva, hogy vallásos érzelmem imádásra készt, tehát arra, hogy ugy tegyek, mintha Isten volna; s elfogadva, hogy a vallásnak a sziv ezen ösztönzésében megvan a maga létjoga: melyik Isten előtt hódoljak ekkor? Jehova vagy Baal, Mária vagy egyedül a menynyei Atya előtt ? Minden egyes ember subjectiv érzelmétől függene ez csupán ? s a keresztyén semmi mást nem szólhatna a Moloch-imádó ellen, mint csak ezt: »Ha ekképpen érzesz, jó ; én mint empiricus tudomást veszek erről, azonban magam abból mítsem érzek ?« Hát itt igazán oly fölösleges, sőt éppen tilos lenne ez a kérdés : mért nem érzem én, a mit ö érez; mért nem hivom én segítségül Máriát, a Szűz Anyát, bármily boldogító volna is érzelmeimre az a képzet, hogy egy hatalmas Istennő igazgatja sorsomat; és bármily vonzó volna is érzelmemre, hogy a tökéletességet egy nő alakjában állítsam magam elé, a ki a szűz tisztaságát és az anya magasztos szeretetét egy személyben egyesíti?! Mi lesz ily módon a vallásból, ha lételének és éppen ily módon való lételének joga elvonatik a tudomány ellenőrzése elől ? De, hát ha a tudomány elrabolja tőlem Istent!!? Föltéve, hogy csakugyan megtenné, következik ebből, hogy egy incompetens birót hívjunk segítségül, azt a bírót, a ki sokaknak megengedte, hogy Isten nevében a legnagyobb kegyetlenségeket kövessék el ? Nem hasonlítana ez a középkori nominalismushoz a mely, midőn a philosophia kijelenté, hogy Isten létéről mítsem tud : az Istenről való kérdés eldöntését az egyházra bizta. De, igaz volna az, hogy a tudomány elrabolja tőlünk Istent? Igenis, elrabol tőlünk minden Istenre vonatkozó tisztátalan képzetet, és ezért hálával tartozunk neki. Bizony elrabolja tőlünk a Deismus »DeilS 0tÍ0SUS«-át, ezt a távoli Istent, a ki a világot csak megteremtette és most magára hagyja; de elrabolja-e tőlünk az Atyát ís, a ki nincsen távol tőlünk, s a kiben élünk, mozgunk és vagyunk?! íme ez az, a mit én tagadok a tudomány és vallás érdekében ; bár végtelenül örülök másfelől, hogy még azok is, a kik a tudományban nem tudnak mit tenni a vallással, érzelmeik által vezéreltetve versenyeznek velünk az egyetlen fővalóság imádásában. De a mi tudásunk Istenről — mondják — hiányos és tökéletlen. Ki tagadja ezt? De hát részben ismerni, annyi mint teljességgel nem ismerni? Vájjon még ez az alázatos vallomás: * Isten nagy és mi nem tudjuk ÖT felfogni!« nem föltételezi-e még ez is az ő lételének tudását ? S ha bár az Úrnak utai sok tekintetben homályosak, következik ebből, hogy a mi utunkat egyetlen egy fénysugár sem világítja meg ? Hát nem hit-e az, mely az ismeretnek bizonyos fokára támaszkodva, a még hiányzót kipótolja ? Ha létezik oly hit, mely a kipróbált barátság alapján azt mondja nekem, hogy bízzak a baráti hűségben, ha néha nem is tudom megérteni barátom cselekedeteit, sőt ha azok az igaz baratsággal öszszeférhetlennek tűnnek is föl olykor előttem: ha létezik ily hit, rosszul cselekedném én akkor, ha b^zom és remélek Istenben, habár az ő világkormányában nem tudok is mindennek mélyére hatolni ? Nem tehettem, hogy ne szóljak erről, minthogy' akadémiai működésemet, a melynek husztmötéves jubileumát ma ünnepelnem megengedtetett, éppen , az a küzdelem jellemzi, a melyet vívtam a philosophiának a vallás terén is jogosult voltáért. Hátra van még az ac kérdés, hogy áll a dolog a keresztyénséggel/ Megtarthatja-e még a tudomány világánál világvallási rangját, Vagy elnyeli a kor áramlata, s talán ez is, mint oly sqkr.más 12