Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-26 / 52. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 825 könyvek, hogy nemcsak a discipulus feje fájdul meg bele, mikor tanulnia kell, hanem magának a tanárnak \agy tanítónak is izzadni kell bele, hogy megértse s megmagyarázza. Segítenek aztán rajta úgy, hogy némelyik könyvből egész lapokat elhagynak, némelyiknek meg minden harmadik sorát kirekesztik s a tanuló szeme csak úgv bukdácsol rajta, míg végig megy a kihagyott leckén. Hátha még némely kézikönyvnek rendszerét, beosztását, meghatározásit, nyelvezetének hibáit sorolnám el! De ez most nem célom, csak azt állítom, hogy e téren is el lehet mondani: »sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottaké Hanem mégis vannak, — vannak, a kik nemes odaadással, alapos utánjárással, igazi hivatottsággal írnak kézikönyvet; a kiknek nem az a céljok, hogy minél gyorsabban, hanem hogy minél jobban dolgozzanak, a kiket nem a dicsvágy hiú szenvedélye ösztökél, hanem a nevelés és tanítás iránt való lelkesedés ösztönöz a munkára. Ezeknek aztán a munkájok is állandó értékű és áldásos a nevelés világában. És itt előre kijelentem, hogy én a Dóczi Imre most megjelent görög nyelvtanát ilyennek véleményezem s e véleményemnek indokolását a következőkben adom elő. Ismeretes dolog az, hogy mióta a philologia művelése hazánkban is új fordulatot vett, azóta a görög nyelvi oktatás többnyire a tudós Curtius György szellemében folyik középiskoláinkban. Csak kevés iskola az, a hol bizonyos avas, rendetlen rendszerű nyelvtanokból szítták nagy keservesen a görög tudományt a tanulók. De a nyelvészet újabb fordulata óta egy pár évtized már az örökkévalóság tengerébe szállott és azóta ismét sokat haladt a nyelvészet tudománya, mert a búvárok a nyelvtudomány mély bányáiban egyre másra keresik azokat a gyöngyszemeket, a melyekben nyelvészeti igazságok rejlenek. Ezért a mi ezelőtt 20—30 évvel teljesen ép rendszer volt, azon ma már sok foltozni való lehet; sőt a nyelvtanokban van is. Három évtized elég nagy idő ma arra nézve, hogy a legjobb tankönyvet is megeméssze. Innen van, hogy már 1882-ben a görög nyelvre ezeket mondja egyik tanügyi közlönyünk : »Curtiusnak ná'unk általánosan elterjedt görög nyelvtana, a mi tisztán tudo mányos fejtegetéseit illeti, igen sok tekintetben elavult. Ideje már, hogy oly iskolai könyvről gondoskodjunk, mely paedagogiai hasznavehetőségre nézve Curtius könyvével versenyre kelhessen, de egyszersmind az újabb nyelvészet vívmányait is kellő figyelembe vegye.« Ügy látszik, hogy a szükségesség ezen érzete működött Dóczi Imre úrban, midőn görög nyelvtanát közrebocsátotta s a fenntidézett közóhajtás lebegett szeme előtt, midőn azt az összehasonlító nyelvészet legújabb vívmányainak alapján, tisztább, világosabb és könnyebb rendszerbe öntötte, E nyelvtan összehasonlítva használatban levő görög nyelvtanainkkal, úgy egészében mint egyes részleteiben sok előnyös változtatást mutat fel. Az eddigi nyelvtanoktól eltérőleg, de a nyelvtermészetével őszhangzólag — 3 részben — u. m. hangtan-, szótan- és mondattanban tárgyalja a görög nyelv tüneményeit. Nem ölel fel több anyagot, mint az eddigi nyelvtanok ; de a görög szóknak legelvontabb alakulásait is tisztábban világítja meg, mint amazok. Ma ugyan általános divattá kezd válni, hogy minél kisebb dióhéjba szorítsák össze a kézikönyveket. Ez előnyös lehet egy némely kézikönyvre nézve, de a nyelvtanokra, ezek közt a görögre nézve, csak hátrányos lehet. Olyan az a nyelvtan a tanuló kezében, mint egy gazdag bánya, a melyben kisebb-nagyobb mértékben minden nemes érc feltalálható. És ez szükséges is, hogy olyan legyen. Hiszen még Xenophont sem olvashatják a nélkül, hogy a nyelvtan bonyolultabb kérdései elő ne kerüljenek. Hát Homérral és Herodóttal mit cs:

nálnának egy szűkkeretű nyelvtan ismerete mellett ? De menjünk tovább az ismertetésben. A mi Dóczi nyelvtanában a tantételek tudományos oldalát illeti: azok általában a mai összehasonlító nyelvtudomány színvonalán állanak, ennélfogva etymologiai fejtegetései helyesebbek és igazabbak, mint a Curtiusé és Szamosié, a mennyiben az általa alkalmazott analogiai, mint psychologiai elv — a mely honi nyelvünkben is oly fontos szerepet játszik — egyszerűbb megfejtést ad, mint amazoknak, csak kivételeket szaporító, mesterkélt hang-átalakulásai. De tudományos oldalát jellemzi az is, hogy a szerző nem szereti a nyelvtünemények casuisticus tárgyalását, hanem lehetőleg mindent philologiai elvre reducál; ez által kevesbíti az oknélküli kivételek számát, megkönnyíti, megvilágítja a szó és hangváltozások nehezebb kérdéseit. Ezt látjuk a magán- és mássalhangzók változásainak tárgyalásánál, a pótlónyujtás szerepének meghatározásánál (i:

e7rog = £eviog), az assimilátió elvének alkalmazásával. Ily elvi jelentőségű az 1 és r-nak félhangzókul feltüntetése is, melynek didactikus alkalmazását a dipV thongus tövű nevek ragozásánál találjuk. De ha fontos dolog egy tankönyvre nézve, hogy alapelvei a tudomány igazságai legyenek: fontos az is, hogy a tananyag beosztása, módszere és előadása, menynyire felel meg a paedagogia követelményeinek. Dóczi nyelvtana ellen e téren sem lehet kifogást tenni. Tudományos elvek alapján csoportosít minden tudnivalót s ez már maga nagy előny. De a logicus berendezésnek egyik feltűnőbb, s az eddigi nyelvtanoktól legjobban elütő példáját mutatja az igeragozás tárgyalási rendszere. Míg ugyanis használatban levő nyelvtanaink az igéket tárgyalva, minden igaz ok nélkül, hol egyik, hol másik igeidőt rántják elő ; míg ugyanazon időknek, p. okáért az aoristusoknak és futurumoknak tárgyalása közé — miért ? miért nem ? — közbe ékelik a perfeclumokat: addig Dóczi nyelvtana az igeragozás tárgyalását is philologiai elv alá vonja s az igeidőket a cselekvés 3 állapotának : a folyó, beálló és bevégzett cselekvésnek kategóriái szerint rendezi. Tehát az idők egymásutánja nem esetleges, hanem rendszeres, a tanuló az összefüggő dolgokat együtt és egymásután tanulja meg, egyszersmind alkalma nyilik a folyó, beálló és bevégzett cselekvés tisztább felfogására is, mivel ezeket kevés nyelv tünteti fel oly érzékelhető módon, mint a görög. De lényegesebb eltérés van módszertani tekintetben a többi görög nyelvtanoktól Dóczi könyvének mondattani részében. Míg ugyanis a hasonló művek a mondattan szabályait is az egyes beszédrészek címei alatt csoportosítva adják elő s a mondat természetéből legfölebb az összetett mondat egy némely fajánál indulnak ki: addig ez az újabb nyelvtani fejlemények alapján egészen a mondatbeli kategóriák szerint tárgyalja a mondattant. A mellék mondatokat logikai renddel azon mondattagok neme szerint rendezi, a melyeket helyettesítenek. A könnyen átekinthető csoportosítás által oly világos képet nyújt a mondatokról, a milyet kézenforgó magyar nyelvtanainkban sem találunk, úgy hogy ebből az a gymnásiumi tanuló magyar-mondattani ismeretének hiányát teljesen helyre hozhatja. Mert, hogy a tanulók-