Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-12-19 / 51. szám
1025 a maguk előnyére. Nekünk sem szabad hátramaradni, hiszen jelszavunk az előhaladás. Ajánlom azért a vallásoktatás ügyének egyöntetű és sürgős rendezését a vezérférfiak szives figyelmébe. Szöts Sándor, dévai református lelkész. A tótok észjárása. Ha valaha, akkor megvallom a magyar ev. egyház ez évi egyetemes gyűlésének harmadik napján, midőn az anyakönyvek nyelvéről volt szó, esett nehezemre hallgatnom. Fel is Írattam magam azok közé, a kik szólani akarnak, de látván, hogy egyházunk kitűnőségei szóknak s tudván, hogy az idő nagyon is előrehaladt s a nyugodt, hosszú tárgyalásra, olyan tárgyalásra, melyben mindenki részt vehetne, már nem alkalmas, már csak azért is elállottam a szótól, mert tudtam, hogy egy nógrádi Szontagh Pál, egy Földáry Mihály stb. a lehető legjobban fogja megvilágítani a kérdést. És nem csalódtam ! És hogy ennek dacára — ez úton mégis — hozzá kívánok szólani a kérdéshez, annak egyszerű oka csak az, hogy, mivel az idő körülményei folytán a vita csakis a leglényegesebb kérdések körül forgott, kimutassam miszerint a tótoknak még az apró részletekben sem volt igaza, nem különösen történeti szempontból. Mudrony ugyanis azt állította, hogy az ágostai hitvallás azért terjedett, mert az istenitiszteletben biztosította az anyanyelv használatát. Ebben igaza van. De nincs igaza abban, ha ezen tételt az anyakönyvekre kivánja alkalmazni. Az anyakönyv ugyan is nem kiegészítő része az istenitiszteletnek és a miről Mudrony megfeledkezett, az anyakönyv a protestáns népek anyanyelvű istenitisztelete mellett is latin maradt. Ugy látszik, érezte ezen talán öntudatlanul hamis, állításának igen problematikus voltát, ha nem teljesen alaptalan voltát Mudrony, mert hiszen további okoskodásában nagy súlyt fektetett arra, hogy az anyakönyvek nyelvét az egyházak magok választották. Igen, ez állhat a nemzetiségekről szóló törvény meghozatala s illetve annak olyatén magyarázata óta, milyen az ő körükben divatos, mely szerint az egyház alatt ők az egyes egyházközségeket értik, de a múltra nézve nem. Mert a múltban az egyházak anyakönyvei legnagyobb részt a régi szabálynak megfelelőleg latinul vezettettek, vagy pedig az illető prot. nemzeti egyház nyelvén és hogy mily kevéssé törődtek az egyes egyházak az anyakönyvekkel, kitűnik abból, hogy midőn az ismeretes törvény értelmében a negyvenes években mindenütt magyar nyelven kellett azokat szerkeszteni és a mi ev. egyetemes gyűlésünk is kötelezővé tette — nagy hazánkfia Kossuth Lajos egy gyönyörű felszólásának hatása alatt — azok mindenütt magyar nyelven való vezetését, nem akadt egyház, a mely ezen eljárás ellen felszólalt volna. És igen természetesen, mert ezen közokmányok szabályozását mindenki az administrativ hatalom jogkörébe tartozónak tekintette — és helyesen 1 És beállott azon tünet, hogy azon tót papok is, a kik most a magyar nyelv nem tudásával védekezvén s a nemzetiségi törvényre támaszkodván, tótul vezetik az anyakönyveket, akkor ha nem is mind, legalább legnagyobb részt magyarúl vezették azokat. Érezni, tudnia kellett ezt Mudronynak, mert tovább menve úgy igyekszik a dolgot feltüntetni, mintha az anyanyelv választása az anyakönyveknél szokásos, szabad lett volna és összeköttetésbe hozza azt a nép nyelvével, 808 mintha az valami nép- vagy nyelvtipró dolog volna, ha nem a község nyelvén vitetik az anyakönyv. Lám a tridenti zsinat az anyakönyveket kivétel nélkül latin nyelven rendelte vezetni — és ? és az egyes római katholikus népek dacára a latin anyakönyvnek, mégis megmaradtak ilyen vagy olyan nemzetekül, (dacára a több száz éves latin nyelvű anyakönyvnek !) sőt a miről itt szólanom nem kell, dacára a latin nyelvű istenitiszteletnek. Történetileg tehát nem áll, hogy az egyes egyházak választották volna az anyakönyvek nyelvét, mert az anyakönyvek vezetését mindenkor az egyházi vagy állami hatóság rendelte el és nincs ez által veszélyeztetve az autonomia, mert hiszen az anyakönyvek nem a népnek, nem az istenitiszteletnek, hanem az egyházi és állami közigazgatásnak szolgálatára vannak rendelve — s így tehát nem támadható meg ez által az egyházak jogérzete sem — és senkié sem, mert hiszen senkin önkény nem gyakoroltatik, hanem az egyházegyetem vagy allam intézkedik a hatósága körébe tartozó ügyben. Mint tehát a katholikus tót népet a latin anyakönyv, úgy az evangelikus tót népet a magyar anyakönyv nem képes nemzetiségétől megfosztani. Ugy argumentálni tehát, mint Dulla Máté tette, a ki e kérdésben a tót »nép kérdését* látta — sophistikus fogás. Nem sokkal különb ennél az sem, a mivel Dulla ijeszteni akar, t. i. hogy, ha a magyar anyakönyv, mint ő mondá »ráerőszakoltatik« a tót népre, illetve az ev. tót gyülekezetekre, akkor egy kerület 4 /5 -de ellen kell consistorialis eljárás. Egy néhány engedetlen pap ellen talán, de az egyházak népe bizonyára százszor is meggondolja míg huzavonát kezd azért, a miért néki fizetnie kell, ha megkapja ! Mert voltaképen, hogy is áll a dolog ? A hivatalok csak magyar okmányokat szeretnek elfogadni s illetve a magyar okmányokat dolgozhatják fel csak helyesen, s mi lesz belőle ? hogy az ügyvéd és a biró és a többi hivatal kedveért le kell a szegény tót parasztnak az anyakönyvi kivonatot fordíttatni, és ezért fizetnie. No már hogy ezt kívánná a nép, az lehetetlen! S úgy mondott »barátai« is rosszúl teszik, ha néki haszontalan kiadást okoznak. A mi pedig azt a ráerőszakolást illeti, ez egy hangzatos ámítás. Mert, ha egy hivatal, erkölcsi testület a maga hatósága, joga körében eljár, az nem erőszak ; de igenis egy illetéktelen módon az illetőknek akarata ellenére magát azok képviselőjéül feltolni, ez a ráerőszakolás. Már pedig Dulla Máté úr a tót nép nevében beszélt, pedig annak százezrei épen talán a tót anyakönyv ellen szólanának, és most a magyar anyakönyvben megnyugszanak, mert hiszen hallgat Nógrád, Gömör, Kishont, Zólyom, a nagy alföld stb. tótegyházaink zöme, nem is a tót nép kérdése ez, hanem talán néhány túlzó kedvenc thémája, bizonyos körökben népszerűséget szerezni. A mit Dulla M. úr az egyetemes gyűlés illetékessége ellen mondott, magában a kérdés történeti fejlődésében találta cáfolatát, mert hiszen úgymond : ha a kerületek az egyetemes gyűlés elé nem utalták a kérdést, nem tartozik oda ; de igenis, a tiszai kerület hozta oda s az, hogy egy kerület hozta, elég, ha az egyetemes gyűlésnek tetszett azt tárgyalás alá venni, nem kellett épen a dunáninneni kerületnek odahoznia, bár az ő kérdése, illetve néhány engedetlen tagja miatt az ő hnja. Hogy a hercegprímás is tót meghívásokat küldöz mint Dulla M. mondá, lehet való, de nem bizonyít semmit. Mert tudván, hogy az rosszúl volna téve, ok az, PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP.
