Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-21 / 47. szám

1025 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 746 sével és munkára való képességünk adományozásával és gyakorlásával. E szó »mi« megtanít továbbá, hogy jól figyeljük meg kívánságainkat, hogy ne kérjük azon dolgokat, miket mások élveznek, hogy ne kérjük azokat, miket a pillanat késztet kérni, hanem a »mi kenyerünket*, azt a kenyeret, mely legillőbb társadalmi állásunkhoz. Az, a kinek nagyon kevés vagy épen semmi nem adatott, épúgy imádkozhatja ez imát, mint a gazdag, megemlékezvén, hogy az, ki ez imára tanított, maga naprólnapra úgy élt, hogy nem tudta fejét hova lehajtani, hogy reggel nem tudta, mieledelt hoz az estve, s ki midőn meghalt, nem volt hely, hova eltemethető lett volna és nem hagyott maga után semmi egyebet, mint a ruhát, melyet viselt. Jóllehet ez volt a helyzet, melyet mi nem kívánhatunk magunknak, de e helyzetnek is meg vannak a maga áldásai és azok, kik ily sorsra praedestináltattak, azt fogják a végén találni, hogy nem volt kis örökség részesülni az Úr szegénységében. Tehát e szó »mi« általában tanít, hogy szorgalmasok, megelégedettek és jótékonyak lenni, akaratunkkal és erőnkkel dolgozni, tudjunk hogy legjobban betöltsük hivatásunkat ; hogy tanuljuk meg Istentől várni munkánk gyümölcsét és Istenhez fordulni munkánkért és miután megkaptuk ezeket, legyünk megelégedve, akár kicsinyek, akár nagyok azok és juttassunk másoknak is azokból. Az, a ki kenyere megszerzésére ez imával felövezve indul : örömteljes bizalommal fog napi munkájához és az, a ki bőségben van, intetik, hogy legyen szorgalmas annak igazságos növelésében. Ne hagyja a nyomorban azt, kit az ő segítsége megmentene ; mert a mi ügyünk az egész emberiséggel közös ügy, a mire Urunk önfeláldozó élete mindig mint példánykép tanít. Ha az egészséges nem dolgozik, mi lesz a beteggel ? Ha az erős nem lát munka után, ki fogja segíteni az öreget és gyermeket ? Azoknak, kik dolgoztak és még sem látják eredményét munkájoknak, azt mondhatjuk >várj és imádkozzad ezen imátl* Ennyi az egész, a mit mondhatunk, nem azért, mert az ilyen állapot kétségbeejtő, hanem mivel ez magában foglal minden vigasztalást és reményt, ha a szentlélek megtanította az ilyet így imádkozni: »A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.« Midőn Urunk a » kenyérért* tanít imádkozni, kijelenti, hogy a világi javak utáni kívánságaink ne szenvedélyesek, hanem mérsékeltek legyenek, csakis olyanok, melyek helyzetünk természetes szükségeit kielégítik. Nem kívánhatunk sokat csakis annyit, a mennyi képesít az Isten akaratának eredménynyel való munkálására. Legyen tehát imánk mérsékelt a világi javak kívánásában, mert ha imánk anyagi, hálánk is anyagi. Ha a kenyérért imádkozunk, akkor a kenyérért adjunk hálát. Ha mai kielégíttetésünk nem véletlenül jön és nem is azért, mert tegnap és tegnapelőtt is hasonló módon elégíttettünk ki, hanem mivel Isten gondoskodik napi szükségeinkről és ad életet napról-napra: akkor ma a mai nap áldásait kell megköszönnünk, jóllehet az áldások ugyanazok, mint a tegnapiak. És a mint a naponként felkelő nap érinti az alvó madarak szárnyait, a melynek látására örömdal kezd zengeni az erdők üde fái között, mintha a nap sohasem kelt volna fel megelőzőleg: ugyaz Isten áldásai keltsenek naponként megújult érzelmeket atyánk iránt, hogy fordítsuk életünket az ő napjának világossága felé. Egy másik lényeges vonás e kérésben ez: »add meg a mi kenyerünket »ma« ; azaz hogy mindennap csak a máért kell imádkoznunk. Ez ama nagy fontosságú pont az Istennek tetsző élet berendezésében, melyet Urunk követett és a mely a szentírásnak nevezetes helyévé vált. Urunk anticipálta az ellenvetést, hogy úgy kell gondoskodnunk a holnapra, mint a mára és emlékeztet, hogy a ki az ég madarait táplálja és a mezők liliomait ruházza, tudja, hogy a mi életünk szintén táplálást igényel az állandóan megújuló szükségek kielégítésére. Emlékeztetvén minket gyarlóságunkra és az Isten gondoskodásának elégséges voltára, elbizakodottságunkban megszégyenít mondván: »Nemde nem nagyobb-e a lélek, hogy nem az eledel és a test, hogy nem az öltözet ?« »Nemde nem drágábbak vagytok-e ti azoknál?« Az, a ki adta neked a nagyobbat, nem fog-e gondoskodni a kisebbről is? Az, a ki teremtett és fenntart — bátran bizhatunk — ki fogja elégíteni a végtelenül kisebbet, napi szükségeinket is. Kedvét találja Isten a mezei liliomok ruházásában és nem fordít rátok gondot, kicsinyhitűek? Nem tudja, hogy mire van szükségtek ? úgy hogy kényszerítve vagytok félni és aggodalmaskodni? Napi életed egyformasága eltérít-e az isteni gondviselés hitétől és űz, hogy magad légy, kitől függeni kivánsz ? »Annak okáért mondom néktek, ne legyetek szorgalmatosak a ti életetekről, mit egyetek, vagy mit igyatok, sem a ti testetekről, mivel öltöztessétek!* Ne zavard hát össze a mai nap gondjait és kötelességeit a holnapéival. Ma kérem Istent, vigyen át a mai napon, ha jön a holnap, tudja, hogy úgy függök rajta, mint most. Semmit sem törődöm a jövővel, mert mindent rá bíztam. De vájjon megtilt-e ez mindennemű tervezést ? Bizonyára nem. Semmit sem tilt, a mi ellenkezik a jelen kötelességével. Nem akadályoz semmit, a mi nem jelent Istenben való bizalmatlanságot, a mi nem szül félelmet vagy a szellem alásülyedését. Ilyen tervezés megengedtetett annak, ki imádkozza ezen imát. Az ilynemű aggodalmak >mit egyem holnap?* mintha nem lenne Isten holnap: az ismeretlen jövőnek biztos gondolatai, melyek jelen kötelessségeink teljesítésében gátolnak; az önmagában bizó munka, mintha magunkban többet bíznánk, mint az Isten gondoskodásában; mindezek természetesen ki vannak zárva. Hogy nagy különbség van, a hitetlen, aggályos képzelődés és az isteni gondviselés között, azt mindenki megfogja érteni, a ki gondolkozott a kérdés felett. Kötelességed van ma és e végett erőre van szükséged? Akkor ne gondolj a holnapi eledelre, vagy hogy miképen fogod teljesíteni a holnapnak kötelességeit; végezd el a >ma« kötelességeit, melyek önmagukban igénylik minden gondodat. Készítsd előre magad, a mennyire állandóan tudod tenni azt, azzal, a mit ma kötelességed megtenni. Tégy félre 7 évre gabonát, mint József, ha értésedre adatik, hogy szükséged lesz rá. Gyűjtsd össze holnapra — mint Urunk — a mai nap morzsáit, hogy semmi el ne vesszen. De mindezeket úgy cselekedd, mint a ki az Isten akaratán függesz és akképen, hogy a szeretet, vendégszeretet és állásod igényeit ne sértsd meg. Itt mindenesetre minden egyes ember saját lelkiismerésének kell elmondania, hogy mennyit költsön és mennyit tegyen félre jövőre; nincs más szabály, mely meghatározná ezt, mint mindenkinek saját lelkiismerete. A mindennapi kenyérért való kérés tehát megtisztítja szellemünket a villágiasságtól, fösvénységtől és keményszívűségtől; megóv a fennhéjázás elbizakodás és becstelenség bűneitől, meg véd az elégedetlenségtől, irigységtől és az indolenciától. Másfelől napoként emlékeztet a halára az iránt, kitől száll alá minden adomány és tökéletes ajándék ; kitől nyerjük a mindennapi kenyeret, mint testi éietünk tápláló erejét. Azért csak imádkozzunk hittel, bizalommal és hálával : Add meg a mi mindennapi kenyerünket ma ! Szó'ts Gerö.