Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-31 / 5. szám

141 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 14 2 ritja.1 ) Baumgarten szerint a descensus ad inferos Jé­zusnál nem más, mint a testtől megvált léleknek termé­szetes állapota,2 ) Az ujabb theologusok közül Martensen azt tanítja, hogy a descensus ad inferos alatt nem a poklokra, hanem általában a meghaltak országába le­szállást kell érteni. Ezen felfogásnak aztán a következő jelentőségét tulajdonítja. »A leszállás a holtak országába azt fejezi ki, hogy Krisztusra és az ő országára nézve a különbség az itt és ott között nem bír maradandó ér­vénynyel és ezen szempontból számítjuk e dogmát az ő felmagasztalásáról szóló tanhoz. Semmi természeti aka­dály, semmi tér és időbeli korlát nem akadályozhatja Krisztust abban, hogy megtalálja az utat a lelkekhez. Miután az ő országa a holtak országához is eljutott. . . igy a különbség élők és holtak, korábban vagy későb­ben szülöttek, a tudatlanság és az ismeret ideje között csak elenyésző jelentőségű.*3 ) Ezen meghatározás szépen rajzolja azon hatalom­nak s szeretetnek, mely a Krisztusban jelentetett ki, min­denüvé elhatását s győzedelmét a földön lakó emberek és a túlvilágon levő lelkek között. Igy mintegy folyomá­nyául is tekinthető ezen szent írási helynek : Phil. 2 r. io v. »Jézus nevében minden térd meghajoljon, mennyeiek­nek, földieknek és föld alatt valóknak térdük.* Mindez azonban csak egyéni vélemény s épen nem elégítheti ki teljesen tudni vágyunkat. De nem elégítheti ki, mint az ev. egyháznak, ugy semmi más egyháznak ide vonatkozó dogmája sem. Az ap. hitv. szerint Jézus. . . . »Kinzatélc, meghala és eltemettették. Szállá alá poklokra.* Hogy milyen működést gondoljunk a poklokra szállásban, vagy hogyan értsük ebben halála és eltemetése után lelkének a végetlen kínokba elmerülését, erre nézve le­het hypothesiseket felállítani s ezeknek igen szép jelen­tőséget adni, de tudni nem lehet a léleknek halál utáni állapotjárói semmit. Jól mondja Macaulay, hogy a túl­világgal foglalkozó kérdéseknek az emberi elme három évezred alatt sem fedezte fel kielégítő megfejtését. »A sok tudomány közölt, melyben a fekete lábu indiánt fe lyül muljuk, egyetlen egy sem vet legkissebb fényt sem a lélek állapotára a természeti élet kialvása után.*4 ) Az igazság tiszta ismeretét a transcendens világról az Isten magának tartotta fenn. Nekünk meg kell eléged­nünk a hittel s az igazságot kereső vágygyal. És ez na­gyon jól van igy. A tudás vágya egy fáradhatlan ösztön a haladásra, tökéletesbülésre. A mint e vágy teljesen ki lesz elégítve, a haladás megszűnt. Hogy az ap. hitvallásban melyik kifejezés veendő szószerinti, melyik jelképíes értelemben, e kérdésben mindkét hitv. evangel. egyház önállólag határozott. A helv. h. ev. egyház jelképnek tekinti a pokolra szállást, de szószerint veszi »az Istennek jobbjára ülést* a meny­nyiben ezalatt bizonyos meghatárzott helyet ért. Az ág. h. ev. egyház pedig elfogadja a »descendit ad inferos* nak szószerinti értelmét s az Isten jobbját magyarázza jel­képiesen, midőn ezt ugy fogja fel, mint a mindenütt jelenvalóságot, az Istennek eget földet betöltő, minden­ható erejét. A Conf. Helv. II. c. ii. ugyanis igy szól: »In carne sua credimus adscendisse Dominum nostrum supra omnes coelos adspectabiles in coelum supremum, sedem videlicet Dei et beatorum, ad dextram Dei pat­ris, quae etsi et gloriae majestatisque consortium aequale signiűcet, accipitur tamen et pro certo loco.« A Form. conc. pedig erre nézve így tanít, p. 6oo: »Dextera Dei ») Beck. Dogm. Gesch. 187. 1. 2) Ev. Glaubensl. II. k. 328. 1. 3) Dr. H. Martensen : Die christl. Dogm. 295. 1. *) Macaulai: A pápaság. ubique est, ad eam autem Christus ratione humanitatis suae vere collocatus est, ideoque praesens gubernat om­nia. . . Non est certus aliquis et circumscriptus in coelo locus, . . sed nihil aliud est nisi omnipotens Dei virtus, quae coelum et terram implet, in cujus possessionem Christus juxta humanitatem suam venit. . . Inde dulcissi­mam consolationem petant atque sibi perpetuo gratulen­tur, quod caro nostra et sanquis noster in Christo in tantam sublimitatem ad dexteram majestatis et omnipo­tentis virtutis Dei sit collocata.* Hogy melyik felfogás felel meg itt is a valóságnak, e felett lehet ugyan vitatkozni, de olyan ember, ki az igazságot tudásunk tárgyává tegye s a vitában végérvényesen dönthessen, még nem született s alig is fog születni. Azért a leg­fontosabbakban ugy is meglevén az »unitas«, legyen »in dubiis libertás, et in omnibus caritas.* Gyurátz F. Luther Wormsban. Egyháztörténelmi tanulmány. Önálló történelmi kutatás után. (Folytatás.) Hogy e császári rendelet kihirdetése milyen hatást tett, azt Aleander Wormsból 1521 április 5-ikén kelt, a pápai vicekancellárhoz intézett, leveléből vesszük át. A császári rendelet kihirdetése után, irja Aleander, ugy látszik, mintha a nép megnyugodt volna, de a nemes urak annál nyíltabban lépnek fel. Ha a rendelet azonnal a Luther könyveinek elégetését parancsolta volna, félni lehetett volna, hogy a lutheránusok, kikkel a város és környék telve van, nem ügyelve az oltalom nélküli csá­szárra, megtámadják a várost. Hutten, ki nem tudta magát már tovább tartóztatni, egy állatias levelet irt a császárhoz, egy második még kevésbbé barátságos han­gút a mainzi kurfürsthez, egy harmadik szerfelett mér­gest a kardinálokhoz és prálátokhoz, kik jelenleg Worms­ban összegyűlve vannak, s egy negyediket hozzá, Ale­anderhez, melyet ő lemásoltatva a pápának küld. E le­vele Aleandernek egyáltalában telve van panaszokkal és kifakadásokkal Hutten és a német nemesség ellen. Hut­tenről irja, hogy a cardínálok félnek tőle, részint azért, mert jól bírja magát, részint pennája és fegyverei miatt, a nemesek pedig épen imádják őt, hogy a szász vá­lasztó pártolója és a pfalzi nincs ellene, valamint az egészen lutheránus hesseni sem; és még hozzá a mellett jelenleg a most mindenható Sickingennél tartózkodik. A neme­sekről pedig igy ir Aleander : »E vakmerő kutyák fel vannak fegyverkezve tudományokkal és fegyverekkel és azzal dölyfösködnek, hogy ők többé nem oly oktalan állatok mint őseik; sőt inkább Itália elvesztette a tudo­mányokat, a Tiber a Rajnába folyt.« Ez egész mozga­lom nagyságáról pedig, melyet a közép nemesség idé­zett elő, igy ir Aleander : »Én szorgalmasan olvasgattam e nép történetét, eretnekségeit, zsinatait és egyházsza­kadásait : soha ehhez hasonló még nem történt. A Hen­rik szakadása 7-ik Gergely ellen még csak gyermekjáték (fu vide et rose) volt, mert csaknem egész Németország és a császár fia a pápa részén állottak.* Ma azonban csak a császár tart a pápával és »egyébként az egész világ ellenünk.* Nagyon jellemző az Aleander gyakorla­tias gondolkozásmódjára aztán az eszköz, melyet ő e mozgalom csillapítására ajánl: »Az ember nem lát jobb emberi eszközt,* irja ő, »ezen mozgalom csillapítására mint a kegy mutatások.* És ő ugyancsak e levélben kér egy csomó kegymutatást egyes személyek számára, kik

Next

/
Oldalképek
Tartalom