Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-31 / 44. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 szenves), ki a kulcsokat is őrzi s ki mindig jelen van, valahányszor a magyar fiúk a könyvtárt használják. Ez a »bizalmas4

eljárás egyébként természetes, főleg ha megondoljuk, hogy egy időben midőn az ifjúság maga kezelte a könyvtárt — igen sok értekes könyv veszel t el, melyeknek a katalógusból is eszközlendő kitörlésére aztán külön miniszteri rendelet vált szükségessé. Innen van, hogy a magyar fiúk csak igen ritkán látogathatják a könyvtárt, azt is az év egy kis részében. (Télen át zárva áll mintegy 5 — 6 hónapig, szabadjára a búvárkodó molyoknak és a rozzant ablakokon beszoruló szelek con certjének). Igy járnak a custosok is, a kik habár a titkár szívességéből, ha csak kedvök és idejük van, elmehetnek maguk is a könyvtárba, ezt nem szívesen, csak bizonyos tartózkodással merik megtenni, nehogy ha valami régibb hiány most vétetnék észre, e miatt a felelősség az ő vállukra essék. Mert Halléban a rend oly példás, hogy a custosok tudják ugyan hogy felelősök, de azt már nem, hogy miről: lévén a könyvtár összes gyűjteménye — és a katalógus két egymásnak sok tekintetben meg nem felelő valami; mert a katalógusban sok van, a mi a könytárba nincs meg — és viszont. Igy vettük észre pl. hogy a katalógusba bevezetett s ki nem törölt »Szikszai temlom gyászos históriája* nincs meg, midőn a könyvtárban Révész K. barátommal kutattunk. De nemcsak hiányos, hanem rendszertelen is a katalógus. Igaz, van benne valami rendszerváz, csakhogy mikép van az kezelve ! ? Latin-magyar szótár az exegetika rovata alatt, systhematika theologiai munka a pastoralis rovat alatt, stb. Ujabb időben azt az indokolatlan szokást vették be elődeink, hogy a magyar könyveket, csaknem mind, egymás után irtak be, egy rovat alá, mellőzve tárgyuk különféleségét; pláne talaltam egy azon művet kötetenkint már már szám alatt bevezetve (mely számok azonban nem egymás után valók!). Ime ily chaoszban mi könnyen elveszhet még az az 5 kis könyv is, melyek pedig az irodalom és egyháztörténelmi emlék és forráskutatásra egyetlen megbecsülhetlen kincsek. De még én itt nem állok meg. Én még akkor sem látnám e könyveket Halléban biztosan megőrizve, ha a katalógus rendszeres és teljes volna. Ez a katalógus annak a német hivatalnoknak a magyar részben olyan, mint a hozzá nem értőnek az egyptomi papyrus. Különben is e hivatalnok, állásánál fogva ritkán ér rá, ritkán ért hozzá egy könyvtárt rendszeresen ellenőrizni. Ezek a becses könyvek pedig kicsinyek, igénytelen külsejűek, eltűnnek a többi között, hiányuk fel sem tűnik s így a nélkül, hogy roszakaratot tennénk fel, igen könnyen eltévednek, elszóródhatnak. És ez a veszély most már komolyan fenyeget. A hallei egyetemi gondnokság ugyanis sok utánjárás után végül elhatározta a magyar könyvtárat alkalmas helyiségbe áthelyeztetni, a mi már a közel jövőben, lehet, hogy már a következő éven meg fog történni. E kis, igénytelen külsejű könyvecskék könnyen elveszhetnek, kicsúszhatnak a többi közül az áthurcolás közben, s így a minek mint nemzeti irodalmunk egyik emlékének a magyar nemzeti muzeumban volna helye, az könnyen a német utca porában semmisülhet meg. Mi a hallei magyar könyvtár ily siralmas állapotát látva, a mint custosaivá lettünk (Biszkup Béla barátom, uhorszkai segéd-lelkész és én) első feladatul tűztük ki annak rendezését. — Azonban e gyökeres, hónapokat igénylő munkát nem hajthattuk végre, mivel a mostani helyiségben télen át dolgozni absolut képtelenség — a többi idő pedig kevés volt. Főok azonban a titkár ellenvetése volt, a ki ezt most azért nem látta időszerűnek, mivel a könyvtár úgy is át fog szállíttatni, s igy részben felesleges munkát végeznénk. Igy maradt abba a dolog. Igy egyebet nem tehettem (társam időközben elutazott), minthogy a rendet lehetőleg helyreállítva a könyvtárt áttekinthetőbbé tevém, a titkár figyelmét az egyes osztályok elhelyezésére felhívtam; a könyvtár díszét és kincsét képező mintegy 50 darab ritkább könyvet, ezek közt az 5 unicumot különös figyelmébe ajánlottam s megígértettem vele, hogy a könyvtár jövő évi budgetjéből ezen kisebb gyűjtemény számára külön szekrényt csináltat.*) E tényeket itt csak azért sorolom elő, hogy hallei utódainknak, kik e lapot bizonyára olvassák — figyelmét reájuk felhívjam. Igy tán megőrizhetjük a könyveket addig is, míg haza kerülhetnek. Különben is a hallei magyar theologusok szempontjából leghelyesebb ezen néhány könyv értékén az újabb theologiai irodalom jeles termékeit megszerezni (ezekben igen szegény a könyvtár !) nékik ez hasznosabb, s az egyetemnek ily érvelés mellett azon könyvek eladása ellen semmi kifogása sem volna. Nálunk e kis könyvek becses klenódiumok, kiint értéktelen és veszendő portékák. Még a kéziratokról kell megemlékeznem. A mire nézve itt Révész K. barátom reám hivatkozik, az teljesen áll. A kéziratok gyűjteménye Halléban a pusztulás szomorú nyomait viseli. A mi ott most kéziratképen őriztetik (!), az csak lom, összefüggéstelen, hiányos egyveleg, pedig a katalógus sokról emlékezik (pl. Rezik ott van névleg, de iratai sehol . . .). Lehet, hogy ha a könyvtár átvitetik más épületbe, akkor a kéziratok is előkerülnek ; egy részük kemény borítékokban, más részük csomagba kötve meglehetősen megóvva várja a későbbi ismertetőt. Az új épületbe átviendő könyvtár első custosaira nehéz feladat var : de ha ennek emberül megfelelnek, nem kis dicsőség is. Ennyit tartottam szükségesnek illusztrálásul elmondani : a kik a dolog iránt érdeklődnek, levonhatják belőle a consequentiát. Rozsnyón, 1886. okt. 12. Stromp László, ág. h. evang. papjelölt. KÜLÖNFÉLÉK. * Alapítványok. Özv. báró Bánffy Jánosné szül. Wesselényi Jozefa bárónő Berectelkén Maros-Tordamegyében 10,000 frtos alapítványt tett egy gyermekmenhely felállítására. Özv. gróf Bethlen Istvánné sz. Teleki Ilona grófnő pedig a maros-tordamegyei ev. reform, tanítók részére 3000 frtos alapítványt tett. * A ,Luther- tarsaság* igazg. tanácsának szűkebb körű bizottsága f. é. okt. 25-én tartá nt. Doleschall Sándor elnöklete mellett első ülését. A bizottság megalakulása után: Gyurátz Ferenc pápai lelkész »Hit oltára« cimű imádságos könyvének 2000 példányban való kiadása iránt tétettek meg a szükséges intézkedések és ennek kapcsán kimondatott: 1) hogy úgy az irói díjak, valamint a kiadási s egyéb folyó költségek csak a rendes s pártoló tagok évi tagsági járulékaiból fedezendők; 2) hogy az alapitó tagok által befizetett összegek, nemkülönben a nagyobb adomanyok és esetleges hagyományok mindaddig tőkésítendők, míg az ily módon szerzendő alaptőke legalabb oly összegre növekedett, hogy annak kamatjaiból a folyó költségek fedezhetők lesznek, *) Feljegyeztettem vele »A szikszai templom gyászesete« könyvtári számát is, hogy ha esetleg később az áthordásnál előkerülne, megőrizzék. Igy még remélhető, hogy ha e könyv a nemzeti múzeumban nincs, tán Halléban még előkerül. Kár volna elvesznie. Egy emlékkel kevesebb lennel