Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-24 / 43. szám

1-365 1366 teendő, hogy az illető adományozó a közalapnak felajánlott összeget alapítványnak vagy az évi járulék megváltásának akarja-e tekintetni s a kezelés ehez képest történjék. A tárgyalás további folyamán oly értelmű felszólalások történtek, mintha a mult évben alakított j> közalapellenőrző bizottság* túllépte volna a végrehajtó bizottsággal szemben tulajdonképeni hatáskörét, sőt némelyek egyenesen kétségbe vonták az ily ellenőrző-bizottság szükséges voltát is. Az így támadt vita ismét jó időre megszakította a tárgyalás tulajdonképeni folyamát, végre is abban történt megállapodás, hogy ez alkalommal az ellenőrző-bizottság munkálata a maga teljességében figyelembe vétetni s tárgyalás alapjául fog szolgálni. A harmadik napon az erdélyi, tiszántúli és tiszáninneni egyházaknak adandó közalapi segély lett végleg megállapítva. Délután a konventi biróság tartott ülést s két fellebbezett ügyet intézett el. Az oly régen folyó alsok-sarkadi ügy visszatétetett az egyházmegyére, azon utasítással, hogy a törvények értelmében alakítván meg a bíróságot, hozzon új Ítéletet. Negyedik nap (csütörtök) a közalapi kérvények tárgyalása folytattatott. A segélyben részesített egyházak és lelkészek névsorát jövő számunkban lesz alkalmunk közölni, valamint a rövid tudósítást a konvent további üléseiről. (Vége köv.) Szász Károly úr püspöki látogatása. Három heti fárasztó utazás és munka után f. hó 2-án reggel érkezett főpásztorunk Baranya utolsó pontjára Rónádfára, hol az egyházmegye lelkészei és tisztviselői számosan megjelentek, hogy búcsút vegyenek szeretve tisztelt püspöküktől. Itt volt Nádossy Kálmán ág. esperességi felügyelő is, úgy a szent-lőrinci járás — melyre a mostani látogatás súlypontja esett — fő- és alszolgabirája, hogy püspökünk iránti meleg ragaszkodásukat és tiszteletüket, valamint az egész kőrútban, úgy itt ez utolsó állomáson is kifejezzék. A templomban bizonyos meghatottság volt észrevehető a főpásztoron is, mit természetesen a bekövetkezett alkalom idézett elő. — »Utolsó pontjára értem — mond a főpásztor — ezzel püspöki körutamnak ez egyházmegyében. Két ízben 64 anya-, 12 leány- és társegyházat, összesen 76 egyházat látogattam meg, hirdetvén mindenütt az Isten evangeliomát. Szóltam mindenütt az atyai szív érzéseível, még ott is, hol dorgálnom kellett, mert a hova vesszővel mentem, még oda is atyai szeretetet vittem magammal. És midőn körutamnak emez utolsó pontjáról visszatekintek, elfogódott szívvel állok meg előttetek. Nem dicsekszem az én munkámnak végeztével, hogy valami nagyot végeztem. Mikép is dicsekedném ? Hisz ha mind azokat megtettük is az utolsóig, melyek reánk bízattak, csak kötelességünket teljesítettük. Es midőn búcsúznom kell, jól esik lelkemnek, hogy épen e kisded gyülekezet maradt utolsónak. Most ajkamra vehetem a nagy apostol Pálnak szavait: »Örömmel végzem az én futásomat ti köztetek,* mert itt nem kell feddőznöm, mert nincsenek köztetek azok a bűnök és tévelygések, melyek fájdalom másutt pokolként nehezednek a lelkekre. — Örömmel hallottam és tapasztaltam, hogy mióta a szomszéd mecskei anyaegyháztól elválva, Rónádfa Hernádfával egyesült, az erkölcsökben előbb mentetek, az Úrnak 42 év óta köztetek sáfárkodó agg szolgáját becsülitek és tisztelitek, az ő atyai szeretetéért még Öregsége gyengeségeit is eltűritek. Szeretem ezt ti bennetek, mert ebben is az Isten és az ő háza iránti szeretetnek adjátok jelét. Majd áttért a főpásztor a helyi iskolaügyre s e tekintetben határozott elégedetlenségének adott kifejezést. Persze hogy e kisded gyülekezet a lelkészi állomás mellett nem képes külön tanítói állomást fenntartani, ennél fogva az iskola szellemileg és anyagilag ma is abban a primitív állapotban van, mint volt felállításakor 40 évvel ez előtt. Intette tehát a gyülekezetet, az igen fontos ügyben is kötelességének teljesítésére, mondván a többek között: »az idők egyben mindenesetre gonoszok ; a régi észszel nem bírjuk már többé helyünket megállni; de abban nem gonoszok az idők, hogy a ki munkássággal képzettséget egyesít, sokkal jobban mehet előre, munkájának gyümölcse sokkal gazdagabb, mint a régi világban. Nem azért mintha manapság többet teremne a föld, mert nemcsak a föld adja ám a gyümölcsöt, szántóföld nélkül is termő földje van annak, ki kellőleg kiműveli magát. Azon legyetek azért mit Pál apostol mond : »értelemmel ne legyetek gyermekek; értelemmel öregek legyetek«; s ha az értelemmel párosult munkássághoz jámborságot jó erkölcsöt is kapcsoltok s így haladtok, előre, akkor boldogok lesztek. Es most midőn búcsút veszek tőletek, búcsút kell vennem az egyházmegyétől is, mely ez évben minden hivatalos teendőim között legtöbbet foglalkoztatott engemet. Óh mily örömmel teljesítettem én itt csekély erőm mértéke szerint az én futá* sómat, bár sokszor roskadozó léptekkel haladtam előre. De úgy tetszett nekem, mintha Uram szavát hallottam volna : »Péter, kövess engemet és embereket fogsz halászni.« Embereket halászni! valóban ember feletti munka, hisz ehhez az isteni kegyelem hálója kell.« »És mikor nehéz volt az út — mondá a főpásztor — mintha hallottam volna ismét: vedd fel az én keresztemet és kövess engemet. Ennek viselésére gyengének éreztem magamat, mert míg az ő keresztje megváltotta a világot, addig az én gyenge vállaim e kereszt alatt roskadoztak. De ismét hallottam szózatot, mely bíztató volt: az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű• és megértettem szavát; igaza volt; érezhetjük ezt mindannyiszor, valahányszor kötelességeinket híven teljesítettük.* Úgy van Uram! A te igád gyönyörűséges és a te terhed könnyű, mert te magad jösz segítségül azoknak, a kik roskadoznak. És most Isten veled Baranyának gyönyörű tájai Nem mondom, hogy senki ti közületek az én orcámat többé nem látja, sőt hiszem, hogy ti is látni fogjátok az én orcámat ti köztetek ; mert az a testvéri érzés, melylyel körülvettetek, annyira lekötötte szívemet, hogy ha lesz időm, pihenni a ti baráti körötökbe ismét eljövök. Ti pedig rónádfaiak, midőn ez alkalommal ti értetek is könyörögni akarok, egyesítsétek a ti imáitokat az enyémmel, jertek imádkozzunk U Kell-e mondanom, hogy a fennti búcsuzásnak az én részemről csak halvány vonásokban adhatott szavai érzékeny könyekre fakasztottak minden jelen voltakat. Elérzékenyült, könnyezett maga a főpásztor is és e könnyekben az ő atyai szívének érzelmei megszentelődtek. És most a kötelességszerű iskolavizsgálat és presbyteri gyűlés mellőzésével — melyre nézve különben is igen kevés írni valóm lenne — hadd írjak még néhány sort arról a jelenetről, melynél meghatóbb csak igen ritkán fordúl elő az életben. Mindenek előtt tájékozásul megemlítem, hogy szeretve tisztelt főpásztorunk, egyházlátogatási körútja alkalmából, minden felső-baranyai ref.