Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-26 / 39. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1236 Supplicatio. Elmúlt a szünidő, a tanulók vonulnak be az iskolákba, megújult testtel és lélekkel, egyik a szülői háznál hüssölte át a forró hónapokat, a másik tapasztalatvágytól űzetve, neki vágott a supplicatiónak, és kutyagolt a poros országúton, egyik falutól a másikig. Valóban protestáns egyházunknak, bár sokan az ellenkezőt vitatják, igen szép és célszerű intézménye a supplicatio. Az ifjú egy kis fáradság árán, olcsó szerrel megismeri az ország egyik vagy másik vidékét, s ha többet nem, annyit bizonyosan kap, saját részére is, a mivel kifizetheti az útközben elhasznált ruha és cipő árát. És én legalább, ilyen tapasztalat-szerző utazásnak tekintettem a supplicatiót, midőn magam is bejártam az ország egy részét, és annak tartom ma is, midőn hozzám tér be egyikmásik iskola követe. Szívesen fogadom, mint engemet fogadtak s mondhatom, hogy alig van rá eset, hogy a pesti, debreceni, pataki és pápai diákokat szívesen ne látná bármelyik lelkész is. Az illetők mint papnÖvendékek, érett derék ifjak, a kik jönnek, hogy lássanak, halljanak, és majdan hasznát vegyék a látott és hallott dolgoknak. Az egyházak által adott segélyt felveszik, s ha a le kész, különösen valamely patronushoz elvezeti, vagy oda utasítja, elmennek, különben nem. Sajnálattal kell azonban látnunk, hogy a luth. iskolák követei egészen másként járnak el; ezelőtt nem emlékezem hány évvel, az ev. egyházkerületek átírtak, a ref. egyházkerülethez, hogy ők, illetőleg az ev. gyülekezetek ref. supplicánsokat nem fogadnak, tudomásul vettük, és azelőtt is vajmi ritkán, most pedig egyáltalában nem alkalmatlankodnak a ref. diákok az ev. lelkésznél, annyival kevésbbé az egyeseknél. Hanem a luth. diákok, ha valamelyik kálvinista városba megérkeznek, először is elmennek a kapi- i tányi hivatalhoz, engedélyt kérnek a kéregetésre, mint valami égett emberek, és azután nyakukba veszik a községet, bemennek patikába, boltba, és minden zö'd salugatéros házba, s végül tisztelegnek a lelkésznél. Hát hiszen szép az életrevalóság, csakhogy ez túlságba ne menjen, már pedig ez a házalás, épen nem válik tisztességére az illetőknek. Nem a kenyéririgység szól belőlem, szegények vagyunk mi protestánsok, ránk fér a tisztességes segedelem, de annyi büszkeség mégis legyen bennünk, hogy ha a magyar államtól, csak heves viták mellett és után fogadtuk el iskoláink részére a segélyt, akkor ne kápsáljunk a zsidó boltosoktól és pápista atyafiaktól, mert ez már csakugyan szégyen és lealacsonyító dolog. Ordas, 1886. szept. 6. Kiss Benő ref. leik. A tiszai ág. h. ev. egyházkerület rozsnyói felsőbb leányiskolájának felszentelése. Folyó hó 12-dikén, vasárnap d. e. 11 órakor a rozsnyói ev. egyháznak s vele együtt a tiszai egyházkerületnek örömünnepe volt. Főtisztelendő Czékus István úr, rozsnyói lelkész s a tiszai kerület püspöke ekkor szentelte fel ugyanis az immáron teljesen elkészült és felszerelt felsőbb leányiskolát s átadta azt a nyilvánosságnak. — Hogy mily hiányt vannak hivatva az ily intézetek pótolni, azt tudja mindenki, a ki az igazi protestáns szellem és élet megőrzését és virágzását épén a vallásukhoz hü, igaz protestáns nőkben, anyákban látja biztosítva. Azért a helyett, hogy e magában is elég nyomós érvet fejtegetném, csak azon egy tényre utalok még, ha ezen rozsnyói iskola létesítése — eltekintve az általános érdektől — különösen helyi szempontból már elodázhatlanúl szükséges volt, mert Rozsnyón a r. kath. püspökség pártfogása alatt virágzó apáca zárda, olcsó díjaival, kegyeskedő modorosságával és felmutatott — tagadhatatlanul szép — sikereivel, főleg a nyelveket és finomabb kézi munkát tanulni akaró ev. leányainknak nem épen kedvetlenül látogatott gyűlőhelyévé s mint szomorú tapasztalatok mutatták a minden kolostorral közös intentióinál fogva, nem ritkán valóságos veszedelmükké lőn. A felszentelési ünnepély lefolyása protestáns egyszerűségű, de prot. bensőségű is volt. Az egyház színejava gyűlt itt össze, hogy részt vegyen a közös örömből s a közös hálából s két rövid énekvers után lelkesült boldogsággal hallhassa a tevékeny főpásztor felszentelő beszédét, mely egész terjedelmében így hangzik : »Jöjjetek, örvendezzüuk az Urnák, vigadjunk a mi szabadításunk kősziklájának. Menjünk eleibe hálaadással, énekeljünk neki dicséreteket, mert jó az Ur és mindörökké vagyon az ő irgalmassága.« — E szavakkal inti Dávid a 95-dik Zsoltárban Isten dicsőítésére a zsidó népet; e dicsőítő szavakat, e hálafohászt kell nekünk is ma dagadó kebellel hangoztatnunk, midőn azon célból gyűltünk egybe ezen felsőbb leányintézet helyiségébe, hogy azt a múzsák hajlékává szenteljük, a tudományok csarnokává avassuk és az istenfélelem és tiszta erkölcs veteményes kertjéül jelöljük ki. »Ot éve már, hogy a felsőbb leányiskola létesítésének eszméje felmerült közöttünk, érezve annak szükségét és nélkülözhetetlen voltát különösen hitfelekezeti szempontból ; azonban szegény anyagi körülményeink ólomsulylyal nehezednek reánk, a kivitelt oly gyorsan, mint akartuk, nem eszközölhettük, saját vállaink a terhet el nem bírván, mások támogatását kellett igénybe vennünk, hogy célunkat megközelíthessük. »A nemes cél, melyet kitűztünk, évről-évre nagyobb elismeréssel találkozott úgy egyesek, mint testületeknél ; közóhajjá vált nemcsak egyházkerületünkben, hanem az egész magyar prot. egyházban, hogy bennlakással ellátott felsőbb leányiskolák létesíttessenek s azokban ev. leányaink, minden idegen befolyástól menten, evangyélmi szellemben, egyházunk hitedzett és istenfélelemben szilárd tagjaivá neveltessenek. • Egyházunk a szükség érzésétől áthatva, a közóhaj által fellelkesülve meghozta a nemes áldozatot, megszerezte tetemes áldozattal, 10,000 /; íjjköltséggel az intézet helyiségét; egyházaink szíves készséggel járultak az intézet fenntartási költségeinek fedezéséhez, gyámintézeteink és külföldi hittestvéreink örömmel támogattak szeretet adományaikkal; az egyházkerület pedig betetőzte óhajunkat azon nemes tettével, hogy évi 1000 forintot szavazott meg az intézet életbeléptetésére, s e fölött 1000 frtot adott annak felszerelésére. »Teljesült ez által szívünk öröme és reménye s mi e reményünk valósulásának annálinkább örvendezhetünk, mert ezen intézet első a maga nemében magyarhoni prot. egyházunkban, mely a küzdőtérre kiáll, hogy az önvédelem hitbuzgó munkáját folytatva, ev. egyházunknak és az ev. szülőknek hasznos szolgálatot tegyen. »Orüljünk ezen, testvéreim az Úrban 1 teljes lélekkel vigadjunk azon, hogy segítségünkre volt a kegyelem és áldás Istene és Sámuellel azt mondhatjuk : »Mindeddig segítségünkre volt nekünk az Isten !« emeljük fel az Úrhoz hálaimánkat atyai jóvoltáért és énekljünk szent nevének dicséreteket azon kegyelemért, hogy bizalmunkban meg nem szégyenített hanem áldó kegyelmével sikerre és győzelemre segített; 11 bejáró, 2 bennlakó rendes és 3 rend-78