Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-24 / 4. szám

107 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 90 Napjainkban nálunk, ellentétben a mívelt nyugoti népekkel, a vallástalanság szinte divattá kezd válni. Avagy a vallásosság, kérdi helyesen Vandrák, a mi társas életünkben már nélkülözhető mívelődési tényező? A mint kárhoztatandó a türelmetlen vakbuzgóság és képmutató szenteskedés : épp ugy a romboló dermesztő fagyos közöny és a mindent kigúnyoló hitetlenség. A keresztyénség nem dogma, hanem élet és pedig az evangéliumi szeretetben munkálkodó áldásos élet levén, a hitoktató a keresztyén vallást ne ismertesse ugy, mint valami elméleti tant, hanem ugy, mint életet. A vallás inkább a sziv, mint az ész dolga. Ha a tanár Istenről szól, igyekezzék Istent nem csak mint örök végokot és mindenhatóságot, hanem mint örök szeretetet s gondviselést tüntetni fel a gyermek lelke előtt, hogy itt a hit, remény és szeretet érzelmei, ne pedig a babonás rettegés vagy hiszékeny bálványozás foglaljanak helyet a gyermeki szívben. Segítse a tanár a növendékeknél eleven meggyőződésre azt a hitigazságot, hogy az Isten országának részesévé lehet minden emberfaj, nyelv és felekezeti különbség nélkül, ha arra törekszik, az igazságosság követése és a szeretet gyakorlása által. Éljen a hitoktató lelkében az igazi hiterő és kegyesség, legyen az ilyen életnek világító s melegítő kisugárzása minden lecke, s a tanár vallásos lelkülete emelje a buzgóság szárnyaira minden romlatlan tanítványát, szilárdítsa bennök a meggyőződést az ember magasabb rendeltetéséről s ápolja azt a rendíthetetlen hitet, mely véges természetünkre figyelmeztet a verőfényben, vigasztal a szomorúságban, bátorít a veszedelmekben s el nem hagy a halálos végső küzdelemben, míg szivünk dobogni meg nem szűnik. Más tantárgyakra nézve is olyan módszertani utasitásokat közöl Vandrák, melyeket minden tanár szivére vehet. Nem elég csupán a lecke-tartás, a betanítandó tárgynak száraz elmondása vagy modoros elszavalása, hanem a tanár a maga érett ismereteit ültesse át a tanítvány fogékony elméjébe. Nem elég továbbá az, ha a gymnasiumi tanár csupán csak oktató, legyen nevelő is, a szó legteljesebb értelmében. Tekintse a tantárgyakat nevelési eszköznek, melyből nemcsak az ész, hanem a szív is nyerjen gyarapodást s necsak tudási vágyat ébreszszen, hanem szívet nyerjen és nemesítsen. Párhuzamosan fejlődjék a szellem és a jellem. Igazat adok Vandrák módszertani nézetének, hogy nem a tananyagra, henem a tanulóra fektetendő a gymnasiumban fősuly. Bármilyen szaktudós legyen is a gymnasiumi tanár, csak ugy tölti be helyét, ha paedagogiai és didaktikai tapasztalatokkal bir és tapintatossággal tud eljárni. A gymnasiumi tanár eléggé visz előre, ha előre viszi tanítványait az ismeretekben és jó erkölcsökben. 1 Ta az iskolán kivül még a tudományt is előbbre viszi : ez külön érdem, de ne kerestessék az iskolai kötelességek mulasztásával. Bölcseleti leckéin, fejtegető világos előadásaival élesztgeté hallgatói lelkében az igazságnak érzetét és a kedvet az igazság kutatásához. A nehezebb kérdések alapos tárgyalasai közben a lankadó figyelmet elmés ötletekkel, felvidámító észrevételekkel, alkalomszerű adomákkal frissité fel, s egyik-másik kérdésnek szárazabb részleteit alkalmas kitérésekkel tette érdekesekké. Ethikai előadásai igen sok tanítványának jellemfejlődésére gyakoroltak üdvös hatást. Hányan köszönik az ő megragadó jellemfestéseinek, az igazság olyan fokú szeretetét, hogy még tréfából sem hazudnak, és a jognak olyan finom érzését, mely csekélynek látszó dolgokat is észrevesz. Próbáját láttam ennek, midőn Vandrák tanítványai tikkasztó nyári hőségben, szomjazva és megéhezve gyalogoltak a poros országúton, távol az előttök és utánnok levő városoktól. Olyan helyre értek a fáradt ifjak, a hol az országútra érett gyümölcscsel rakott fák vetettek árnyékot. Leültek pihenni. Nem csak a fán levő, hanem az Országút árkába áthullott és őrizet nélkül heverő gyümölcshöz se nyúltak, egy szemhez se, mintha akkor léptek volna ki a stoikus római jogtudósnak hallgató terméből, megtanulva mi az interdictum de glande legenda.*) Változhatatlanul követendő didaktikai elvűi tűzte ki magának, mindjárt tanszékre lépésekor, hogy minden előadásra lelkiismeretesen előkészül, továbbá azt, hogy a közlendő anyagot jól átgondolva s szabadon, könyv nélkül adja elő. Hallgatói előtt állva vagy járkálva peripatetice tartá leckéit, világos, félre nem érthető, könnyen felfogható kifejezéseket használt; a mennyire a tárgy engedte, szemléleti módszert követett. Cicero szép oratióit rajzokkal kisérte. Tacitus helyrajzaihoz térképet vázolt, a logikai igazságokat körökkel érzékité, a lélektant az életből és a történetből vett adatokkal tette megfoghatóbbá. Elő meggyőződésből folyékonyan és vonzólag magyarázott, figyelmet lebilincselőleg és a kedélyre jótékonyan hatólag adott elő. Szerette az ifjak derült hangulatát, és ugy uralkodott hallgatósága felett, hogy ennek élénk részvéte kísérte fejtegetéseit. Az ifjak lelkét megnyerte a tantárgynak s ez által egész órán át ébren birta tartani az érdeklődést. Mester volt abban, hogy egy s ugyanazon időben több paedagogikus és didaktikus célt tudott megközeliteni, például gyakorlá az emlékezet hűségét és az ítélet élességét, tért nyitott a képzelet szárnyalásának és nemesité az ethikai érzületet. Az ész és sziv összhangzatos művelése lebegett előtte, a fogékony ifjúság mindkét irányban tapasztalta haladását. Az órák megtartásában pontos és lelkiismeretes vala. Az első órára hora sonante lépett be, a mi által az ifjakat is pontosságra szoktatta. Az óra se neki se tanítványainak nem vala hosszú. Látszott rajta, hogy a tanítás neki nem nyűg, hanem öröm, dem Glüchlichen schlagt keine Stunde, mondja a brémai felirat. Tanári hatásának egyik előmozdítója az vala, hogy szerette nemcsak tantárgyát, hanem tanítványait is, részrehajlás nélkül, igazságosan, atyailag. A tanulók irányában mindig tapintatos volt. Gorombasággal, durva, pórias szitkozódással, a mi némely iskolában még ma is hallható, sohase illete a tanulókat. Osztozott a tanulók örömében, melyet érezének a felett, hogy szépet és jót tanultak. A jó igyekezetet teljesen méltányolta, a gyengébbeket kímélte, a félénkeket bátorította. A tanár elébe csintalan sőt vásott gyermekek is kerülnek'. Ezek mindenike élesen megfigyelendő. Vandrák a hanyagokat serkentette, a rendetleneket intette, a tévelygőket komolyan figyelmeztette, először négy szem közt, ha ez nem használt, megrótta a tanári kar színe előtt, végül büntette őket, de soha nem önkényesen, hanem az iskolai rendszabályok értelmében, és soha nem indulat közben, bosszankodva, hanem nyugodt megfontolás után, soha nem sértegető, becstelenitő, kigúnyoló vagy éppen felbőszítő heveskedéssel és a leckék zavarásával, hanem a becsületérzésre hivatkozó és javítani akaró apai komolysággal és higgadtsággal. A leckék alatt mindent látott és hallott, a mi a padok felett és alatt történt. Ezek közül a mit kellett eszélyesen elnézett, tudta, hogy kinek elégséges az indirect figyelmeztetés vagy célzás, melyet csak az illető vehetett észre ; tudta, kinek elég egy pillantás, *) Dig. 43. 28. De glande legenda. Ulpianus.