Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-05 / 36. szám

1029 ' PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 560 Ha mégis Vasvármegye nemes intenciójának megfelelő intézkedését, mely nevezett tankönyv használatát a maga körében kötelezőnek elrendeli s erről Dunántúlt értesíti: a dunántúli ev. egyházkerület f. év julius 29-én Kőszegen tartott közgyűlése nem tartotta a maga egészében ajánlhatónak, a formahibákon kívül azon indok vezette, mert nem volt tisztában magával a könyv használhatóságát illetőleg. Ez okból megbízta alúlirt bizottságot, hogy a szóban levő könyvet megbírálván, dolgozzon ki ide vágó * Utasítást*, s azt az egyházkerület tanítóival * miheztartás* végett közölje. Ez értelemben a következőket véleményezzük: »Dr. Széli Lajos »Életmentés és egészségtan* című pályanyertes művét az iskolai tantárgyak tu halmozottsága miatt népiskolai használatra a következő beosztással ajánljuk : a) a 9—11. lapon tárgyaltak tartalmát (levegővillamosság) előadás közben foglalja a tanító a természettan anyaga alá. b) 13—25. L (lakás — körömápolás) tegye a beszéds értelemgyakorlatok tárgyává. c) 26—39. 1. (táplálék — konyha edény ele) ossza be a gazdaságtan és konyha-kertészetbe. d) 40—44. 1. (étkezési szabályok — testgyakorlat) tollbamondott Írásgyakorlat idején értékesítse. e) 45—47. 1. faz érzékszervek — bőr) tárgyalja a természetrajz alatt. f) 48—82.1. (szokás— védhimlőoltás) tarlsa fenn az elemző olvastatás (— olvasás tárgyalással) idejére az V. és Vl-ik osztályban. Mégis ismételtetve az egészet, oktassa benne az ismétlő tanköteleseket. Addig is, míg legközelebb az egyházkerület a népiskolai bizottság eme véleményes jelentését akár szankcionálja, akár pedig módosítja, »alkalmazkodás* végett »utasításunkat * közöljük a t. c. tanitó urakkal. Kelt Pápán, 1886. aug. 20. A dunántúli népisk. biz. nevében : Dr. Berzsenyi Jenő, Bognár Endre, világi elnök. egyh. elnök. TÁRCA. Az istenhit az újkori bölcseletben. (Folytatás.) 2>. A Németországon kívüli vallásbölcselet. A Németországon kívüli országokban a bölcselet csak a legújabb időben kezd önállóvá lenni s felszabadulni a német hatás alól. Itt is csak Olasz- és Franciaországokban lehet afféléről szólani. Olaszországban nem nevezhetjük bölcselőknek azokat, akik a kathol. igazhitüség védelmére használták fel e'méjüket (Vincent Gioberti, Ventura, Belnaer Jakab, kezdetben Pascal Galuppi, de aztán a skót bölcsészek hatása alatt állítja egy feltétlennek vagy Istennek létezését). Legtöbb figyelmet érdemel Jean Baptiste Vici. (18. sz.), kit ha nem lehet is az olasz bölcselet megalapítójának nevezni, a régi felújítójának igen. O mint maga jellemezte rendszerét, idealista és történész volt egy személyben. Mint idealista tanulmányozta s szemlélte az eszmét önmagában, megmutatván annak felsőségét az érzékek és anyagi világ felett; mint történész kimutatta, miként reálizálja magát az eszme a nemzetek nyelvében, erkölcsében, törvényében, vallásában. O szorosan összeköti mintegy ugyanazon igazságnak kettős alakját: az örök igaznak és a tényeknek tudománya Istent úgy nézte, mint az első igazságot, mint az első lényt, ki magába foglal minden dolgot. Minden isteni és emberi dolog Istenből indul ki, Istenben nyugszik s Istenbe tér vissza. — Rosmini—Serbati abbé arra törekedett, hogy a kijelentést a bölcselet, ezt a kijelentés által védelmezze vagyis a keresztyén bölcseletet megalapítsa. Hogy e tudománynak az egység s egészlet jellemét adja, bennszülött eszmének kellett felvennie e lét lehetőségét, melyet sem külső sem belső észrevétel (elmélkedés) által nem nyerünk, nem még az érzelemből sem: ez parancsoló szükségesség. Ez eszméből származik mind Isten eszméje, mind a miénk. E lét eredeti eszméje mégis lehetőséget terjeszt elő, minélfogva a feltétlen lény valósága csak bizonyítás által nyeretik. Franciaországban is megtaláljuk a theozófia képviselőit, de nem kevesebb számmal a kath. egyház rendesen eszes védelmezőit. Mindkettőt a forradalomra következett visszahatásnak lehetett tulajdonítani. Ez jellemzi Chateaubriand, Madame de Staél, Benjámin de Gonstant iratait, míg Saint Martin theozófiája az illuminizmusba csap. S de Maistreé komor, mely a világot egy bűntörvényszéknek tünteti fel, hol mindnyájan magunk vagy elődeink vétkeiért lakolunk. Ellenben Bonald szerint Isten eszmék és gondolatok által nyilatkoztatja ki magát az emberekben; ennek eszköze a nyelv. A társadalmi rendet Isten természetéből lehet kimagyarázni. Ellenben a szellemes Felicité-Robert de Lammenais bölcseletével a kath. egyház tekintélyét támogatja. Főérve, hogy miután az emberi tudalom kételkedésre hajlik, itt csak tekintélylyel lehet dönteni. Hasonló irányt követtek Freysinous, Bausset, Merőt, Affra. A jelen század második felében Franciaországban túlnyomó a spiritualizmus, melynek legtekintélyesebb képviselője Cousin. Nem hiányzik azonban a naturalizmus, pozitivizmus (Comte iskolája) sem. A különböző irányok ismertetésére jó lesz Caronak »L'Idee de Dieu« művéből egyet-mást idézni. O ostromolja a naturalismust, de nem barátja a híg spiritualizmusnak vagy a többé-kevésbbé nyilt pantheizmusnak. Ezért sorozza egy kategóriába a pozitivistákat, naturalistákat s Hegelt. Hivatkozik Comte azon mondására, hogy a tudomány tisztelettel visszavezette Istent a határig, megköszönvén az ő provisorius szolgálatát. A tudomány — mondja Caro — szinte odajutott, ahova Hegel. A bomlasztól az emberig, a paránytól a gondolatig egy hosszú úton egy folytonos átváltozást kell a léteinek megtenni, mígnem mindent tudván, mindenhatóvá, a világegyetem és élet valódi mesterévé: Istenné válik. Eszerint Isten még csak készülőben van (il est en voie de se fairé). Ez ujabb bölcse'et három fő képviselője Franciaországban: Renan, Taine, Vacherot. Renan műveit sorba birálja Caro s ügyesen kimutatja mindeniknél az alaptalanságot s belső ellenmondást. »Etudes d'histoire religieuse4

művében a vallást magasztalja, de ugyanakkor költészetté degradálja. „A vallás — úgymond — bizonyára a legmagasabb és legmeghatóbb az emberi természet nyilatkozatai közül; a költészet minden nemei közt ez az, mely legjobban eléri a művészet lényeges célját. * Helyesen mondja Caro, hogy Strauss legalább tudományosan igyekezett okadatolni állítását az evangyéliumi történetek költött voltáról, míg Renan az egész keresztyénségről mint régiségi tárgyról beszél. A vallásokat az emberi képzelŐdés nagy ösztöne ónkénytelen terményeinek tartja. Mentől jobban részletezi az ember — mond Caro — a Renan Istenről való gondolatját, annál inkább meggyőződik, hogy ez valami embertani