Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-08-15 / 33. szám

1055 az ilyen bizonyítványnyal ellátott tanulók, valamint min­den más tanuló, a bizonyítvány alapján vétetnek fel. A kik tanulmányaikat magánnevelésben folytatták s magán­vizsgálatot akarnak tenni, azok a megelőző osztályról szóló hiteles kielégítő bizonyítványon kívül tartoznak hozni mult évi holtartózkodásukról szóló községi bizo­nyítványt is. A tanítóképző-intézetbe, valamint a táp­intézetbe való felvételre nézve útbaigazítást nyújt az igazgatóság. A theológiába s a jogakadémiába a felvétel az érettségi bizonyítvány, vagy a mult évi index alapján történik. A coll. évnyitó-ünnepély f. é. szeptember hó 5-én d. e. n órakor, a coll. nagyteremben fog meg­tartatni. Az előadások a főgymnásiumban és a tanító­képző-intézetben szept. 6-ikán, a theológián s a jogaka­démián szept. 9-dikén kezdődnek. — Iiörk József, coll. igazgató. * A gömöri esperesség julius 28-kán tartotta évi közgyűlését Oetneken. Ez alkalommal igtattattak be az újonnan választott tisztviselők. Nsg. Szent Iványi Árpád felügyelő úr úgynevezett domesztikális pénztár alapjára IOO frt, esperességi nyugdíjintézet javára szintén IOO frtot volt kegyes adományozni. Nt. Terray Gyula főesperes a domesztika alapjához hasonlókép 100 frttal járult. E számok hangosan beszélnek új elnökségünk egyházsze retetérői. Ebéd alattt az előbb említett új alapra 18 frt 78 krt. Luther-társágra szinte annyit gyűjtetett. * Szerzetesből debreceni reform, tanár. Eszter­gomban nagy föltűnést költött egy ottani benedekrendi íőgymnásiumi tanárnak, dr. Halász Sándor Kelemennek egyházunkba áttérte. Benne, mint írják, közkedveltségű embert vesztett az esztergomi társadalmi élet. A hir teljesen igaz. Dr. Halász, áttérni óhajtván hozzánk, gym­nasíumi tanári állást keresett Debrecenben és csakugyan alkalmazást is nyert, mint rendkívüli tanár, a rajzoló geometria és a természettan taní'ására. Óhajtjuk, mondja a debreceni lap, hogy ne bánja meg a fontos lépést, melyet hozzánk térésével tett. Főként tőle függ, hogy itt is szeretet vegye őt körül úgy a főiskolában, mint a társadalmi életben. * A nagy-szalontai gymnasium elvesztette nyil­vánossági jogát. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a nagy-szalontai, polg. iskolával összekötött 6 osztályú gymnasiumtól, mert nem volt képes a törvény követel­ményeinek megfelelni, megvonta a nyilvánossági jogot. Ez intézet egyik tanárát, Katona Mihályt, mint múltkor közöltük, Kecskemétre választották meg tanárnak. * ,,A babonáról" című népkönyv szerzője Sirisaka Andor tudatja az érdeklődőkkel, hogy műve első kiadása teljesen elfogyott. Már a második kiadás is készletben van s ez példányonkint 50 krjávál megrendelhető szerző­nél Pécsett, és Lampel Róbert budapesti könyvkereskedő­től, kinek a könyvecske bizományba adatott. * Az evangelium és a párbaj. Fővárosban és vi­déken egymást érik a párbajok, egyre szedve szomorú áldozatjaikat. A mult héten is egy sokak által kedvelt derék ifjú életét ontotta ki az ostoba mérkőzés. Dessewffy A. volt ez a szánandó áldozat, kinek ravatalát nagy és általános rokonszenvvel állta körül Budapest úri társasága. A gyászszertartást Horváth Sándor, az evang. egyház új lelkésze végezte, megható imát s utána általános helyes­léssel fogadott beszédet tartva a halott fölött — az élők­nek. Az evangelium derék hirdetője lesújtó váddal illette a modern társadalmat, a miért nincs ereje és bátorsága hozzá, hogy ledöntse önalkotta bálványát (a párbajt), melynek már annyi erős karú, meleg szívű magyar ifjú lett szomorú áldozatja. »Mint a jó isten szolgájának — folytatá ihletet ajakkal — jogom és kötelességem e gyász­ravatalnál bevádolni a mai kort, a mai társadalmat, mely bálványt alkot magának, s annak oltáránál vérzik el, mintha nem volnának elég más ellenségei az életnek«. Majd ijesztő rémnek nevezte azt, mely a családokat ré­mítgeti, daemonnak, mely a halál'al szövetkezik; bálvány­nak, mely ember-áldozatot követel. — Tisztelet és elis­merés adassék az evangelium hű szolgájának, ki az igaz keresztyén felfogást bátran szemébe mondja korunk léha­ságának s kifejezést adott a társadalom komolyabb és jobb eleme érzelmeinek. * A nógrádi evang. esperesség Balassa-Gyarmaton tartá meg évi rendes közgyűlését, Svehla János főesperes és Beniczky Gyula felügyelő kettős elnöklete alatt. A rendes közgyűlést lelkészi értekezlet és gyámintézeti gyű­lés előzték meg. Az esperesi jelentés az egyházi élet á'lásáról kedvezőleg szólott s fölemlítette, hogy javításokra közel 26 ezer, kegyadományul 5233 frt folyt be. Dessewffy Ottó indítványára az egyházi tisztikar mandatumá­nak 3-ról 6 évre való kiterjesztése a kerületen szorgal­maztatni fog. Az egyházi épületek tömeges biztosítása az Alta'ános biztosító-társaságnál elhatároztatott A tiszai kerület azon javaslata, hogy az anyakönyvek mind a négy kerületben kizárólag magyarul vezettessenek, egy­hangúlag pártoltatott. Sérelmi ügyként tárgyaltatott a pusztagéci és herencsényi kérdés, mely községekben a kath. egyházra és iskolára a prot. hívek is megadóztat­tak. Elhatározták, hogy megkeresik Nógrádmegye tör­vényhatóságát jogorvoslat végett s egyszersmind felírnak az egyetemes gyűlésre is. Egyúttal felhívják a hitsorso­sok figyelmét azon legújabban lábrakapott kath. visszaélésre, hogy a róm. kath. papi javadalmazások, a kúria döntvény megkerülése céljábó1 , a községi költségvetésekbe csempész­tetnek be. * Helyreigazítás. A prot. egyh. és isk. lap 31 -ik száma legutolsó lapján t. Kálmán Farkas úr ezeket irja: pár év múlva csak úgy dűlt ellene a sok •» csínálmányos« vád, per patvar, liuza vona, szennyes önérdek szülte herce­hurca. Az nem tartozik rám, hogy t. Kálmán Farkas úr mint fütyörészted, zenélteti és zsoltároztatja az illetőt, mint emeli magas talapzatra, mások becsülete sárba ti­porni akarásával, az ő jelleme dolga. Ámde az igazság és az egyházmegye tekintélye megóvása kötelességemmé teszi megkérdezni t. Kálmán Farkas úrtól, hogy nem légből kapkodott, s azt mondják hol vett gyanúsításokkal s ráfogásokkal, de tiszta hűséggel s kifogáshatlan bizo­nyítékokkal tudja-e igazolni fennt írt szavait ? nevezze meg azokat, kiket vádja terhel, hogy ne csak majd Isten itélő széke előtt, de már itt a földön is lakoljanak azok, kik ártatlant bántalmaztak. Azt jól tudja tiszt. Kálmán Farkas úr, hogy nem csínálmányos és szennyes önérdek szülte herce-hurca, de nagyon is tényleges dolgok azok, melyekben az egyházmegyei törvényszék két izben na­gyon is kegyelmesen ítélt. Nem gondolta meg, hogy tapintat'anságával mily eredményeket idézhet elő, ha kénszerüségböl muszáj lenne ez ügyet szellőztetni végszük­ségből. Terehegy, 1886. augusztus ^. Kovács Antal, esperes. NECROLOG. Egy ritka művelt vallásos lelkületű özvegy lelkész­nét kisértünk ki az elmúlt szombaton a béke hónába, ki e földi életben, ha sok örömöt élt is meg, fiatalabb évei­ben boldog is vala : de annál több fájdalom és csapás jutott ki a későbbi időkben osztályrészül. E nő özvegy Gózon Zsigmondné nyáregyházi Nyáry Mária asszonyság

Next

/
Oldalképek
Tartalom