Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-07-25 / 30. szám

951 952 nek, de hihetőleg nem volt arra oly nagy előkészület téve, mint már a II. József alatt történt településre, mert ha kész házakra, igavonó barmokra várják őket Tót-Vázsonyban, akkor mindenesetre ott maradnak és nem költöznek el öt év múlva 1736-ban a zánkai pusztára. Tót-Vázsonyi tartózkodásukról ennyi van feljegyezve az egyház jegyzőkönyvében: »Kijövetelek után elsőben Tót-Vázsonyba telepedtek meg, de ott a lakást nem szeretvén, annak utánna Zánkát, a mely még akkor csak puszta volt szállották meg 1736-dik esztendőben.« A lakházak építése, erdők irtása, törése, úgy látszik elfoglalák az új honpolgárokat néhány évig, mert csak 1739-ben gondoskodnak iskolamesterről, ez évben hozván közikbe Bárdi Ferencet (honnét ? nem bizonyos), akivel szerződést is kötnek az évi fizetésre nézve. Azon kis jegyzőkönyvbe, melybe ezen szerződés be van jegyezve — vannak beirva az évenként született s Szent-Antalfán megkeresztelt kis gyermekek, amiből azt következtethetjük, hogy elsőben mint filiálisták Szent-Antalfához voltak csatolva, vagy ők maguk önkényt csatlakoztak ahhoz, az lévén a legközelebb eső református anya-gyülekezet. Mindenesetre igen érdekes lenne minden adat, a mely az egyház ezen koráról emlékeznék, de ezek hiányában csak a meglevőkre szorítkozhatván, nem domboríthatjuk ki teljesen annak ezen időszakosan eső történelmét. Altalánosságban elmondhatjuk róluk, hogy erkölcsös istenfélő emberek voltak, mint a milyenek szoktak lenni az erkölcsösségre, vallásosságra szigorúan őrködő német protestánsok, mert csakis, mint ilyen szilárd akaratú, nemes törekvésű, ősi szokásaihoz, intézményeihez, kegyeletes előszeretettel ragaszkodó nép hozhatta a közerkölcsiség emelésére, nemesítésére 1754-ben a következő határozatát: »Elvégeztetett az egész falu gyűlésében, hogy a minden hónapba esendő újhold szerdát mindenek, akár magyarok, akár németek legyenek azok, kötelesek megtartani míg a délelőtti istenitisztelet véget nem ér; ha pedig valaki tapasztaltatik hogy a megnevezett idő előtt dolgoznék: az egyház számára 25 pénz büntetéssel fog megbüntettetni; és ha nem engedelmeskednék, másodszor kettőztetni, harmadszor hármaztatni fog a büntetés. Ide járul az is, hogy ha valaki tapasztaltatik akárminémű káromkodásban: az feljegyeztessék, és vasárnap, vagy más ünnep napon bejelentetvén, illendő büntetését vegye.« Az idézett helyből is el lehet annyi következtetést vonni, hogy meglehetős szigorú elveket hoztak magukkal Zánkára, valamint az is bizonyos, hogy ekkor — 1754 — már voltak közöttük magyarok is, de még a németek többen vannak, és csakis ildomosságból irják elő »akár magyarok* mert a jegyzőkönyvet csupán 5 magyar, és 17 német irta alá. Az istenitiszteletet rendesen az iskolatanító végezte, mígnem a harmadik, Naszályt nevű, 1755-ben azzal vádoltatván, hogy őtet nem illető mindenféle lelkészi teendők teljesítésébe avatja magát, a parókiáról elűzetett, az imaház lerontatott, és az istenitisztelet gyakorlása félbeszakadott. Hogy csakugyan 175 5-ben történt az egyháznak ezen szomorú esete : az alább következendő későbbi okmányok eléggé bizonyítják; de mielőtt ezeket látnánk, vessünk egy pillantást a hazai protestáns egyházak ekkori állapotara. Ismeretes eléggé a protestáns egyházak siralmas, néma szenvedő kora III-dik Károly s Mária Terézia alatt. Az elsőt mellőzve csupán az uttóbi alatti nevezetesebb sérelmeket említem meg, melyek mind a III-dik Károly által megkezdett vallási üldözések folytatásai. Mária Terézia alatt alig múlt el egy év, melyben iskolák, templomok ne vétettek volna el tőlünk ; ekkor vétetett el a győri (1749), a pápai (1752) iskola és templom, és csakkamar 550-re emelkedett a protestánsoktól elfoglalt templomok száma; a lelkészek, tanítók számos helyről elűzettek ; a protestánsok visszatérítése rendszerűen űzetett; ezen célra alakult a királyné pártfogása alatt a Szent-István, Szent-József, Mária-társaság, mely utóbbinak tagjai kötelezték magukat arra, hogy évenként legalább egy-egy lelket szereznek a róm. kath. egyháznak; ezenkívül egy külön térítési pénztár állíttatott fel száznyolcezer forint alappal, melyből a róm. kath. egyházba áttérteket fizették, vesztegették; ezekhez járult még az is, hogy a protestáns lelkészeknek megtiltatott gyülekezeteik látogatása és így ( nem csudálhatjuk, ha számban és erőben mindinkább fogyott a két protestáns egyház. Különösen Bíró Márton, ezen időbeli veszprémi püspök, tette magát híressé a magyar hazában a protestánsok elleni dühöngéseiért, aki a templomokat, kiváltkép a leányegyházban mindenütt elfoglalta ; aki egy rendeletében többek között azt is meghagyá, hogy a Krisztus testének szentsége a beteghez égő gyertyákkal vitessék, és azt az utcán szemközt jövők, valamint a házakban levők bármi vallásúak legyenek is, térdre borulva imádják, írt egy »Kézikönyv«-et is, melyben azt igyeksik bebizonyítani, hogy a protestánsok máglyákkal is kényszeríthetők az áttérésre, sőt a magyar király köteles őket az o> szágból kipusztítani. Mindezeket tudva csudalkozhatunk-e azon, hogy az eretnekség teljes kiirtásán fáradozó, s erre nézve mindent elkövetett katholikus papság, közelebbről Bíró Márton veszprémi püspök, mit sem adva III-dik Károly felséglevelére, a zánkai reformátusokat eltiltotta istenitiszteletük gyakorlásától, imaházukat elvette, s a protestáns lakosokat a csicsói róm. kath. plébánus lelki gondozása alá adta 1 (Ha Isten segít, Bíró Márton viselt dolgairól bővebben fogok szólni a veszprémi ev. reform, egyházmegye története című s már megkezdett dolgozatomban). Bizony ezt és az ilyen dolgokat csakis az őrjöngésig vitt kegyetlenkedés s a lelkiismereten vett uralkodni akarás cselekedhette, holott a hitet, meggyőződést senkinek parancsolni nem lehet, mert az a lélek szabad meggyőződésétől függ. Istené legyen a dicséret és hálaadás, hogy ma már mindenki esze, szíve parancsát követve keresheti a jóságos Istent és hitéért, meggyőződéséért senki által nem üldöztethetik. Mint már említettük 1755-ben foglaltatott el a zánkaiak temploma, s űzetett el iskolatanítójuk, a kinek a neve Naszályi vala.*) Az esztendő száma ugyan határozottan sehol sincs feljegyezve az egyház jegyzőkönyveiben ; de egész bizonyossággal állíthatjuk, hogy ez a dolog 1755-ben történt, mivel 1754-ben még az istenitisztelet végezte előtti dolgozást is megtiltják; mit bizonyosan nem cselekesznek, ha imaházuk nincs. De kitűnik ez, az általuk és földesuraik által a királyné Mária Teréziához intézett, és vallásbeli szabadságukat visszaállíttatni kérelmező folyamodványaikból ; valamint a magyar királyi helytartótanácstól, nemes Zalavármegyéhez beérkezett s a zankaiak dolgait megvizsgáltatni rendelt okiratokból is. Ettől, vagyis 1755-től 1786-ig és így 31 esztendeig még iskolatanítójuk sem volt, ami a közügynek ép oly hátrányára vala, mint a művelődésben való előmenetelnek. De nem szűntek meg ez idő alatt is kérvényezni a helytartótanácsnál; hivatkoztak felség-levelükre, hogy ne mondjam kiváltságukra: de mind hiába 1 haszontalan emlegették *) Igy vették el a tolnavármegyei morágyi, a pestmegyei kis-kőrös és bugyi-i telepítényesek templomát ií. . 60*