Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-07-25 / 30. szám
936 módon anathematizált theologiai és egyházi szabadelvű párt egyezik az egész protestantismussal abban, hogy elismeri a reformátori alaptételt a Krisztusbani üdvről s az Írásról, mint a Krisztus ismeretének egyedüli forrásáról és normájáról; hogy szabad tetszésére bízza az egyesnek ezen ismeret formulázását, kerüli a polémiát a hagyományos egyházi tan ellen, az egyházi beszéd s az oktatás terén s végül egyesülten munkálkodik a jelenkor egyházi és erkölcsi feladatainak megoldásán. A türelmetlen fanatismus ezen párt ellenében tehát legkevésbbé sem igazolt, sőt inkább a könnyelműséggel határosnak veendő, s az ^agyon hallgatásinak Stöcker-féle módja nem eredményezne egyebet, mint azt, a mitől Schleiermacher e századot prófétai előrelátással óva intette, s a mely abban áll, hogy a tudomány a hitetlenséggel, a keresztyénség pedig a barbarsággal párosulna, a mit hasonló módszer szerint a római egyház a román népek szellemi életében idézett elő, s bigotteriával és atheismussal tetőzött be. Dr. Szlávik Mátyás, ny. r. theologiai tanár Eperjesen. Viszhang Olajos Pál úr közleményére! A » Sárospataki Lapok« 25-ik számában Olajos Pál gesztelyi lelkész neve alatt »Ora, labora, dabit tibi Deus omnia bona« című közlemény jelent meg, vonatkozva a »Sárospataki Lapok«-ban megjelent »lelkészi hivatal silány és rendezetlen donaciója feletti epés kifakadásokra és jeremiási panaszokra.« Nevezett elmélkedő lelkész úr felszólalása első pontjában, mintegy hatalmi szóval »szívében s lelkében történt felháborodásának ad kifejezést némely lelkészek nyomorban tengődésük siralmas hangoztatására«, mert hát, mint cikkíró ur állítja »azok a lelkészi hivatalra nézve lealázok, de még túlzottak is, és igy nem felelnek meg az igazságnak.« Erős és bátor támadások ezek, és még erősebb Ítéletek, melyeknek darabosságát »Sine ira« lesimítani és valódi értékére devalválni megkísértem. Hogy reformált egyházainkban működő lelkészek anyagi helyzete néhány év óta, részint a birtok tagosítása, részint évi jövedelműk részbeni felemelése által itt-ott javult, az tagadhatatlan. De hát ebből az következik-e, hogy a lelkészek anyagi tekintetben eldorádojukat már megtalálták, vagy hogy többé panaszra okuk nem lehet? Erre valóban azon evangeliumi erős hit kell, mely azt állítja, hogy »boldogok a kik nem látnak és mégis hisznek.« Hogy mi lelkészek anyagi tekintetben mennyire a kényelem párnáján nyújtózkodunk, tessék csak Olajos P. úrnak, hogy alapos meggyőzdést szerezhessen magának, a felső-zempléni, a felső-borsodi, abauji, tornai egyházmegyékben levő számos egyházak papidíjleveleibe bepillantani, és ha nem nagyító szemüvegen fog nézni, meg fog győződni arról, hogy számos egyházainkban a lelkész évi jövedelmét egy úri cseléd bérfizetése körülbelül meghaladja. Pedig ez imádkozás helyett gyakran | káromkodik, és izzadt verejtékig nem dolgozik, gyermekeit a haladókor igényeihez mérten nem nevelteti, a maga szellemi képzésére és közhasznú intézetekre egy fillért sem költ, és ha öltönye foszlánynak indul, vagy avult szint ölt, akkor is nem őt, hanem urát, ki ruházatáról is gondoskodik, illeti a kárhoztató vád. Ellenben a lelkész, ha a civilizált társasághoz illő öltönyben nem bír megjelenni, nem a csekély jövedelmet vérrel-bottal adományozó egyháztestületet vádolja a szigorú közvélemény, hanem mindig magát a lelkészt, többször még a szívéig ható méltatlan gyanúsítást sem kerülhetvén ki. És ha ilyesmit kénytelen tapasztalni a szegény sorsban tengődő lelkész, O. P. ur még azon jogát is kétségbe vonja a lelkésznek, hogy panaszra nyithassa száját. Panasz helyett azon jó tanácscsal szolgál, hogy »dolgozzék* még pedig úgy, hogy egyik kezében tartsa a bibliát, a másik kezében a kapát vagy az ekét; mert mint állítja, ezen két munkát »Öszhangzatosan kell teljesítenünk,« és hát akkor »nem lesz okunk sem panaszra, sem jajongásra.* De hát lássuk valóban nem lesz-e okunk panaszra és jajongásra; csak itthonról akarok néhány adattal szolgálni Olajos Pál lelkész úrnak. Felső-zempléni egyházmegyénkben van 28 anyaegyház ugyanannyi lelkészszel, ezen lelkészi létszám 3li -ét jó lelkiismerettel számíthatjuk a méltó >panaszosok és jajongok« tömegéhez. És ezt azon alapos okból merem állítani, mivel egy kor-máskor mint egyházi látogató, áttekintvén a lelkészek díjleveleit ís, egynémely lelkész évi jövedelme még jelenben is emlékezetemben van; ugyanis: 1-ször. A szÖlló'skei lelkésznek, ki egyszersmind a kántor-tanítói hivatalt is viseli, évi jövedelme alapját teszi 12 hold szántóföld, melynek felerésze fövenyes vegyiiletű, 3 hold kaszáló rét, 15 köböl gabona a gyülekezettől, 12 szekér fa-illetmény. 2-or. Kis-bári lelkésznek van 30 hold kavicscsal és vereses nyirokkal vegyes sovány földje, 30 kereszt gabonája, melynek keresztje 1vékánál többet nem ad, van 3 hordó gyülevész bora, mind ezt a gyülekezet fizeti. 3-szor. A toronyai lelkésznek van 10 hold földje, melynek fele része vadvizes, másik része apró kavicscsal vegyes, továbbá van 12 kereszt életje; melynek keresztje 1J /2 vékát ad ki, van 4 hordó bort termő egyházi szőllője. 4-er. A kolbásai kántor-tanítósággal egyesített lelkésznek használatában van 20 hold kavicscsal vegyes és vízmosásos szántóföldje, 6 szekér szénát termő rétje, 12 szekér fája és 15 kereszt életje, miből egy kereszt fizet 1 és 72 vékát. 5-ör. A nagy-ráskai lelkésznek van 12 hold szántóföldje, melynek bizonyos részein tavaszkor — s őszkor az esőviz — állomást tart, van 20 kereszt életje, mely keresztenként 1 vékát fizet, van 5 szekér szénát termő rétje: megjegyzendő, hogy a földbeli munkálatokat, mindenhol a lelkész szerény tárcája fedezi. Folytathatnám még tovább is e szomorú adatokat, hogy O. P. lelkész urat még bővebben meggyőzzem arról, hogy igen is — van okuk a lelkészeknek itt-ott mind a panaszra— mind a jajongásra; de meg vagyok győződve, hogy ezen felmutatott adatok is elegendők Olajos Pál lelkész urat jobb meggyőződésre vezetni. Ugy szintén tudomásom van arról is, hogy a már felemlített egyházmegyék lelkészeinek nagy része, a felső-zempléni egyházmegyebeli lelkészekével hasonló jajgató sorsban részesül. Az meg aztán köztudomású, hogy az erdélyi szuperintendenciában százakra megy azon gyülekezetek 59*
