Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-07-04 / 27. szám

841 842 kerületi közgyűlésnek utólagos jóváhagyása reményében a 4 pályázó közül Csengey Gusztáv aszódi gymn. tanár választatott meg. Ugyancsak e gyűlésen egy évi sikeres szolgálatuk alapján meg lettek erősítve hivatalaikban : Albert József és Klein János gymnásiumi tanárok, mig dr. Horváth Ödön dékán-tanárnak a collegiumi jegyzőségről való lemondása el nem fogadtatott. Az eperjesi coll. évzáró ünnepélye egy igen szomorú eseménynyel vég/ődött Hajcs Lajos gymn. tanár hirtelen elhunytában. F. hó 26-án végbe ment temetési ünnepélyén HörJc József coll. igazgató és Hlavács Gyula VIII. osztályú tanuló búcsúzott el a collegium nevében azon drága halattól, ki 33 éven át szolgálta a főiskola ügyét. A temetésen jelen volt díszes közönség sorában láttuk Hunfalvy János kormánybiztost és Bancsó Antal soproni lyc. theol. tanárt is, mint az elhunytnak vejét. Hajcs halálával 2 gymn. tanszékre fog e napokban pályázat hirdettetni. Eperjes, 1886. junius 27. Dr. Szlávik Mátyás. TÁRCA. PEOLOC-a Györgyteleken épülő ev. ref. templom javára rendezett hangversenyen. Sárból gyúrt ember, kiben égi szikra Hevíti a vért, gyújtja a velőt, Megállj 1. . . S mig arcod ünnep-fény borítja, Hajolj meg e gyönyörű kép előtt 1 Nézd e vigalmas, tarka sokaságot!. . Mint méhe-raj, ha ág hegyén megszállott, Forr, tapad a királynő szívéhez : Ugy tapad ez s forr egy szent eszméhez. Lelkem gyors röptű felhő szárnyára kap, A mult idők téréit bejárom .. . És látom, hol ember élt a nap alatt, Élt ez eszme bércen, rónaságon ; Vándor Izráel, portyázó Beduin Ott hordta ajkán, ott szellős sátrain, S hol magának nyughelyet hevenyészett, Oltárt emelt az ég s föld Istenének. Ah, mióta embert hord a föld háta, Föl magasba száll a virág illat; A lélek nem zárkózhatik magába, Megölné a benrekedt áhitat. Oltár kell neki, csarnok, hol szabadon Kibontakozván fennen szárnyalhasson, S föllelve üdvöt nyújtó otthonát: Sirja örömét, sirja bánatát. Hinnők megvénhed, s aggult cser módjára A tova tűnő ember öltőkkel Alároskad sir sötét padmalába S elsenyved az eszme örökre el. De törzsökén a vallás szent fájának Nem ül diadalt fejszéje halálnak ; Sodorja el bár korhadó ágait A vén idő, ujakat szül rá a hit. Meg-meglombosul uj tavaszra válva, Mind üdítőbb lesz körötte a lég, Több-több vándor kívánkozik alája, Kik előbb tán könnyelműn megveték ; Ki érzik az ott lengő fuvalomból, Édesb nyugalmat nem lelhetni sehol ; Mert mig a test üdülve megpihen, Égi béke árad lelken, szíven. Kitör a sóhaj, az ellenállhatlan : »Oh jó minékünk itten lakozni!..« Építsünk házat, melynek pitvarában Enyhe lég fog mindig áradozni 1 Csarnok e helyre, mit meg nem fertőztet Büszhödt mocsár, borítsa bár a földet; Csarnok, a honnan hit, erkölcs, szűz erény Hóditni járjon, mint deli vőlegény 1 Epül a csarnok »az imádság háza®, Beszédesekké válnak a kövek, Némán kiáltják: a hit buzgósága, Gigás erővel hegyeket görget; Megmozgatja a mozdíthatlannak hitt Tespedt közöny egybefonott karjait, Hangyává szül resten aluvókat, Fukar erszényt áldozatra oldat. Épül, ifjul »a mennyország kapuja«, Az értté hullatott veriték-gyöngy Minden kövét szentségessé avatja, S van rajta nagy öröm alant és fönt, Itt alant az építők szíve tágul, Uj otthont nyerve erős sziklavárul ; Ott fönt sírva örülnek az angyalok . . . Mennybe néző nép még el nem bukhatott 1 Óh nézz is mennybe én jó magyar népem, Emelj hitednek oltárt, templomot 1 Szíved maga egy élő templom légyen, Szent buzgóság tüze lobogjon ott 1 Hevülj, buzogj mindenért, a mi égi, Oltáridon hamvaszd el ama régi Testvér-viszályt, sebet keltő tövist, Áldott hadd legyen minden kis rög itt! Nézz, nézz a mennybe én jó magyar népem, Népek, nemzetek üdve ott fakad! Hogy élsz ma is átküzdve annyi vészen, El nem sodort a zugó áradat ; Hogy kiépültél annyi vérző sebbűi, Vihar ha jő, szíved könnyen nem rendűi: Köszönd apáid áldott Istenének S buzgón imádd ! — jövőben is O véd meg. F. Varga Lajos, majtisi lelkész. Báró Kemény Gábor főgondnok megnyitó beszéde. Tisztelt egyházkerületi közgyűlés! Igen nehéz feladat, midőn az egész világ és abban saját lelkületünk is átalakulásban van, tiszta képet alkotnunk a változások értelméről, értékéről. A föld tengelye körül forog; óriási utat végez a nap körül és ezenkívül nagy hihetőséggel, egész naprendszerünkkel együtt, egy még nagyobbszerű pályán vonul tova, a végtelen űrbe. Egymáshozi viszonyunk ezek miatt nem változik,