Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1886-01-17 / 3. szám
69 nagy urak, városi emberek csinálták, a kik a falusi reform, lelkészek helyzetét és fizetési módozatát nem ismerik, ugy irták azt a törvényt, mintha minket készpénzzel fizetnének, holott jövedelmünk a stolarén kívül részint földekből, részint naturalékból áll, s azok mind az esztendő bizonyos szakaihoz vannak kötve; p. o. a szénát adják juniusban, búzát augusztusban, bort októberben, kukoricát és sonkát decemberben, fát márciusban, s a földek is adják a különböző termést az év különböző szakaszaiban, s ha ehez hozzá veszszük a szokásos rendetlen pontatlan és részben silány minőségű, részben egyeseknél elmaradó fizetést, lehetetlen a kegyé vet félesztendőre reducalni, s az özvegyet ^ félkegyeiművé* tenni, s mikor jhal a barát, hal a pap, változik az apáturság* egyszerűen gyenge félév alatt kilóditani a paplakról... veteres migrate coloni! Igaz, hogy a 7. § második bekezdése azt mondja, hogy > y az 1887. év január i-én már hivatalban lévő lelkészek özvegyeire s árváira nézve a kegyévre vonatkozó helyi egyházmegyei és kerületi eddigi gyakorlat továbbra is fenntartatik.* Tehát mi irántunk mégis megvolt a méltányosság, noha ma már minden administrátor még a pap életében is fele conventiot követel, holott mi ugyancsak vékony kápláni fizetésen administrátorkodtunk; de én mégis határozottan merem állítani, ismerve viszonyainkat, hogy a mig a papi conventiók naturalékból és földekből állanak, az özvegy papnéval az utód félév alatt sohasem fog tisztára megosztozhatni, s az egyházmegyék osztályperrel lesznek elhalmozva. A liquidatióra egy egész év okvetlen szükséges, s annyit meg is kell az özvegy számára hagyni. Ez a 7. § nem is eléggé világos, mert azt mondja >ezen félév alatt a lelkészi javadalomnak fele minden körülmények között az özvegy lelkésznét és kiskorú gyermekeit illeti; akár az administrátor, akár az újonnan választott rendes lelkész csak félfizetésért szolgál;* tehát az özvegy a félévi fizetésnek felét az administrátornak tartozik adni s igy nem is fél, lianem csak fertédy kegyelmű lesz ; csak azt szeretném tudni, hogy a félév elteltével hogyan osztozik a még azután termendő bizonytalan mennyi- és minőségű vetéseken, szüreten stb. szó val a mostani viszonyok megkövetelik, hogy a kegyelem-év ne fél hanem egész legyen. Nálunk az jött a szokásba, hogy az utód az előd özvegyével tisztességes végkielégítési egyességre lép az egyházi felsőség beleegyezésével, nézetem szerint még eddig ez a leghelyesebb modus vivendi. A 9. § a kiskorúak segélyezéséről szól, életük 20-ik évének betöltéséig; a leányok azonban megszűnnek kiskorúak lenni 20-ig évük előtt is, ha férjhez mennek. A mi egyházmegyénk a leányok iránt sokkal gyengédebben intézkedett, ugyanis kimondta, hogy a leányok kiskorúaknak tekintetnek mindaddig, mig férjhez nem mennek, vagy tisztességes keresethez nem jutnak, azonban a férfi árvákat 18 éves korukig segélyezzük, gyámoltalanokat, keresetképtelen nyomorultakat azontúl is. A leányok számára is van ma már nyitva elég életpálya, nevelés, posta, távírda stb. hivatalokban, de mégis sok nem juthat oda s husz éventúl ha gyámol és segítség nélkül marad, elesik s elzüllik ; míg ha legalább egy kis tisztességes ruházatra valót kapna, megbírná őrizni tisztaságát, becsületét s idővel férjhez is mehetne, vagy más kereset-forráshoz juthatna. Mi panasztalanul segélyezünk 60 éven túli hajadont is, és fogjuk segélyezni élete végéig, természetesen mindenkor a tisztességes élet feltétele alatt ; nem volna szabad az országos gyámintézetnek se a 20 éves leányokat kiűzni gyámoltalanul a sikamlós rideg világba, az a kor az, a mikor a kísértő hányja tőreit a védtelen ártatlanság ellen, paupertas magna meretrix! A fiúknál meglehetne vonni a segélyt 20 éven alul is, ha keresethez jutottak, melyből magukat fenntarthatják, ellenben a tanulói pályán levőknek 20 éves korukon túl is kellene a segélyt adni, mert az egy néptanítói cursust kivéve, egy cursust se végezhet be a tanuló 20 éves kora előtt, egy jó tanuló ifjúnak nyújtott segély felekezetünk számára dúsan kamatozna idővel. A múltban azért tettek oly sok alapítványt, legatiót, convictust stb., mert tudták, hogy a felekezetnek fog kamatozni! A pénzkiosztás módozata ellen is van észrevételünk : mire való azt a kevés segélyt is évnegyedi részletekben forgácsolni ? hiszen 20—25 forintnak vajmi kevés hasznát veszi az özvegy, de ha egy évit kap egy summába, az már valami; én tudom, hogy az általunk segélyzett özvegyek, bár nem vagyontalanok, még se kapnak akkora összeg pénzt semmiből, mint a gyámtárból, azzal aztán segíthet a nagyobb szükségén. Sőt ha okvetlen kell valamelyiknek előbb is, szívesen előlegez nekik bátran bárki is, a ki tudja, hogy a kiszabott időben biztosan visszakapja. Az országos papi és tanári nyugdíjintézet ha létrejő — s hiszem hogy létrejő, mert nyugdíjintézeteket alapítani divat, s a divatnak ellentállani lehetetlen — akkor az özvegy-árva gyámintézetet is legcélszerűbb lenne beleolvasztani s vele egygyé tenni, s eleintén a papok közül mennél kevesebbet nyugdíjazni, igy az özvegyek és árvák számára előirányzott segély talán az ígért 100 írtra is felrúghatna, ellenkező esetben bizony kénytelen lesz a convent azon jogához nyúlni mindjárt kezdetben, hogy ^a segélyezés összegét leszállítsa.* 5*
