Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-06 / 23. szám

c 733 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 734 békéjét! Nem pártszellem által előidézett rémképek képzeleti világából beszélek, hanem a gyakorlati életből ; sok egyházat ismerek, többeket hivatalból kifolyólag vizsgáltam s ott találtam rendet, békét, haladást, a hol a nép lelkészére hallgat, azzal egyetért, és nem találtam egyet sem, a melyikben a lelkész a bizalommal visszaélt volna. Ellenben, ha a nép nem bízik lelkészében, azzal nem rokonszenvez : bizony a mi magyar híveinknek öröklött természete ily esetben csak azért se hajlani a lelkész szavára, és azt nem hogy hierarchiai kényszer hódítaná meg, hanem ilyen törekvés csak élesebbé tenné az ellenszenvet, és olyan helyeken nagyon szomorító képe van az egész vallásos-erkölcsi s egyházi életnek. A mi hierarchiai törekvésünk ellen, 830 ezer református lelket képviselő egyházkerületi gyűlés előtt fel lett híva küzdelemre a világiak testülete. Jöjjenek uraim nem ellenünk, hanem velünk küzdeni szegény egyházunk ügye mellett, annak virágoztatására, lelki örömmel fogadjuk 1 Elismeréssel veszem nagyjaink buzgóságát, kik a konvent és egyházkerület zöld asztalainál hűséggel megjelenve, nemcsak érdeklődnek egyházunk ügyei iránt, hanem sokszor áldozattal is munkálkodnak azok rendezésében, azonban ez még nem nagy küzdelem. De nézzük meg egyházmegyéink zöld asztalán — tisztelet a kevés kivételeknek — ritkulva jelennek meg világi választottaink s nagy részök a két napos gyűlési tárgyalásokat közepén elhagyja, ott marad az esperes lelkésztársaival, egyházi tisztviselőivel. A világi elem nem fél hierarchiai tendentiáktól. Most reménylem lesz hatása a felhívásnak, a tettre buzdító ösztönzésnek, a hierarchiát le kell győzni 1 Pedig még az egyházmegyei világi tisztviselők sem nagy terhet viselnek, egy évben legfeljebb három napi gyűlés, egy-két küldöttségi megbízatás. Hanem jöjjenek, szálljanak le hozzánk az egyes kisded egyházak ügyének kormányzásában osztozni, itt van a munka alapja, itt van tér az áldozatra, évenként 52 napot is szentelhetnek az egyház ügyeinek, ellensúlyozzák a szegény lelkész hierarchikus törekvését, hassanak a népre szóval, tettel, nemes példával és bizonyára a mi örömünk nagy lészen 1 De mit kell tapasztalnunk ? Egyik községben nem lakik képzett világi egyén, a lelkészre van utalva minden teendő az egyházkormányzásban, s ez még szerencsés helyzet, mert nép és vezér legtöbbször szeretettel, bizalommal megértik egymást, egészen egymásra vannak utalva. Nincs ok, nincs talaj a hierarchiára. Másik egyházban van, vagy vannak félig-meddig képzett világi egyének, ezek vagy indifferensek az egyházi ügyek iránt, ez a kisebb rosz, vagy nagyon is érdeklődők, ekkor folyton harcot vívnak pap vagy gyülekezet ellen, melynek legtöbbször a hierarchiára törekvő szegény lelkész adja meg árát, de az egyház ügye minden esetben szenved. Harmadik egyházban egymással verseng az intelligentia, nem bánja, ha felfordul is az egyházi élet tőle, kiki csak a világi dolgokat hajhászsza. De hányféle variatiókat lehetne felhordani különféle kiadásokban ? csak nagyon ritka azon örvendetes tünemény a hol ügybuzgó világiakra találunk, s ezek bizonyára mindenkor a lelkészszel egyetértve munkálják az egyház javát, osztoznak a kormányzás teendőiben. És van ember, a ki azt hiszi, hogy mí nem vágyunk ez utóbbi esetben feltüntetett helyzetre? A ki e véleményben van, ha nem vágyik ís osztozni a mi hierarchiai ambitiónkban és annak gyönyörűségében, jöjjön közénk, szívesen látjuk, kormányozzon egy kisebbszerű egyházat, tényleg mutassa meg a példát, mikép alkalmazza magát a lelkész egyházában, mint theoriát, nem fixa ideákat hangoztasson elébb, hanem gyakorlatilag ismerje meg egyházi életünk mezejét: és hiszem rövid idő alatt vérző tövisekkel megrakottan vinné vállain a szegénység keresztjével azon meggyőződést, hogy soha méltatlanabbul, alaptalanabbul nem vádolhatta a magyar református papság nagy részét, mint midőn hierarchikus törekvéseket fogott rá. Ugyanazon beszédben egy másik nevezetes vélemény is kifejezést nyert, u. m. »a lelkészi értekezletek lázadás forrásai, még egyházkormányzási véleményeket is merészelnek nyilvánítani, fegyelmi vizsgálat alá vonandók, dogmatikus kérdésekkel foglalkozzanak.« Őszintén megmondom, hogy falusi lelkészeknek dogmatikai kérdések felett az értekezleti 2 — 3 óra tartamú időben vitatkozni nagyon háládatlan munka lenne. Arra több idő szükségeltetnék a mivel nem rendelkezünk, s kinek hajlama, kedve van dogmatikai kérdések fejtegetésére, van sajtóirodalom, érvényesítheti több és tágabb ismertetéssel theologiai tudományát; ez azonban nem zárja ki azt, hogy lelkészi értekezletek tárgyát is képezze egyik-másik dogma feletti eszmecsere, a mint egyházainkba is be van foglalva. Hanem az bizonyos, hogy sokkal több szükségünk van, sokkal nagyobb gyakorlati értékkel bir ránk nézve a cura pastoralis alkalmazását tanulmányozni, annak terén felmerült kérdéseket vitatni, mert dogmával egyházat nem kormányozhatunk, fenn nem tartunk. Különben az anathema onnan származott, hogy három egyházmegye asztalára lelkészi értekezlet vitte a konventi tagok választásának kérdését. Valóban óhajtanám tudni van-e a felszólalóval egyetlen elfogulatlan református mivelt ember ugyanazon véleményen ? különben az anathemával szemben kijelentem, hogy mi az evangyéliom szerint reformált egyház lelkészei megesküdtünk, miszerint a Jézus Krisztus evangyélíomával ellenkező tudományt nem hirdetünk, hogy egyházi törvényeinket tiszteletben tartjuk, hogy illetékes egyházi felsőbbségeink rendeleteinek engedelmeskedünk. Ézek kötelességeink, ha nem teljesítjük, távolitsanak el. Hivatásunk a krisztusi vallás igazságait megismerni, népünket arról felvilágosítani, terjeszteni a keresztyéni lelki szabadságot, annak* munkálkodását, vizsgálódásait előmozdítani, hogy tökéletesebbek lehessünk. Jogunk van, sőt kötelességünk a keresztyéni prot. szabadsággal élni, az egyházkormányzást vezetni, mindazokat e tisztünkhöz méltó eszközöket felhasználni, melyekkel magunkat képezhetjük, egyházunk ügyét meggyőződésünk szerint szolgálhatjuk s annak haladását előbb vihetjük. Lelkészi értekezlet csak a maga hatáskörében hozhat határozatot, hatáskörén kívülre véleményt mondhat; olyan hatalmat, mely a vélemény szabadságát rabbilincsre verje, a már mivelt világ nem ismer. Hogy pedig az egyházkormányzási kérdés menynyire fontos és mennyire méltó és illetékes tárgya a lelkészi értekezleteknek, azt kétségbe sem vonja az, a ki tudja, hogy a mai korban mily tért foglal el a lelkész munkásságában az ige hirdetés és szertartási foglalkozás mellett a nem kevesebb, sőt több időt, erőt, képességet követelő egyházkormányzás külső kérdése, melynek terhe naponként sulyosodik. Volt még ezen vita folyamán egy oly esemény, a mely szintén méltó tárgya a bővebb meggondolásnak, az nevezetesen, hogy esperes, gondnok, képviselők, az egyházmegyéik határozata ellen szavaztak. Lehetséges-e ez ? Tudjuk, hogy egyházmegyei bizalom választja az illetőket, igaz hogy ma már az utasítások kora lejárt, senki meggyőződését, egyéni véleményét korlátozni vagy épen megkötni nem lehet az által. De eszélyes és illő dolog-e az, midőn tudja valaki, hogy választóinak testülete valamely fontos elvi kérdésben bizonyos álláspontot foglalt