Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1886-06-06 / 23. szám

713 714 szetét. Eddigelé Holtzmann strassburgi tanár történetbirálati bevezetés az uj-szövetségbe s Harnaclc giesseni tanár dogmatörténetének első kötete jelent meg a tervezett >gyűjtemény*-bői. A mi a theol. tudomány nevezetes képviselőit e vállalat megindítására ösztönözte, azon nagy hiánynak közös beismerésében áll, mely úgy a theol. tanulmányozás terén, mint a különböző theol. szakok tudományos tankönyveinél észlelhető. A vállalat által kiadott 2 tankönyv máris bizonyítja, hogy nemcsak a theol. tudomány előmozdítását és arra való ösztönzést, hanem annak megkönnyítését is óhajtja. Harnack dogmatörténetének megjelent első kötetét Beyschlag tanár méltán első rangú theol. munkának mondja. Hogy a személyes keresztyénség a régi egyház dogmáinak egyszerű, birálatnélküli fölvételével nem azonosítható, azt Harnach szerint szélesebb körökben elismerik, azonban arra nézve, hogy minő viszonyban állanak a dogmák az eredeti keresztyénséghez, még nagy a homály az egyházban. A nagytudományú Döllinger és követői,2

) az ó-katholikusok, a keresztyénség eszményi célját a ker. felekezetek egyesítésében látják, a mi azonban nem jöhet létre azáltal, hogy a katholikus ezen, a protestáns pedig valamely más tantételen változtat. Ezen eszményi cél meg nem valósítható a régi zsinatok alapján, melyek a szellemet külső formákba öntötték, hanem csakis a történeti Krisztus és saját igéi nyomán. Igéi, valamint példányképű élete határozták meg eredetileg viszonyunkat az Istenhez, s megvalósították az erkölcsi eszményt, a szeretetet. Az eredeti keresztyénség s a dogmák közötti viszony kérdésének megoldására a kath. theol. tudomány nem folyhat be, mert a hagyományról szóló felfogása alapján a zsinatok összes határozataiban, íöl egészen a vaticánumig s a csalhatatlansági dogmáig, csakis tisztább formulázását birja annak, a mi mindenkor és mindenütt az igaz keresztyének hitét képezte. Ellenben a protestántismus az egyházi tan bírálatából nőtt ki, és a prot. theol. tudomány, mig valódi prot. jellegét megtartja, soha sem adhatja föl a dogmák keletkezéseinek behatóbb vizsgálását és tanulmányozását. S ha a protestáns tudománynak sikerülne biztos történeti feleletet találni a dogmák s az eredeti keresztyénség közötti viszonyra nézve, úgy ezzel tisztán tudományos téren is meg volna adva a kölcsönös megértésnek lehetősége mindazokkal, kik most a dogmákkal együtt a keresztyénséget is elvetik. Ép azért kettős örömmel fogadjuk, kik a dogmák s a keresztyénség közötti megkülönböztetést elvileg helyeseljük, Harnack 3

) tanárnak legközelebb megjelent dogmatörténeti művét, mely a dogmák tisztán történeti tárgyalását tette feladatává. A dogmatörténet mint tudomány a mult század fölvilágosodásának, a rationálismusnak gyermeke, és Miinscher 4

) volt az első, kinek művében a dogmatörténeti anyag, relatív értelemben véve, teljes feldolgozásra talált, s a régebbi idők munkálataival még szoros összefüggést mutat. Eddigelé az egyháztörténet keretén belül lett röviden érintve a keresztyénség belső fejlődésének áttekintése is, mig a hittanban minden egyes hitcikkhez a patristilcai anyag lett csatolva, mely mintegy traditiói bizonyításul szolgált az előadott tanoknál. S a dogmatörténetben, mint uj tudományban még soká volt észlelhető az egyháztörténet s a hittan befolyása, a midőn 2 részre osztva az általánosban mindaz tárgyaltatott, a mit belső egyháztörténetnek nevezhetünk s a különösben a lokális módszer szerint mindaz, a mi a régi dogmatika tananyagát képezte. 2) Carriere Mór, Über die Kunst im Zusammenhang der Culturentwickelung und die Ideale der Menscheit V. S. 721. 3) Szül. 185; 1. Legifjabb tanára az egyháztörténetnek az összes német theol. fakultás r. tanárai között. Handbuch der christl. Dogmengeschichte. 4 kötet 1797. kezdve. Ily módszer mellett lehetetlen azon történeti feladatnak megoldása, mely a dogmatörténetnek tárgyát képezi; ily dogmatörténet — jegyzi meg egy bíráló •— nem volna egyébb, mint az emberi bolondságoknak és esztelen nézeteknek tárháza. »Ezen régi schémának megtartása s azon korlátok, melyek a Hegel-féle történetbölcsészeti módszer alkalmazása által származtak, sokat vonnak le még azon nagy érdemből is, mely különben a tübingai iskola fejét, Baurt (f 1861) a dogmatörténet terén megilleti. Baur érdeme az, hogy a régebbi dogmatörténetnek eme legfontosabb kérdését felállította, azon kérdést t. i. miként jött létre az »egyetemes, ó-katholikus egyház,« mely a második század végén az »eretnekek*-kel szemben a maga külső egységéről bizonyos volt. Azonban az ezen kérdésre adott felelete Ritschl*) által, mint teljesen téves valami megcáfoltatott. S ha Baur az ó-katholikus egyházban az ősapostolokra visszamenő zsidókeresztyénség s a 2-ik század páli pogánykeresztyénség összefoglalását, magasabb egységét látta, úgy ezzel szemben Ritschl ] szerint az ó-katholikus egyház nem egyébb, mint pogánykeresztyén alapon keletkezett moralistikus előadása a keresztyénségnek, miáltal a dogmatörténeti tudomány fejlődését előmozdította s ezen főkérdés behatóbb tanulmányozására a lökést megadta. További haladást tudományunk történetében Nitzsch Frigyes és Thomasius tankönyve mutat.6

) Mindketten a dogmatörténetnek általánosra és különösre való téves felosztását elhagyták, sőt Thomasius a lokális módszernek még Nitzschnél található némi nyomait is feladta, s tisztán a történet-kritikai tárgyalását követte. Azonban e két tudós közül csakis Nitzsch áll oly szabadalmi theol. állásponton, hogy a dogmatörténetnek legfontosabb problémáját tisztán fölfoghatta, azon problémát t. i., miként fejlődött az eredeti keresztyénségből az ó-katholikus egyháznak dogmatikus keresztyénsége "'). Hogy mennyire távol áll Nitzsch dogmatörténete is a dogmáknak tisztán történeti felfogásától, az leginkább kitűnik, ha tekintetbe veszszük, hogy milyen tudományossággal, éles bírálattal és ügyes csoportosítással kisértette meg Harnack a fenntebbi problémának megfejtését. Hogy Harnack nagy mester az egyháztörténet terén, s hogy nagy tudománya, éles vizsgálódása és szellemdús módszere egyaránt csodálatraméltó, az a műnek egyszeri olvasásából is önként kitűnik. A mű tartalma csak akkor méltányolható igazán, ha azon célt vesszük figyelembe, melyet Harnack maga elé tűzött. Mióta a dogmatörténet megszabadult a localis módszertől, elodázhatatlanná vált azon kérdés, valljon a dogmatörténet a dogmák, a szentesitett egyházi tan történetét foglalja-e magában, vagy pedig a keresztyén hit történetét a maga különféle árnyalataiban ? Nitzsch még megkísértette a 2-ik kérdésnek együttes tárgyalását az elsővel, míg Thomasius határozottan az elsőre határozta el magát. És teljes joggal. Mert a ker. hitnek történelme, tekintet nélkül az erkölcsiségre és míveltségi állapotra, röviden arra, a mi a dogmatörténetre teljesen heterogén anyagot képez, sikeresen és gyümölcsözően nem tárgyalható. A ker. hitnek történelme, ily értelemben véve, hálás feladat maradt ugyan a művelődéstörténet iránt érdeklődő korunkra nézve, azonban a dogmatörténet még sem terhelhető e feladatnak megoldásával a mennyiben az sértené termékeny képességét ott, hol 5) »Die Enstehung der altkath. Kirche«. 2 Aufl. 1857., mely mű Ritschl tanár hirét megállapította. 6) Grundriss der christl. Dogmengeschichte. I. B. 1870., és christl. Dogmengeschichte. 2 Bde. 1874—76. 7) Az 1876-ban elhalt erlangeni Thomasius a modern confessionalistikus, ujluth. és modern henotikai állásponton állott.